Sok-sok évvel ezelőtt, amikor belekezdtem a harcművészet tanulásába, elsődleges célom az volt, hogy ne kelljen többet félnem. Kicsi, vékony, gyenge kamaszként meglehetősen nehezek voltak a mindennapok a folytonos fenyegetések kereszttüzében.

Harcművészet és a gyermekek

Meg kell erősíteni az önbizalmat

Néha bizony nem könnyű az iskolában helytállni, akár tanulásról van szó, akár arról, hogy képesek legyünk fizikailag is kiállni önmagunkért. Bizony, a hatalmi harcok már iskoláskorban megkezdődnek. Iskoláskoromban képesek voltak erős társaim tanítási idő után az utcán megvárni, hogy koholt vádak, ürügyek alapján ellássák a bajomat. Emlékszem, milyen volt félni. A hozzám érkező gyermekek bizonyos részének hasonlóak a problémái. Az egyik fontos célom, hogy megszilárdítsam tanítványaim önmagukba vetett hitét, segítsem egészséges önbizalmuk kialakulását, amely átsegítheti őket bármilyen nehézségen, mellyel találkozniuk kell majd életük folyamán.

A tudásra épülhet

Az egyik nagyon fontos tényező a jártasság. Ha egy fiatal azt érzi, hogy valamiben már kellő jártassága van, az már önmagában önbizalmat hoz létre. Jelen esetben ez a jártasság a harcművészet. A rendszeres fizikai gyakorlatok végzése az évek során nemcsak a fizikumot edzi meg, hanem erősíti a koncentrálóképességet, és magát a személyiséget is. Tartást ad. Edzéstervünkben az egyik lényeges terület a térdekkel való gyakorlatok végzése, hiszen a harcosnak talpon kell maradnia, s ehhez a térdeknek megfelelően erősnek kell lenniük. E terület erősítésére számos mozgásgyakorlatunk van, melyek először bizony, igen komoly feladatot jelentenek.

Erős térd, erős lélek

Ám a kitartó, figyelmes munka itt is meghozza gyümölcsét. A térdek fizikai szinten való erősítése magával hozza lelki szinten az önbizalom erősödését is. A teljesítmény elismerése pedig a gyakorlatok kitartó végzéséhez szükséges lelki erőt növeli. Így tulajdonképpen egy körforgást hozunk létre, mely egy idő után spirálisan emeli egyre magasabb szintre a tanítványok önbecsülését, magabiztosságát. S az a tudat, hogy képes vagyok megvédeni magamat, képes vagyok bármit elérni, fizikai szinten is manifesztálódik, s a tudat valósággá válik.

Oldja sporttal a feszültséget!

Még jobban elhíztak azok a gyerekek, akiket a súlyuk miatt bántottak a suliban

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Cukros üdítők helyett: erjesztett gyömbérital egyszerűen
10 perces diétás barackleves - ennél jobb a melegben nem kell!
A nyár legízletesebb gyógyító gyümölcse a barack. Ez a rostokban gazdag, lédús csemege tisztítja és méregteleníti az egész testet és rengeteg variációban elkészíthető. Most egy levest készítettünk belőle.
Hűsítő édesség, amit nyáron is ehetsz – így csináld!
Nyáron sem kell lemondanod az édességről, csak okosan válassz! Ez a könnyű, hűsítő finomság pár perc alatt elkészül, tele van friss gyümölccsel, mégis barátságos a diétádhoz – próbáld ki, és élvezd a nyár minden falatját bűntudat nélkül!
15 perces otthoni edzésterv, ha nincs időd semmire
Nincs időd órákig edzeni? Nem gond! Ez a 15 perces otthoni edzésterv tökéletes, ha gyorsan, eszközök nélkül szeretnél formába lendülni. Csak a saját testsúlyodra és egy kis kitartásra lesz szükséged!
5 étel, amit este is nyugodtan ehetsz fogyókúra alatt
Este rád tör az éhség, de nem akarod tönkretenni a diétádat? Nem kell éhezve lefeküdnöd! Mutatunk 5 egyszerű és finom ételt, amit bátran ehetsz este is, ha fogyni szeretnél – bűntudat nélkül.
Életmódváltás 40 felett - Zoltánnak sikerült, neked is fog!
Az életmódváltás ne legyen egy távoli terv, kezdd el most, Zoltán példája alapján! Sosem késő elkezdeni. Mutatjuk hogyan csináld!
Nincs időd edzeni? Íme a trükk, amit bárhol bevethetsz
Nincs időd hosszú edzésekre? Egy orvos szerint már napi néhány perces mozgással is látványos eredményt érhetsz el – ha jól illeszted be a napirendedbe.
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.

Ajánlataink