A bőrt óvni kell és védeni, megfelelő tápanyagokkal gondoskodni az egészségéről – nemcsak külsőleg, hanem belsőleg is. Összegyűjtöttük a leggyakoribb bőrkárosító élelmiszereket.

Bőrkárosító élelmiszerek

Feldolgozott élelmiszerek

A feldolgozott és gyors ételek a bőr legnagyobb ellenségei. Elenyésző mennyiségű vitamint és tápanyagot tartalmaznak, viszont bőven van bennük nátrium, cukor és transzzsír. Táplálják a szervezet gyulladásos folyamatait, így felelősek több bőrbetegség kialakulásáért, a tünetek felerősödéséért, s kedvezőtlenül befolyásolják a sejtek élettartamát, regenerálódását, az új bőrsejtek fejlődését.

Alkohol

A túlzott alkoholfogyasztás megterheli a májat, aminek következménye lehet a hajszálerek megrepedezése, a kitágult pórusok, valamint a faggyúmirigyek elszaporodása. Leggyakrabban az arc érzékeny bőrén jelentkeznek a kellemetlen, esztétikailag zavaró bőrelváltozások. Bár napi egy pohár vörösbort kifejezetten egészségesnek tartanak még az orvosok is, vannak olyan bőrbetegségek, amelyek mellett nem szabad még kevés alkoholt sem fogyasztani. Egy felmérés szerint a rosaceában szenvedő betegek 76 százalékánál már egy kis pohár vörösbor is kiválthatja a betegség fellángolását.

Koffein

A magas koffeintartalmú italok túlzásba vitt fogyasztása kiszáríthatja a bőrt, ugyanis elvonja a bőrből a kollagént és vízhajtó hatása sem elhanyagolható. Nőknek naponta legfeljebb 400 milligramm koffein fogyasztása ajánlott – ez azt jelenti, hogy naponta 2 csésze kávét vagy fekete teát fogyaszthat.

Cukor

A cukorra szervezetünknek kis mértékben szüksége van, de sajnos nagyon könnyű túladagolni. A finomított cukor az egyik legkegyetlenebb bőrgyilkos. Hatására sérül a bőr immunitása, táplálja a gyulladásos folyamatokat, nehezíti az új bőrsejtek születését és a sérült sejtek regenerálódását.

Állati zsírok

Az állati zsírok túlzott fogyasztása a bőr zsírosodásához, pattanások, mitesszerek kialakulásához vezethet – különösen, ha valaki a nagyüzemi állattartás hormonokkal, antibiotikumokkal kezelt állatainak húsát fogyasztja. A magas koleszterintartalom is gondot okozhat: az érfalak törékennyé válnak, és a bőrön már enyhe nyomásra is csúnya kék foltok jelentkeznek.

Ezek is érdekelhetnek

A nagy fogyás "Már tetszik, amit látok"
Amikor ráállt a mérlegre és szembesült a súlyával, annyira ledöbbent, hogy jó ideig tükörbe se akart nézni. Nagy Viktória másfél év alatt fogyott le. Büszke rá, hogy három műszakos munkája mellett is tartja az új életmódját…
6 gyakorlat, ami a leglátványosabban formálja a testet
Elhatároztad, hogy edzeni kezdesz és szeretnéd, ha ez minél hamarabb meglátszana a testeden? Akkor ezeket az egyszerű gyakorlatokat próbáld ki mindenképpen.
Diéta 40 felett? Mutatjuk, mire kell nagyon figyelned
A 40 év felettiek számára kiemelten fontos a megfelelő étrend és életmód. Fedezd fel, hogyan segíthet a fehérjében gazdag, rostokban bővelkedő és cukorszegény diéta az egészséged és vitalitásod megőrzésében!
Álomsüti téli napokra: diétás mákos pite
Ez a gluténmentes mákos pite tökéletes választás mindenkinek, aki egészséges, de ízletes desszertet keres. Rostokban, fehérjében gazdag, könnyen elkészíthető, és akár diétába is beilleszthető!
A legjobb téli sportok, ha kipróbálnál valami újat
Télen is rengeteg izgalmas sportot próbálhatsz ki, akár a hóban, akár a fagyos pályákon. Fedezd fel a téli kalandokat, legyen szó extrém élményekről vagy könnyed kikapcsolódásról!
Fedezd fel, milyen technológiai előnyöket kínálnak a Nike zokniknak sportolás közben
Mi pörgeti fel legjobban az edzőcipőd? Természetesen egy pár zokni. De nem akármilyen zokni! Válaszd az egyik híres brand, például a Nike zokniját. A híres Swoosh logós kiegészítőnek köszönhetően még eredményesebb leszel sportolás közben.
Diéta és kollagén: így támogasd a megfelelő kollagéntermelést
A kollagén az egyik legfontosabb fehérje a testedben, amely alapvető szerepet játszik a bőröd, az ízületeid, a hajad, a körmeid és az izmaid struktúrájában.
Egészséges vagy sem? A forró fürdő titkai
Nincs is jobb, mint egy pihentető forró fürdővel zárni a napot, vagy éppen így kezdeni a hétvégét, mindezért pedig nemcsak a lelkünk, de a testünk is hálás lesz. Eláruljuk, milyen egészségügyi előnyei vannak a kádban való lazításnak.

Ajánlataink