Az aktív élet fontosságáról rengeteget hallani és szerencsére egyre többen vannak, akiknek a mozgás beépült a mindennapi rutinjukba. De, mint tudjuk, minden kezdet nehéz. Nézzük, hogyan növelhetjük szinte észrevétlenül a megtett lépések számát.

Gyaloglás indul!

HELLÓ, LÉPCSŐ!

Kerülje a mozgólépcsőket, lifteket, és ahol csak lehet, válassza a lépcsőt. Fárasztóbb, és lehet, hogy először csak 1-2 emelet megy kifulladás nélkül, de néhány hét után a tüdeje és a lába is egyre jobban bírja majd a megpróbáltatásokat.

CSAK SZEMÉLYESEN!

A mobiltelefonok, számítógépek világában nehéz ellenállni a csábításnak, hogy egy-egy problémát ne telefonon vagy e-mailben vitasson meg a kollégáival, de az egészsége érdekében, amikor teheti, sétáljon át a másik szobába vagy épületbe. Ezzel egyébként a munkatársi kapcsolatokat is erősítheti.

VONJA BE A BARÁTAIT!

Vegye rá a barátait, ismerőseit, hogy sétáljanak önnel. Esőben, szélben vagy túl melegben ugyanis az ember hajlamos a tömegközlekedést választani vagy autóba ülni gyaloglás helyett. Ha azonban tudja, hogy valaki várja, nem fog nemet mondani.

FOGJA FEL KALANDNAK!

Nem baj, hogy mindennap ugyanoda kell eljutni – a gond az, hogy hajlamosak vagyunk mindig ugyanazokon az utakon járni. Az útvonaltervezők segítségével fedezzen fel újabb és újabb útvonalakat. A legrövidebb út helyett válassza a legszebbet, legérdekesebbet!

LEGYEN EGY GYALOGLÓNAPJA!

Nevezzen ki egy napot – mondjuk a szerdát –, amikor mindenhová gyalogosan megy. Ilyenkor ebéd után is járjon egyet a munkahelyéhez közeli parkban, este pedig, a családi vacsora után is tegyen egy „levezető” kört.

NE VÁRJON TÉTLENÜL!

Ha korábban érkezik egy megbeszélésre, találkozóra, használja ki az időt, és sétáljon a környéken. Sokkal jobb, mint tétlenül az órát bámulni és idegeskedni az elpazarolt idő miatt.

CUKRÁSZDA HELYETT SÉTA!

Ne egy hangulatos cukrászdába hívja meg a barátnőjét, hanem egy közös sétára. Jó időben akár kávét is kortyolgathatnak séta közben, esetleg fagyizhatnak is – a lényeg, hogy állandóan mozgásban legyenek.

KERESSEN SORSTÁRSAKAT!

Csatlakozzon egy sétálócsoporthoz vagy gyaloglóklubhoz. Ha nem talál ilyet a környéken, kérdezze meg a szomszédait, ismerőseit. Meg fog lepődni, milyen népszerű lesz az ötlet, hiszen sokan csak azért nem indulnak el, mert nincs kivel. 

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.