Ahogy megjelennek az első napsugarak, előkerülnek a lengébb, csinos ruhadarabok, a testünkön egyre több bőrfelület marad szabadon. A napfényre érdemes felkészíteni legérzékenyebb szervünket, a bőrünket, hogy sokáig megőrizhessük szépségét és egészségét.

Bőrvédő program

Elő a fényvédőkkel!

Örülünk az első napsugaraknak a hosszú tél után, de míg a szemünket napszemüveg mögé rejtjük, addig a bőrünk védelméről hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Igaz, hogy a tavaszi napsugár UV-ereje még nem olyan magas, mint nyáron, ám a fényvédő arckrém használata már ilyenkor is fontos. Egyre több kozmetikai márka kínál fényvédős nappali, illetve BB-krémeket, alapozókat, amelyek nem csak tökéletesen fednek, de védik is az arcbőrünket. Ahogy pedig egyre erősebb lesz a napsugár, nyugodtan elővehetjük a naptejet is.

A világos bőrűek jobb, ha 30 faktoros krémet használnak. És nem csak a hosszabb szabadidős foglalkozás előtt érdemes bekenni magunkat, hiszen könnyen leéghetünk a buszra várva, vagy éppen az autóban, akár felhúzott ablak mellett is. Ne csak az arcunkat és a dekoltázsunkat kenjük be fényvédővel, az ajkunkat is: ma már különböző UV-védelemmel ellátott ajakbalzsamokat találunk a boltokban.

Irány a kozmetikus!

A rendszeres kozmetikuslátogatás az ápolt bőr garanciája. Érdemes a szokásos kozmetikai látogatásunkat még az erősebb nyári napsugarak elé időzíteni. A tisztítás során megszabadulunk az elhalt hámsejtektől, így egyenletesebb barnulást érhetünk el. Otthon is figyeljünk a szokásos bőrtisztításra: ne feledkezzünk meg a radírozásról, illetve a rendszeres – reggeli és esti – arctisztításról. A melegebb, izzadósabb időszakban könnyebben eltömődnek a pórusok, kialakulhatnak pattanások, mitesszerek, ezért érdemes időt szánni a tisztító arctej, majd a tonik használatára.

Kérjen időpontot a bőrgyógyászhoz!

Hajlamosak vagyunk megfeledkezni a rendszeres bőrvizsgálatról. Pedig ez a vizit nem csak azoknak kötelező, akiknek sok anyajegyük van. A barna foltokat minden évben meg kell vizsgáltatni. És nem csak azokat, amelyek már évek óta bőrünk ékei – ha új anyajegy jelenik meg rajtunk, érdemes rögtön megvizsgáltatni.

Lassan a napozással!

Bár csábító a ragyogó idő, csak lassan szoktassuk hozzá bőrünket a napsugarakhoz. Eleinte mindössze 10-10 percet töltsünk a napon (fényvédővel és naptejjel), majd jöhetnek a hosszabb napozós időszakaszok. Kezdetben ne délelőtt és délben menjünk a napra, válasszuk inkább a délutáni, kora esti órákat a napozásra.

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.