Ha az ember rákeres a fogkő házi eltávolítására az interneten, rengeteg cikk és útmutató videó jelenik meg a találatok között. Ezek általában a legtöbb háztartásban fellelhető, vagy legalább könnyedén beszerezhető termékek használatát javasolják a fogkő feloldására vagy egyéb módú eltávolítására.

A fogkő eltávolítása házilag – Rossz ötletek

Lássuk, hogy mik a leggyakrabban emlegetett módszerek, és hogy miért lehetnek legjobb esetben haszontalanok, legrosszabb esetben pedig veszélyesek.

A fogkő feloldása almaborecettel, fehér ecettel, citromlével, aszkorbinsavval stb.

Kezdjük a savas termékekkel. A pH skálán 1 és 6,9 közé esnek a savas, illetve 7,1 és 14 közé a lúgos anyagok (a 7 számít semlegesnek). Az 5,1-nél alacsonyabb pH értékű, savas kémhatású anyagok károsítják a fogzománcot, amely így demineralizálódik, azaz elveszíti az ásványianyag-tartalmát, és megpuhul. Ez előfordulhat bizonyos savas élelmiszerek fogyasztása közben is, ezért nagyon fontos, hogy savas ételek és italok fogyasztása után ne mosson rögtön fogat, hiszen fogzománca ilyenkor lényegesen gyengébb.

A baj csak az, hogy sok házi útmutató pontosan ezt javasolja – a fogzománc legyengítését, majd átsikálását egy fogkefével. Ez a módszer talán segít eltávolítani a fogkövet, de vele együtt a fogzománc is sérül. Habár az ilyen cikkek azt állíthatják, hogy rendszeresen alkalmazzák ezt a módszert, és semmi bajuk tőle, gyakran túl későn veszik észre a gyenge fogzománc okozta problémát, amikor már nincs mit tenni ellene. Ezek az útmutatók gyakran aszkorbinsav, a citromsav, a fehér ecet, az almaborecet és a narancshéjak használatát javasolják, amelyek pH értéke mind jóval 5,1 alatt van.

A lényeg tehát, hogy a savas kémhatású élelmiszerek és egyéb savas anyagok nem csak a fogkőnek, hanem a fogzománcnak is ártanak majd, és ezt az áldozatot nem éri meg meghozni.

A fogkő eltávolítása aktív szénnel

Az aktív szén fekete színű fogkrém formájában is kapható a boltokban. Sokan fogfehérítő hatása miatt kedvelik, és valóban, szemcsés súrló állaga miatt az aktív szén képes kifehéríteni az elszíneződött fogakat. Szintén súrló hatása miatt javasolják a fogkő eltávolítására is, és habár ez egy működőképes módszer lehet, az aktív szén durva szemcséi a fogzománcot is tönkre tehetik, ha túl gyakran használják. Az aktív szén tehát nem tekinthető biztonságos megoldásnak a fogkőre.

A fogkő eltávolítása kókuszolajjal

Az kókuszolaj egy teljesen természetes és a szájban biztonságosan használható anyag, csak éppen semmit nem csinál a fogkővel. A kókuszolaj baktériumölő hatású, azonban mivel a fogkő egy megkeményedett lerakódás, az antibakteriális készítmények és anyagok egyáltalán nem hatnak ellene. Amiben a kókuszolaj ténylegesen segíthet, az a fogkő megelőzése – ez az olajos öblögetés egyik jótékony hatása.

A fogkő eltávolítása 3%-os hidrogén-peroxid oldattal

A hidrogén-peroxid mind a lepedék eltávolítására, mind a fogak fehérítésére hatékonyan alkalmazható (a megfelelő mennyiségekben), a fogkő ellen azonban semmit sem használ. Ahogy oxigént enged ki magából, a hidrogén-peroxid csökkenti az anaerob baktériumok mennyiségét az ember szájában, és segíthet megtisztítani a fogíny nehezen hozzáférhető részeit is.

Az egyetlen probléma, hogy a hidrogén-peroxid nem válogat, és a szájban leledző hasznos, jótékony baktériumokat is elpusztítja. Ennek akár hosszútávú negatív hatásai is lehetnek, például megnőhet a fogszuvasodás kockázata.

