Egyszerűen és gyorsan elkészítheted ezeket az ínycsiklandozó és szénhidrátmentes fogásokat!

Két zseniális tavaszi recept, hogy könnyebben ledobj pár kilót

Lassan elkezdhetünk készülni a húsvétra, mely a könnyed salátákról és pompás sültekről, gyümölcsös ízekről is szól. Persze nem kell teljesen elfordulnunk a hagyományainktól, marad a sonka és a tojás, de kenyérfélék és burgonya helyett szénhidrátban szegény köreteket válasszunk. Könnyed és gyorsan elkészíthető ételeket válogattunk, és receptjeinket a következő hetekben folyamatosan bővíteni fogjuk.

Sajtkrémmel töltött tojás

Hozzávalók 4 személyre:

  • 8 db keményre főtt tojás
  • 1 evőkanál natúr sajtkrém
  • 1 evőkanál majonéz
  • só, bors ízlés szerint
  • kapribogyó, ízlés szerint
  • 1 újhagyma
  • 2 vékony szelet füstölt sonka

Elkészítés:

A tojásokat megfőzzük, majd levágjuk a tetejüket a képen látható arányban, és kikaparjuk a tojássárgáját óvatosan. A sárgát összetörjük villával és alaposan kikeverjük a majonézzel és a krémsajttal, sóval, borssal. Szórjuk bele a kapribogyót és a felkarikázott újhagymát. Töltsük vissza a tojásokba a krémet. Majd tegyünk rá egy darabka sonkát, végül a „kalapot”. A tetejét díszíthetjük hagymával.

Friss, joghurtos saláta

Hozzávalók 4 személyre:

  • 1 kígyóuborka
  • 4 db zsenge retek
  • 4 db újhagyma
  • 4 db főtt tojás
  • kapor

Elkészítés:

A tojásokat megfőzzük, és hosszában négy szeletre vágjuk. Felkarikázzuk a zöldségeket, tányérra tesszük, és egy-két evőkanál joghurttal meglocsoljuk. Sózzuk, és a tetejét kaporral díszítjük.

EZ IS ÉRDEKELHET:

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

3 isteni paradicsomsaláta, ha diétázol – egyszerű, friss és laktató
Diétázol, de nem akarsz lemondani a finom ízekről? Fedezd fel azt a három egyszerű, friss paradicsomsalátát, amelyek gyorsan elkészíthetők, laktatnak, és tökéletesek a könnyed étrendedhez.
5 perces jeges nyári nasi, ha diétázol
Fagylalt helyett is szuper megoldás, ha nyáron is figyelsz a vonalaidra, ráadásul pillanatok alatt elkészül. Egy baj van csak vele, nem tudsz eleget készíteni belőle.
4 gyümölcs, ami segít a koleszterinszinted csökkentésében – természetes módon
Tudd kordában tartani a koleszterinszintedet természetes módon! Négy finom gyümölcs segíthet csökkenteni a „rossz” LDL-szintet és támogatni a szív egészségét – egyszerűen beillesztve a mindennapi étrendedbe.
South Beach diéta: modern fogyókúra éhezés nélkül
Fogyás éhezés nélkül? Fedezd fel a South Beach diéta titkait és kezd el az életmódváltást még a nyáron! Mutatjuk, hogyan csináld!
9 tanács, hogy könnyebb legyen elhagyni a cukrot
Íme, 9 tipp, amivel kizárhatja a cukrot az életéből.
Netről rendelsz fürdőruhát, vigyázz mert beteg lehetsz!
Egyre több üzlet kínál online vásárlási lehetőséget, így már fürdőruhát és fehérneműt is könnyedén rendelhetsz. De vajon rejt mindez egészségügyi kockázatokat? Ennek járunk most utána.
Egészséges diéta akkor is, ha nincs pénzed szuperfoodokra
Sokan azt hiszik, hogy az egészséges étkezés csak drága alapanyagokkal, különleges porokkal és egzotikus magvakkal működik. De ez tévhit. Ha tudatos vagy, akkor szuperfoodok nélkül is tudsz jól enni, sőt, akár sokkal táplálóbban és olcsóbban is. Az egészséges diéta nem pénz kérdése – hanem szemléletmódé.
Ezért ne tépd ki a kertedből: a kék virág, ami beindítja a fogyást
A kert szélén is ott virít, mégis alig ismerjük: a mezei katáng nemcsak gyönyörű, de természetes méregtelenítő, anyagcsere-serkentő és fogyást támogató növény. Ismerd meg közelebbről ezt az „álcázott” szuperélelmiszert!