Ilyen még sosem fordult elő az olimpiák történetében! Tegnap a Nemzeti Olimpiai Bizottság (NOB) úgy döntött, hogy elhalasztják az idei nyári ötkarikás játékokat. A tokiói olimpiát jövőre tartják majd meg.

Az elhalasztott tokiói olimpia margójára: mit gondolnak a sportolók?

Halasztás még soha nem fordult elő az újkori olimpiák történetében. Törölni már törölték a világ legrangosabb sporteseményét, 1916-ban az első, 1940-ben és 1944-ben pedig a második világháború miatt nem tartották meg az olimpiát.

A játékoknak jövőre is Tokió ad otthont, az esemény neve is marad Tokió 2020.

 

„Szörnyű, ami most történik a világban”

A mosatni halasztásra számítani lehetett, több ország jelezte már, hogy nem tartja szerencsésnek, ha a világjárvány idején ilyen nagyszabású sporteseményre kerülne sor. Mások jelezték, ha meg is tartják az olimpiát, nemzetük sportolói nem vesznek részt azon.

– A halasztás természetesen a magyar sportolókat is érzékenyen érintette. „Szörnyű, durva, ami most történik a világban, a munkanélküliség veszélye és a sportélet megállása egy dolog, de most a legfontosabb az egészség – fejtette ki dr. Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó. – Mi már önkéntes karanténban vagyunk a családommal, de egy ilyen bejelentés kapcsán sok kérdés merül fel az emberben, hiszen mégiscsak ez a világ legnagyobb sporteseménye – mondta olimpikonunk a Nagy Sportágválasztónak.

„Úgy terveztem, ez lesz az utolsó olimpiám”

Ungvári Miklós olimpiai ezüstérmes judós így nyilatkozott:

– Ez egyet jelent a visszavonulásommal, el vagyok keseredve. – A sportoló egyelőre nem tudott nyilatkozni a jövőről.

A Magyar Judo Szövetség férfi válogatottjának szövetségi kapitánya pedig így reagált a hírre:

– Várható volt, ez van, ezzel kell dolgoznunk. Van, akinek ez nagyon rossz hír, hiszen a magánélet, család, egzisztencia kerül veszélybe, de biztos van, akinek meg segítség – mondja Pánczél Gábor szövetségi kapitány. – Sok fiatal versenyzőnek lesz ezzel lehetősége a fejlődésre, de nyilván ez egyénfüggő, ott is sokak kerülnek most veszélybe.

 

Cseh László olimpiai ezüst- és bronzérmes úszónak is újra kell terveznie mindent, bár, mint mondta, őt sem érte váratlanul a bejelentés.

– Úgy terveztem, hogy ez lesz az utolsó olimpiám, most meg kell vizsgálnom a lehetőségeimet.

Mennyibe kerül a halasztás?

Nem kevés pénzbe fáj az esemény egy éves csúsztatása: az, hogy jövőre lesz az olimpia, 670 milliárd jenbe, vagyis körülbelül 1,9 billió forintba kerül.

 

 

Forrás: Nagy Sportágválasztó

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.