Az évszakok változásával nemcsak a ruhatárunkat, de a bőrápolási rutint is megújítjuk. Míg nyáron elsősorban a fényvédelemé a főszerep, az ősz inkább a regenerálás időszaka. Ekkor javasolt az intenzívebb bőrkezelések elvégeztetése, illetve a bőr és a test felkészítése a téli időszakra.

Bőrtréning 3 lépésben

1. lépés
HÁMLASZTÁS

A mélyhámlasztás – bőrtípustól függően – évente egyszer vagy kétszer javasolt, általában ősszel és tavasszal érdemes elvégeztetni. Az őszi kezeléssel helyrehozhatók a napsugarak által okozott károk: eredményesen kezelhetők a pigmentfoltok, az egyenetlen barnulás következményei, a szeplők, májfoltok. Nyáron a bőr a hőség, a fokozott verejtékezés és az erős UV-sugárzás ellen megvastagodással védekezik, ezért nagyon fontos a bőr felfrissítése. Mélyhámlasztással a bőr megújul, a ráncok mélysége csökkenthető.

Extratipp

A mélyhámlasztás az arcbőr mellett más testrészeken is alkalmazható: a kezek öregedési jeleinek (cellulitis, stria) enyhítésére, vagy ernyedt hasfal, kar és comb feszesítésére.

2. lépés
HIDRATÁLÁS

A nyár után a tél is sok megpróbáltatást hoz a bőrünk számára. A külső hőmérséklet csökkenésével jelentősen romlik a faggyúmirigyek működése, így a bőr felszínén lévő lipidréteg elvékonyodik, vízvesztése fokozódik, a bőrfelszín szárazzá, repedezetté válhat. A kulcsszó tehát a hidratálás, a bőr nedvességtartalmának megőrzése. Javasolt az olajfürdők, olajos rejuválók, PH-semleges készítmények használata, tisztálkodás után pedig a rendszeres bőrápolás testápolókkal.

Extratipp

A testápolókat a jobb felszívódás érdekében még nedves bőrbe masszírozzuk be, fürdés után. A hidratáló készítmények rendszeres használata mellett ne feledkezzünk meg a napi 1,5-2 liter ásványvíz fogyasztásáról sem.

3. lépés
KÉNYEZTETÉS

Ősztől egyre rövidebbek a nappalok, kevesebb időt töltünk a szabadban. A gyakran borús, esős idő szintén nincs jó hatással a közérzetünkre, és megjelennek az első náthás, meghűléses betegségek is. Az őszi fáradtság nyomai a bőrön is meglátszanak: sokszor nyúzottabbnak, fáradtabbnak tűnhetünk. Ahhoz, hogy ősszel is megőrizzük fittségünket, az is fontos, hogy elegendő időt fordítsunk rendszeres testmozgásra, de ellazulásra, pihenésre is.

Extratipp

A relaxáció, a masszázs is fontos szerepet játszik abban, hogy az ősszel gyakori fáradékonyságot leküzdhessük. A görcsök kimasszírozásán és az izmok átgyúrásán túl a masszázs a testet és a lelket is gyógyítja. A melengető, illatos olajok értékes hatóanyagokkal táplálják a bőrt, de belélegezve az egész testre, szellemre hatnak.

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.