A hidrogén-peroxid az emésztésre is kihat, ráadásul egyes tanulmányok szerint rákkeltő hatású lehet. Összességében nem ajánlott tehát a rendszeres használata, főleg nem a fogkő ellen.

A fogkő eltávolítása szódabikarbónával

A szódabikarbóna egy természetes, nem mérgező termék. Sok fogkrémben fellelhető alapanyagként, de önmagában, tisztán is könnyedén beszerezhető. A szódabikarbóna csak enyhén súroló hatású, ezért használata kevésbé káros, mint az aktív széné, mégis hatékony lehet a lepedék eltávolítására. Kémhatása nem savas, ezért hacsak nem használják túl gyakran, valószínűleg nem tesz majd kárt a fogzománcban sem. Azonban a szódabikarbónát sokkal inkább a fogak fehérítésére szokás használni, nem pedig a fogkő eltávolítása céljából. A fogkő eltávolításához nagyon gyakran kellene alkalmazni a szódabikarbónát, ami már a fogak épségét is veszélyeztetné.

Hogyan távolítsuk el akkor a fogkövet?

A legjobb, ha szakemberre bízzuk fogainkat és felkeressük a fogorvost a fogkő eltávolítása érdekében. A fogorvos tudja egyedül úgy leszedni a fogkövet, hogy ne okozzon kárt sem a fogzománcban, sem az ínyben. Ha Ön is inkább biztonságos megoldást választana, akkor keresse fel a Rosental Fogászatát, ahol komplex fogászati megoldásokkal várják! Kérjen időpontot most rendelőjükbe az alábbi linken: fogászati magánrendelő Budapesten!

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Isteni húsvéti piskótatekercs, glutén- és cukormentesen
Húsvétkor sem kell feltétlenül feladnunk a diétánkat, hiszen számtalan finomság készülhet cukor nélkül, gluténmentesen.
Szuper karcsúsító receptek karfiolból! Így élmény fogyni
A karfiol az egyik legnépszerűbb zöldségünk, nem véletlenül. Sokoldalúan felhasználható, számos elkészítési módját ismerjük, ráadásul magas vitamin- és ásványianyag-tartalmának köszönhetően segít az egészség megőrzésében.
Ez a húsvét diétás kedvence: avokádóval töltött tojás
Az avokádó és a tojás egészségre gyakorolt kiváló hatásain túl az is mellette szól – főleg, ha a testsúly csökkentése a cél –, hogy zsírtartalma miatt hamar teltségérzetet okoz.
Cukormentes kókuszkeksz, ebből bármennyit ehetsz
Reggelire és kávé mellé is remek. Glutén,- és laktózmentes. Elkészítése gyors és könnyű. Bárhová magaddal viheted, Így mindig lesz nálad egy kis diétás nasi.
Minden, amit egy diéta előtt nagyon fontos tudnod!
Jó, ha tudja, hogy ha belevág egy diétába, nem csak a kilók fogyatkozására számíthat, sok egyéb kísérő jelenséggel is találkozik majd. A nehézségek jó esetben csak átmenetiek, a pozitívumokat pedig ügyesen használja ki és élvezze!
Ébresztő! - Tavaszi méregtelenítés a legjobb zöldségekkel
Várd könnyedén, energiával telve a tavaszt! Ehhez szükség lesz egy komolyabb méregtelenítő programra, amelynek segítségével megtisztíthatod a szervezeted, megszabadulhatsz a lerakódott méreg- és salakanyagoktól. Legalább 3 napon át tarts zöldség- és gyümölcskúrát. Az alábbi 15 zöldség- és gyümölcsféléből válogass, így biztos lehetsz a sikerben.
Itt a nők új kedvence a spenótos sajtfasírt
Ez az előétel egészséges, eszméletlen finom, és nem hizlal: alig van benne szénhidrát!
Végre kiderült mi a sikeres diéta titka
Márciusban már csak emlék a legtöbb újévi fogadalom – köztük a fogyókúrára vonatkozó, önmagunknak tett ígéret is. Vagy mégsem? Íme, hét tipp, hogy sikeres legyen az életmódváltás, akár év közben is.

Ajánlataink

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.