Edzésen többször hallhatjuk az edző instrukcióját arról, hogy mikor kell beszívni a levegőt és mikor kifújni – de tudjuk-e, hogy ez miért is olyan fontos? Vajon milyen szerep jut az oxigénnek az edzésben? Van-e hátránya, ha visszatartjuk a levegőt, vagy egy-egy gyakorlat kivitelezésénél éppen nem a kijelölt légzési fázist alkalmazzuk?

Ezért fontos a helyes légzés edzés közben

Miért fontos a helyes légzés?

Nem is gondolnánk, de azzal, hogy mikor szívjuk be és fújjuk ki a levegőt, még az edzésünk minőségét is befolyásoljuk. Nőhet a teherbíró képességünk, és végső soron jobb lesz a teljesítményünk. Ez csak pár érv arra, hogy miért is vegyük komolyan az edzők utasításait.

 

Lélegezzünk hasból!

Evidens, mégsem gondolunk arra, hogy az edzésmunka hatására nő a szervezet oxigénszükséglete – akár annak hússzorosára is megnőhet, amire nyugalmi állapotban szükségünk van. Míg a férfiaknál nem kell külön kiemelni, hogy a hasi légzést részesítsék előnyben, addig nőként erre érdemes nagyon figyelni, mert csak ekkor tudjuk maximálisan kihasználni a tüdőkapacitásunkat – és növelni a teljesítményünket.

 

Orron be, szájon ki?

Egyenletes, kíméletes edzés során – ilyen a kocogás – könnyű megvalósítani a testnevelésórákról ismerős aranyszabályt, hogy orron beszív, szájon kifúj. Ennek az az oka, hogy ekkor még elegendő oxigén áll az izmok rendelkezésére, azonban ahogy nő az edzés intenzitása, egyre több oxigénre lesz szükségünk, amit már nem tudunk fedezni az orrunkon keresztül, amivel nincs is semmi gond.

 

Beszív-kifúj

Gyakorlat válogatja, hogy melyik fázisban történik a levegő beszívása és kifújása. Az esetek döntő többségében az izom megfeszülésekor fújjuk ki a levegőt, vagyis amikor a munka pozitív tartományában vagyunk. Kifújni pedig akkor kell, amikor a negatív szakasz következik. Lássuk, hogy néz ki ez a gyakorlatban.

 

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ez az almás süti még diéta mellett is belefér – és mennyei finom!
Az alma és a zab találkozásából született ez a puha, omlós finomság, ami még az alakodra is vigyáz.
Diétás ropogtatnivaló: házi répachips
Egészséges snackre vágysz, ami belefér a diétába is? A házi répachips pár perc alatt elkészül, és garantáltan bűntudat nélkül ropogtathatod.
A változókor titkos tünete: ezért szökik fel a vérnyomásod
A változókor számos kellemetlen tünettel járhat, mint a hangulatingadozás, hőhullám vagy álmatlanság. De vajon tudtad, hogy mindez a vérnyomásodra is hatással lehet?
Őszi ízorgia: saláták, amikbe beleszeretsz
Az ősz a színek, ízek és vitaminok időszaka. Ha szeretnél változatos, tápláló és könnyen elkészíthető salátákat az asztalodra, ezek a receptek tökéletesek: lédús sült paradicsom, fűszeres édesburgonya, ropogós céklacsipsz, grillezett ananász – mindez egy tálban, hogy a hűvösebb napokon is tele legyél energiával és vitaminnal.
5 magyar étel, amit soha ne egyél vacsorára, ha diétázol
Ha fogyni szeretnél, nem mindegy, mi kerül a tányérodra este. Vannak magyar ételek, amelyek bármilyen finomak is, vacsorára igazi kalóriacsapdát jelentenek. Mutatom az 5 legrosszabbat, amit jobb, ha elkerülsz, ha tényleg látni szeretnéd az eredményt a diétádban.
Érzékeny bőr nyáron: így ápold biztonságosan
A nyár a szabadságról, a napsütésről és a könnyedségről szól – de a bőrünk számára ez az időszak gyakran komoly kihívást jelent.
Borok, ízek, élmények: jön a Budapest Borfesztivál
Idén szeptemberben ismét poharainkat emeljük Magyarország legelőkelőbb borfesztiválján. A Budapest Borfesztivál négy napon át, szeptember 11. és 14. között a Budavári Palota történelmi falai között kínál felejthetetlen élményt a bor, a gasztronómia és a kultúra szerelmeseinek.
Cékla minden mennyiségben: ez a fogyókúra titkos fegyvere
Színes, laktató és tele tápanyagokkal – a cékla igazi diétabomba! Fedezd fel, hogyan turbózhatod vele az étrended, növelheted az energiaszinted, és élvezheted az ízletes, egészséges ételeket minden nap.