Az, hogy ki mit gondol és érez vereségnek, illetve kudarcnak egy-egy életesemény vagy sporteredmény kapcsán és hogyan viszonyul ezekhez a történésekhez, helyzetekhez, teljes mértékben egyénfüggő. – A téma megközelítésében segítségünkre lehet Julian Rotter kontrollhelyelmélete, amelyben az amerikai pszichológus kétféle típust különböztet meg a külvilág jelenségeihez való viszonyulás tekintetében: külső kontrollos és belső kontrollos embereket – vélekedik Kiss-Nemes Veronika sportszakpszichológus.
A belső kontrollosok a saját tetteiknek, erőfeszítéseiknek tulajdonítják a sikert és valahol a kudarcot is, ám az utóbbiból tudnak tanulni. Általában van önbizalmuk, kitartóak, megerősíti őket a sikerélmény és aktív cselekvő hozzáállással alakítják az életüket, a sportban elért eredményeiket. A külső kontrollos emberek tettei mögött viszont sokszor a megfelelési vágy húzódik meg: egy számukra fontos személynek – a sportban például az edzőnek, a szülőnek – vagy valamiféle elgondolásnak próbálnak megfelelni. Ha kudarcot élnek át, azt általában környezeti faktoroknak tulajdonítják, „nem rajtam múlt” – gondolják. Ritkábban érnek el sikert, mert nem jól jelölik ki a céljaikat és a sikerélményeiket sem élik meg igazán megerősítésként. A kudarc szerintük nem őket minősíti, hanem a körülmények összjátéka. A sportban hosszú távon és az életben általában a belső kontrollosság az, ami előrevivő, és ami magasabb szintű megelégedettséget hoz.
MEGHATÁROZÓ HATÁSOK
Az, hogy valaki külső vagy belső kontrollos emberré válik-e, nagymértékben függ attól, hogy milyen környezetben nőtt fel, milyen mintát látott a családban. Sportolóknál lényeges, hogy mennyire a saját választása valakinek az adott sportág, mert a külső kontrollosságnak könnyen teret engedhet például a szülői ráerőltetés. A belső kontrollos gyerekek ezzel szemben lehet, hogy többféle mozgásformát kipróbálnak, de végül általában kikötnek a mellett a sport mellett, amit saját maguk választhattak és azt örömmel, lelkesedéssel űzik. A társadalom hatása sem elhanyagolható. – Az iskola a külső kontrollosság felé viszi a gyerekeket, hiszen az oktatási intézményekben nem a tanulás szeretetén van a hangsúly, a tanárnak, a tantervnek stb. való megfelelés számít. Ma nehéz belső kontrollos embernek lenni, több fronton is a külső kontrollosságot erőlteti rá az emberekre a társadalom – állapítja meg a szakember.
HOGYAN VÁLJUNK BELSŐ KONTROLLOSSÁ?
Az első lépés az, hogy észrevegyük és tudatosítsuk magunkban azt, hogy a vereséget, a kudarcot külső kontrollosként éljük meg. Ha elköteleztük magunkat a változás mellett, keressünk önbizalom-növelő, erőt adó sikerélményeket az életünkben. Gondoljuk végig, hogy a munkahelyünkön vagy a sportban melyek azok az elvárások, amelyek örömet szereznek vagy fejlődünk, gazdagodunk általuk. Találjuk meg e belső pontokat, fókuszáljunk ezekre a pozitívumokra, és legyünk kitartóak, mert a gyökeres változáshoz idő kell. A szakszerű segítség is elkél ilyenkor, a sportpszichológus kognitív terápiát javasol. Az a tapasztalata, hogy egy körülbelül tízalkalmas terápiás folyamat már hozhat változást. – A sportolókkal motivációs tesztet szoktam csináltatni – avat be a szakmai fortélyokba Kiss-Nemes Veronika.
A külső kontrollos emberek általában kudarckerülők. A céljaikat vagy úgy választják meg, hogy elérhetetlenül magasan legyenek, mert tudják előre, hogy úgysem érik el őket, ezért nem csalódnak. Vagy olyan célt neveznek meg, amit nagyon könynyű teljesíteni. Ha látom, hogy egy sportoló így tesz, akkor a céljaival kapcsolatos gondolatok átalakítására törekszem. Felteszem a kérdést: miért ez a célja, miért nem a képességeinek megfelelő célt választ, ami teljesíthető? Milyen visszautasítástól vagy kritikától fél? Mi az előnye annak, hogy így gondolkodik? (Sokszor az önbizalom védelme áll a háttérben, a kudarcélmény ugyanis vissza szokta vetni az önbizalmat.)
