Azt mondja, változtatni csak önmagunkért érdemes, másoknak ne akarjunk megfelelni. Radics Gigi rengeteget fogyott az elmúlt években, a finom ételekről nem akar lemondani, boldog és jól érzi magát a bőrében. A nap pozitív gondolatait tőle hoztuk el!

Duci kislányból tündöklő nő lett Radics Gigi

Bámulatos fest a róla készült legfrissebb képeken Radics Gigi. Az X-Faktor egykori mentora, jelenleg Horvátországban nyaral, legalábbis erről árulkodnak a posztjai. Talán csak kevesen emlékeznek már rá, hogy a Megasztárban feltűnt énekesnő, gyerekként duci volt. A fogyás útján az indította el, hogy szeretett volna színpadra állni. Énekesnőként pedig szerette volna jól érezni magát a bőrében. Erről korábban az RTL egyik műsorában beszélt. „Próbálok úgy odafigyelni a táplálkozásra, hogy közben azért jókat is ehessek. Reggelinél kifejezetten szükségem van a szénhidrátra. A legfontosabbnak azt tartom, hogy mindenki elfogadja önmagát”- mondta.

View this post on Instagram

📸 @rt.tamas

A post shared by Gigi Radics (@gigiradics) on

Gigi arról is beszélt, hogy milyen gúnyneveket aggattak rá korábban. Hívták dömpernek és hordónak is, de őt ezt soha nem érdekelte. „Legbelül én rendben voltam magammal akkor, és most is…Édesapámnak a véleményére nagyon adok, akkor is, ha azt mondja talán le kellene még fogyni 1-2 kilót”- folytatta Radics Gigi, aki tökéletesen megfogalmazta az életmódváltás lényegét egy korábbi posztjában, még 3 éve. „Dobjuk el a megfelelési kényszert, és legyünk boldogok azzal, amink van!
Viszont ha magunkban érezzük a változni akarást akkor tegyünk érte és meglesz az eredménye! Szóval a lényeg, hogy azok lehetünk akik akarunk csak tenni kell érte és ne mások miatt,hanem önmagunk miatt!”

View this post on Instagram

📸 @rt.tamas

A post shared by Gigi Radics (@gigiradics) on

Mihalik Enikő fürdőruhás képeit csak csodálni lehet

Nagyon sokat fogyott Cseke Katinka – fotó

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.