A kimagasló sportteljesítmények mögött mindig találunk célorientált, inspiráló elvárásokat. Mindegy, hogy az edzőtől, gyermek esetén a szülőtől vagy magától a sportolótól jönnek az efféle elvárások, mindenképpen pozitívan, motiválóan hatnak és a fejlődést szolgálják. Nem kell feltétlenül, hogy az elvárások szóban elhangozzanak, a célok megvalósítására irányuló pozitív gondolatok ugyanis megteremtik az áhított valóságot. Mint ahogyan azt az úgynevezett Pygmalioneff-ektus esetében tapasztalták a kutatók egy híres iskolai kísérlet során.
A tanárok bizonyos tanulóktól elvárták, hogy a tanév végére javuljanak az osztályzataik, és bár ezt szóban nem adták a diákok tudtára, a testbeszédükben – például gyakori szemkontaktus, mosoly –, a gyerekekhez való hozzáállásukban tükröződött. A kísérlet végén a szakemberek azt látták, hogy a pozitív jóslatok beteljesítették önmagukat. Ez a sportolóknál is működhet. Ha egy edző pozitív dolgokat vár egy sportolótól, ő is úgy lehet vele, mint a tanárok: többször javítja, dicséri a tanítványát, gyakrabban keresi vele a kapcsolatot. A sportoló pedig a belé vetett bizalmat érezve, nagy valószínűséggel jól teljesít.
Káros követelmények
Vannak azonban negatív, romboló hatású elvárások is, amelyek a testi sérülésen túl lelki problémákat is okozhat, amikor például olyan szintű teljesítményt várnak el a sportolótól, amire nem képes, akkor a sikerélmény hiánya, a folyamatos kudarc állandó rosszkedvet, szorongást eredményezhet. A sportolónak saját magával szemben is lehetnek negatív elvárásai, melyek elmehetnek akár a kényszerességig is. – Ilyenkor már nem azért megy az illető edzeni, mert pozitív elvárásai vannak a testedzéssel kapcsolatban, és örömet jelent számára a mozgás, hanem mert elvonási tünetek jelentkeznek nála, ha nem edzhet – sorolja a kényszeres, mániákus testedzés jellemzőit Kiss-Nemes Veronika sportpszichológus.
A sportmániás ember nem addig edz, ameddig jólesik neki, hanem annál sokkal tovább. Minden szabadidejét az edzőteremben tölti, ennek hatására beszűkül a szociális élete, családi konfliktusokkal kell számolnia, ráadásul a testi sérülés veszélye is fenyegeti.
Felnőttként, saját elvárásokkal
Milyen elvárásoknak akar egy sportoló megfelelni? Gyerekkorban főleg a szülők elképzelései a mérvadók, hiszen a kicsik számára az a legfontosabb, hogy anya és apa boldog legyen. Tinédzser korban viszont mindegy, hogy mit mondanak a szülők, amit az edző elvár, az lesz az irányadó. Felnőttkorba érvén, az előző fejlődési szinteket meghaladva, jó, ha már a saját elvárásaikat akarják teljesíteni a sportolók. A sportpszichológus úgy látja, hogy eddig a fejlődési szintig nem mindegyikük jut el. A mindennapi életben is meg lehet figyelni: van, aki felnőttként még mindig a szülei elvárásai szerint él, nem a saját értékrendje, céljai vezérlik.
A harmadik fejlődési fokozatban is fontos az edző véleménye, csak már kevésbé. Mivel itt érettebb személyiségről van szó, a sportoló saját céljai sokkal részletesebbek vagy más jellegűek lehetnek, mint amit az edző elképzel. Például, hiába akarja az edző, hogy még versenyezzen vagy menjen edzői pályára, a sportoló úgy dönt, hogy abbahagyja a versenyzést és jogásznak tanul.
