A dupla magazinban 100 oldalon szabadidős sportolással kapcsolatos interjúkat, érdekességeket olvashat, míg 16 oldalon az amatőrök versenyei, eredményei jelennek meg.

Sport mindenkinek! – Megjelent a Csupasport magazin első száma

Érdekes témák, különleges versenyek, kiváló sportolók

Ha részt vett már valaha amatőr futóversenyen, akkor pontosan tudja, hogy az elmúlt esztendőkben mennyire megnőtt a tömegsport népszerűsége. A kisebb versenyekre néhány óra – vagy néhány perc – alatt betelik a nevezés, a nagyobbakon több ezren, sőt, nem ritkán több mint tízezren indulnak. A közösségi oldalakon a nagy magyar szabadidős sikerekre ezerszám érkeznek a lájkok, hozzászólások. De még rengeteg olyan példát lehetne hozni, amelyek azt bizonyítják, hogy szerencsére egyre szívesebben és lelkesebben sportolnak az amatőrök is.
Ezt az örömteli szabadidős bummot kollégáink is nap mint nap látják, tapasztalják a csupasport.hu oldal készítése közben. Innen jött az ötlet, hogy ha már két évvel ezelőtt elindultak a honlappal, tavaly pedig kirukkoltak egy futókönyvvel, akkor ebben az évben is szintet lépjenek – megszületett a Csupasport magazin. Írnak érdekfeszítő témákról, különleges versenyekről, hasznos sportfelszerelésekről, és céljuk, hogy bemutassák azokat az embereket, azokat a remek sportolókat is, akik nélkül ma nem lenne ennyire népszerű a szabadidős sportolás.

 

Ízelítő a tartalomból

A Csupasport magazin két részből áll: a 100 oldalas kiadvány mellett egy 16 oldalas mellékletet is kapnak olvasóink, amely az amatőr versenyekre, eredményekre fókuszál.

Az első szám tartalmából:

  • Egy bödön zsíron élt a 100 mérföldes és 24 órás futópados futás világrekordere, Csécsei Zoltán
  • Marázs Zsuzsanna legkedvesebb sportos napja
  • Mennyire terjedt el a dopping a szabadidősportban?
  • Aktív kikapcsolódás Karintiában
  • Vas Kata Blanka kerékpáros, akinek már külföldön is ismerik a nevét
  • Rég volt, szép volt: a Bécs–Budapest Szupermaraton
  • Ellenség vagy barát? Minden a szénhidrátokról
  • Ez még csak a dráma volt… Erőss Zsolt súlyos balesete

Már kapható!

A „dupla” magazin megvásárolható az újságosoknál, az ára 590 forint.

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.