Télen nehezebben megy a mozgás. Csak a valóban elhivatottak éreznek még ekkor is elegendő erőt és lendületet ahhoz, hogy belevágjanak bármilyen edzésprogramba. Na de, nem is csodálkozunk. Amikor kinn hideg van, esik a hó vagy az eső, olyan korán sötétedik, hogy az ember már este hatkor ágyba bújna, sokkal vonzóbbnak tűnik a meleg a kanapé, mint a futópad.

Vissza az élvonalba! Motivációs tréning

Igen ám, de mi lesz az eredménye annak, ha engedünk a csábításnak és meleg takaróba burkolózva sorozatot nézünk – ne adja Isten csokit majszolva? bizony, mire kitavaszodik, jó néhány nem kívánt felesleges kilóval számolhatunk. Akkor pedig kapkodhatunk! Kerüljük el a nagyobb bajt és igyekezzünk elég kemények lenni ahhoz, hogy pár hónap múlva is beleférjünk a jelenlegi ruháinkba. Legalább.

Teendők:

1. Reformálja meg az edzésprogramját!

Ha eddig a szabadban futott vagy kerékpározott, akkor komoly változásokra lesz szüksége. Keressen a közelben egy szimpatikus edzőtermet és ismerkedjen meg a kardiogépekkel. De jó időszak ez arra is, hogy kipróbáljon eddig az ön számára ismeretlen, új edzésformákat. Télen, a hideg és a sötét miatt a zenés-táncos órák vannak a legjobb hatással a szervezetre. Zumbára fel!

2. Alakítsa át az étkezését!

Télen nehezebb friss, idényjellegű zöldséget és gyümölcsöt beszerezni, ennek ellenére tudatosan kell törekedni az egészséges táplálkozásra. Főzzön finom, színes zöldség-, illetve krémleveseket. Szerezzen be néhány fagyasztott zöldségkeveréket, amelyet megpárolhat egy-egy szelet finom, sovány hús mellé. Igyekezzen minél több receptet kipróbálni az idényjellegű termékekből. Ilyen az édesburgonya vagy a sütőtök. Étkezései között fogyasszon magféleségeket vagy ismerkedjen meg a gyümölcschipsekkel. A lényeg a színes és változatos étrend.

3. Szerezzen új motivációt!

Mivel a „jó lenne beleférni a fürdőruhába” mint motiváció most nem fog működni, más inspiráló gondolatra kell szert tenni. Gondoljon arra, hogy ha most elengedi magát, milyen nehéz lesz tavasszal elkezdeni diétázni. Készítsen egy listát arról, miért nem szabad utat engednie a felkívánkozó kilóknak.

  • Mert nehéz lesz tavasszal lefogyni.
  • Mert szorítani fogja a kedvenc farmerja.
  • Mert nagyobb ruhákat kell vásárolnia, ami nem csak drága, de lelombozó is.
  • Mert továbbra is tetszeni akar a férjének, aki pontosan tudja, mi rejlik a bő ruhák alatt.
  • Mert minden egyes pluszkiló árt az egészségének.

 

4. Kicsit nézzen vissza!

Mennyire volt nehéz lefogyni? Mennyire volt nehéz elérnie a jelenlegi formáját? Megérné mindezt eldobni néhány, lustálkodással töltött hétért, hónapért cserébe? Ugye, hogy nem? Olyan hosszú utat megtett. Valójában semmi más dolga nincs, mint hogy nem tér le a helyes útról. Egy kis hóesés meg némi hideg csak nem tántorítja el?

5. Gardróbtúra!

Azzal, hogy előkerülnek a bő, vastag téli pulóverek, sok nő sóhajt fel megkönnyebbülten. Ezek a bő pulcsik eltakarják azt a néhány felesleges kilót, nincs min aggodalmaskodni. De van! Ezek a darabok túlságosan is szabad teret hagynak a felesleges kilóknak. Legyen legalább egy etalon nadrágja vagy szoknyája, amely az ideális alakjához, súlyához illeszkedik. Egy darab, ami pont most mutat a legjobban önön. Hetente legalább egyszer bújjon bele ebbe az ominózus darabba.
Azonnal érezni fogja, ha szorít vagy ha túl szűk, ha nehezen éri el a gomb a gomblyukat. Ekkor ne tegye félre a ruhadarabot, mondván, majd belefogy tavasszal. Inkább hagyja szem előtt, hogy emlékeztesse, miért is nem ehet a megengedettnél többet vacsorára.

Ezek is érdekelhetnek

Durva! Ezért jó, ha sokkal több epret eszel!
Ha eddig még nem voltunk rajongói ennek a pirosló finomságnak, akkor itt az ideje, hogy azzá váljunk! Nemcsak lédús, nyárias és isteni finom, de valóságos szuperélelmiszer is.
Egészséges vagy felejtős a szója? Ezt tudnod kell!
A szója sokáig nem hiányozhatott az egészséges életmódot követők étrendjéből. Az utóbbi években azonban egyre többször jelentek meg olyan hírek, tanulmányok, amelyek cáfolták a szója egészségre gyakorolt jótékony hatásait.
Hasznos gyógynövény: Így használd a pitypangot a diétádhoz
Kevesen tudják, hogy a mezők egyszerű kis virága, a gyermekláncfű ehető növény. Pedig érdemes közelebbről is megismernünk, mert méregtelenítő hatásának köszönhetően rengeteg bajtól megszabadíthat.
Szeretnél igazán hatékonyan edzeni? Ezekre a szabályokra figyelj!
Akár régi, rutinos, akár új edzőtermi látogató vagy, akár gyorsulni, erősödni vagy éppen fogyni szeretnél, a motiváció időnként alábbhagy. Hogy átlendülj a holtponton, vagy, hogy még többet kihozz izzasztó edzéseidből, érdemes pár jó tanácsot megfogadnia. Nem nehéz vagy bonyolult trükkök ezek, azonban jelentősen növelhetik a sportolás hatékonyságát.
Ezek a legjobb tavaszi vitaminbombák, így fiatalítsd meg a tested
A téli hideg időben lemerülnek szervezetünk vitaminraktárai, így tavaszra legyengül az immunrendszer. A friss zöldségek és gyümölcsök azonban óriási energiával töltik fel testünket!
Maradj fitt a mobiloddal: öt applikáció, ami segít ebben
Az okostelefonunk mindig a zsebünkben van. Miért ne használnánk arra is, hogy segítsen az egészséges életmód kialakításában?
Epres álom sütés nélkül, és nincs benne cukor!
Ez a csodálatos epres süti nem csak az ízlelőbimbóidra lesz kedvező hatással, de az alakodat sem kell féltened, ráadásul percek alatt elkészíthető!
A barátai sem ismerték meg Gábort, annyit fogyott! Mi a titka?
Egész nap nem evett, este viszont már alig látott az éhségtől. Nem mozgott, állandóan az autóban ült, így szép lassan rakódtak egymásra a fölösleges kilók... Egy magánéleti válság kellett hozzá, hogy Miklay Gábor drasztikusan változtasson az életmódján.

Ajánlataink