Aki sportol, az biztosan egészséges, gondolhatjuk annak alapján, amit a mozgás jótékony hatásairól tudunk. Az azonban már kevésbé ismert tény, hogy az intenzíven sportolók között gyakoriak a szív szerkezetét, illetve funkcióját érintő különböző eltérések. Kérdések és válaszok a sport és szív kapcsolatáról.

Árulkodó szív

Milyen elváltozásokat okozhat a sport a szív szerkezetében, illetve működésében?

Intenzív sportolás esetén a sportolók szívében különféle elváltozások figyelhetők meg: megnagyobbodik a szív, megnő a tömege, megvastagodik a szívizom. Ezeket a változásokat összefoglaló néven sportszívnek nevezzük. A szív nagyságának növekedése mellett egyéb, nem kóros tünetek is jelentkeznek, ilyen például az átlagosnál lényegesen alacsonyabb pulzusszám (40-50/perc). A jól edzett személyek EKG-eredménye is eltérést mutathat az egészséges, de nem sportolókéhoz képest, de az adatok akár sportáganként is eltérőek lehetnek. Hiszen alacsonyabb terheléssel jár például a sportlövészet, az íjászat és a golf, míg a fallabda, az evezés vagy a gyorskorcsolya extrém terhelést jelent a keringési rendszerre nézve.

A szív struktúráját érintő változások is különbözőek az egyes sportágak között. A jelentős erőkifejtéssel járó sportágaknál, mint például a súlyemelés, a jellemzőbb inkább a szívizom megvastagodása, míg a dinamikus sportágak esetében, mint a futás, a kézilabda, a labdarúgás vagy a kosárlabda, a szívüregek tágulhatnak ki.

Egészséges, ha valakinek sportszíve van?

A sportszív kialakulása a szervezet intenzív fizikai terhelésre adott természetes válasza, melynek során a szívizomban új kis hajszálerek alakulnak ki, illetve nyílnak meg annak érdekében, hogy a megnövekedett szívizomtömeg elég oxigént kapjon a működéséhez. A folyamatos és nagymértékű terhelés hatására azonban bekövetkezhet, hogy a hajszálerek kialakulása nem tudja követni a szív tömegének növekedési ütemét, így az érhálózat képtelen megfelelő mennyiségű oxigént biztosítani a megnövekedett szívizomzat számára. Ennek következtében még ép koszorúérrendszer esetén is kialakulhat szívizomelhalás, azaz szívinfarktus, illetve kitágult, renyhén működő szívizomzat talaján életveszélyes ritmuszavar.

Előzze meg a bajt!

Az elváltozások időbeni felfedezéséhez és a hirtelen bekövetkező halálesetek megelőzéséhez elengedhetetlenül fontos az intenzív testmozgást végzők esetében a rendszeres sportkardiológiai ellenőrzés, amely kiszűri és azonosítja az összes olyan tényezőt, amely veszélyt jelenthet az egészségre. Azonban nem szabad megfeledkeznünk a hobbisportolók szűréséről sem. Az ő helyzetük sajnos az ideálistól még nagyon messze van, hiszen esetükben a kötelező sportszakorvosi vizsgálatra sem kerül sor, így megfelelő kontroll hiányában nagymértékű szív- és érrendszeri kockázatnak vannak kitéve.

Mit jelent a sportkardiológia?

A kardiológiai és a sportkardiológiai vizsgálatot meg kell különböztetni egymástól. Az utóbbi speciálisan a sportolók szűrésével foglalkozik, hiszen az ő vizsgálati eredményeik a normál értékektől akár jelentős eltéréseket is mutathatnak. A kapott vizsgálati adatokat speciálisan, személyre szabott módon, az adott sportág függvényében értelmezi a sportkardiológiai jártassággal rendelkező szakorvos.

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.