Hogyan válasszunk magunknak edzőt? Ha valaki úgy néz ki, ahogyan mi szeretnénk, vagy kiemelkedő sportteljesítményt nyújt versenyeken, automatikusan edzőnek is fogadhatjuk? Kiss Gergely személyi edző szerint a sikernél és jó formánál többet kell ma már keresnünk abban, akit megbízunk a testünk formálásával.

Jó sportoló = jó edző?

KI AZ EDZŐ?

Ha ránézünk egy jó sportolóra, aki sikert sikerre halmoz és eléri a céljait, automatikusan jó edzőként tekintünk erre az emberre. Sokszor elfelejtjük, hogy ezek mögött a sportolók mögött is egy-egy edző dolgozik, az ő utasításait hajtja végre a példaképünk. És az edzőnek ma már sokoldalúnak kell lennie, nem elég, ha jó a sportágában. Rendszerint dietetikus, sportorvos, masszőr és lelki támasz is egyszemélyben.

MIÉRT NEM ELÉG AZ EREDMÉNY?

Egy jó sportoló – legyen az akár úszó, focista, testépítő vagy bikini-fitneszmodell – elsősorban csak magát fejlesztette, csak saját magáról vannak tapasztalatai, amit át tudna adni egy másik félnek. Viszont nem biztos, hogy ezek a tapasztalati úton szerzett ismeretek egy másik embernél éppúgy érvényesek majd, mint a versenyzőnél. Hiszen minden embernek más a személyisége, a teste, nem biztos, hogy ami az egyiknél egyszer bevált, beválik majd a másiknál is.

GYAKORLAT MELLÉ ELMÉLET

A jó megjelenés és a kidolgozott fizikum csak fél siker. Biztos sokan tapasztalták azt, hogy egy darabig egyedül is képesek szép eredményeket elérni az edzéssel – legyen a céljuk fogyás, izomtömegnövelés vagy hosszútávfutás –, de egy bizonyos szint után megrekednek, mert nincs meg az elméleti tudásuk ahhoz, hogy továbblendülhessenek. Ekkor lép a képbe az edző, aki olyan pluszfejlődést tud adni, amivel magasabb teljesítményt tudunk produkálni.

AMIKOR AZ EDZŐ IRÁNYÍT

Ahhoz, hogy valaki sikeres legyen, rendszerint teljesen át kell adnia magát az edzőjének, teljes bizalmat kell szavaznia neki. Sokan úgy vélik, hogy az edzőnek szinte atomjaira kell szétszednie edzettjét, majd összerakni újra, ezzel kitágítva a sportoló határait. Mert sokszor nem azért nem vagyunk képesek elérni valamit – mondjuk nagyobb izomtömeget, kockás hasat vagy egy extrém gyakorlat kivitelezését –, mert nem vagyunk rá képesek, hanem mert nem hisszük el, hogy képesek vagyunk rá. Ha az edző „be tud mászni a fejünkbe” és átkapcsolja ezt a kis kapcsolót az agyunkban, akkor sokkal többre lehetünk képesek, mint egyedül.

KÜLÖNBÖZŐ EMBEREK, SOKRÉTŰ FELADAT

Más emberekkel foglalkozni nagyon más feladat, mint saját magunk alakulásáért és sikeréért felelni. Magunkat egyébként sokkal nehezebben ítéljük meg reálisan, nem tudunk külső szemlélőkké válni, túlságosan elfogultak vagyunk – ami a legtöbb esetben azt jelenti, hogy sokkal nagyobbak az elvárásaink önmagunkkal szemben, mint másokkal. Viszont egy edző nem a saját céljai szerint hajt végre egy edzéstervet, hanem személyre szabva, hiszen nem csak egy utat ismer a sikerhez.

Így a jó edző példásan néz ki, rendelkezik minden elméleti ismerettel, ami mások edzéséhez szükséges – és nem sajnálja az idejét továbbképzésekre sem –, valamint rendelkezik empátiával, ami ahhoz kell, hogy átsegítse edzettjeit nem csak a sikereken, de a kudarcokon is. Tulajdonképpen egy jó edző ma már nem csupán egy jó sportoló, hanem afféle coach is.

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.