Azt gondolhatnánk, aki rendszeresen edzőterembe jár, az garantáltan fogyni fog. Pedig ez nincs így, leginkább azért, mert a legtöbb edzőtermi látogató egy sor hibát vét sportolás közben. Így nem csak kevésbé hatékony az edzés, de akár sérüléshez is vezethet. Hol hibázunk?

Edzőtermi hibák

Túlságosan ráhajol a gépekre

Ha túlságosan is rátámaszkodunk a gépekre – például a lépcsőzőgépre, elliptikus trénerre, biciklire – mozgás közben, sokkal kevesebb kalóriát égetünk, hiszen nem adunk bele mindent az edzésbe. Nem mozgatjuk át a mélyizmokat, nem dolgozik a has- vagy a hátizom, ráadásul a rossz tartás fájdalmas is lehet egy idő után. Nem egészséges, ha a test súlyának nagy része a karokra, vállakra, nyakra nehezedik. Húzzuk ki magunkat edzés közben, éppcsak az ujjbegyekkel érintsük a gépet, hogy megtartsuk az egyensúlyunkat.

Rosszul veszi a levegőt

A legtöbb ember az edzés során alig figyel a légzésére, az pedig gyors, kapkodó lesz. Az igazán mély légzésnél a has is emelkedik, a helyes légzési gyakorlat pedig segít az edzésben is. Ha nem figyelünk a helyes, mély lélegzetvételre, kevesebb vér jut az agyba, könnyebben elszédülhetünk, a vérnyomásunk is „ugrálni” fog. Fontos az is, hogy ügyeljünk rá, mikor lélegzünk be és ki a gyakorlat során. Futás közben például a legjobb, ha akkor fújjuk ki a levegőt, mikor a lábunk a talajt éri. A kilégzésnél a rekeszizom ellazul, vagyis a vázizom nem stabil ebben a pillanatban – ezért fontos, hogy a földet éréskor és ne előtte fújjuk ki a levegőt.

Nem kell mindennap intervallozni

A magas intenzitású intervall edzés a fogyózók kedvence: rövid idő alatt égethetünk el sok kalóriát. De mint a legtöbb jó dolog az életben, ez is akkor egészséges, ha mértékkel csináljuk. Ha túl gyakran végzünk magas intenzitású intervall edzést, az izmok sérülhetnek, hiszen nem adunk időt a regenerációra. Legjobb, ha két ilyen edzés között legalább 48 óra telik el.

Csak kardiózik

Nem győzzük eleget hangsúlyozni, hogy a súlyokkal való edzés ugyanolyan fontos része a fogyásnak, mint a kardio. Ha nem szeret súlyokat emelgetni, végezzen saját testsúlyos edzéseket. Nagyon fontos ez, hiszen nem csak szebb, tónusosabb izomzatot érhet így el, de a sérüléseket is elkerülheti – aki például hosszútáv futó, mindenképpen erősítse meg a törzs és a hát izmait, hogy hatékonyabb legyen a futásban is.

Rendszeresen jár edzőterembe, mégsem fogy?

Gondolkozzon az edzőtermen kívül is: a teremben erősebb lehet, de a karcsúsághoz az élet más területén is tenni kell. Például a konyhában (a fogyás 7030 százalékban függ az étkezéstől és a mozgástól). De nem elég a heti négy edzés, ha a többi napon egyáltalán nem aktív. Sétáljon minél többet, üljön kevesebbet.

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.