A fényvédelem fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni. Valószínűleg azt már ön is jól tudja, hogy a strandolás elképzelhetetlen fényvédő krém alkalmazása nélkül. Ezek a készítmények segítenek megelőzni a bőr idő előtti öregedését és csökkentik a bőrrák kialakulásának esélyét. Ám még a jól tájékozottakkal is előfordulhat, hogy nem tudják pontosan, hogyan is használják a napkrémet. Íme, a leggyakoribb hibák.

Még egyszer a fényvédelemről

A strandon viszi fel a testére a naptejet

Megérkezik a strandra, fürdőruhára vetkőzik, majd bekeni a testét naptejjel? Nos, a legtöbb fényvédő a felvitel után 20-30 perccel fejti ki a hatását. Ennyi idő szükséges ugyanis ahhoz, hogy a krémben lévő hatóanyagok felszívódjanak és elkezdjenek dolgozni. Így az első időszakban gyakorlatilag semmi sem védi bőrét a káros UV-sugárzástól.

Csak a ruhából kilógó testrészein használ fényvédőt

Ha ezt a módszert választja, akaratlanul is óvatosabban keni szét a krémet a bőrén és kevesebb mennyiséget is használ a szükségesnél. Még öltözés előtt kenje be alaposan a testét – mintha testápolót használna – naptejjel. Nem védi az ajkait az ajkak érzékeny bőre még inkább ki van téve az UV-sugárzásnak, ezért rendkívül fontos a fényvédelmük. A testre felvitt krémeket azonban nem célszerű a szájon is használni. Egyrészt rémes az ízük, másrészt az állaguk sem megfelelő. Használjon fényvédőt tartalmazó ajakbalzsamot, amely tökéletes védelmet biztosít. Kenje gyakran, hiszen a beszéd, az evés és az ivás eltávolítja a védőréteget az ajkakról.

Nem keni be a testét alaposan

Sajnos vannak olyan kevésbé nyilvánvaló területek a testen, amelyeket hajlamosak vagyunk kihagyni, amikor a fényvédőt felvisszük a bőrre. Ilyen az orr, a lábfej, a lábujjak, a fenék, a hónalj, a tarkó és a fül. De gyakran fájdalmas bőrfeszülés, bőrpír emlékeztet arra, hogy a szemhéjról és a belső felkarról is elfeledkeztünk. Legyen alapos, és ne sajnálja az időt, krémezze be magát mindenhol.

Nem keni magát újra

Nemcsak úszás után kell újra bekennie magát napvédővel: az izzadás is gyengíti a fényvédelmet. Az izzadság- és vízálló naptejek hatásossága sok mindentől függ, például a bőrtípustól, az izzadás mértékétől, a vízben töltött időtől. Nyolcvanpercenként kenje magát újra akkor is, ha közben nem volt vízben.

Ugyanazt a fényvédőt használja az arcára, mint a testére

Ez nem marketingfogás: az arcra ajánlott fényvédők kevésbé szárítják a bőrt és kevesebb irritációt okoznak. Érdemes beszerezni egy speciális, arcra ajánlott, magas faktorszámú fényvédő krémet is. Csak napsütéses időben használ fényvédőt Egy hűvösebb, felhősebb napon is leéghetünk. A bőrt az UVA- és az UVB-sugárzás károsítja, a melegérzetet az infravörös sugárzás okozza. Felhős időben az infravörös sugárzás figyelmeztető hatása csökken, az UV-sugárzásé viszont nem – így könnyen megpirulhat a bőrünk. Kevés fényvédőt használ ahhoz, hogy a megadott napvédő faktor szerinti védőhatás érvényesülhessen, legalább 30-40 gramm (6 teáskanálnyi) napvédő krémet kell felvinni egy felnőtt testére. Egyre többen használnak napvédő sprayt, amelynél nehéz megbecsülni a kifújt mennyiséget. Célszerű testtájanként 15 fújással számolni.

Úgy érzi, az autóban biztonságban van

Az üveg nem véd az UV-sugarak ellen. Pontosabban az ablaküveg megszűri az UVB-sugarakat, de az UVA-sugárzásnak nem jelent akadályt. Ezért az autóban ülve is fontos a fényvédő krémek használata. Nem használ széles spektrumú formulát a legtöbb napvédő krém az UVB-sugárzástól véd, amely a leégésért felelős. De az UVA-sugarak ellen legalább olyan fontos a védelem, hiszen ez a sugárzás okozza a bőr idő előtti öregedését, és fokozza a rosszindulatú elváltozások kialakulásának esélyét. Válasszon olyan terméket, amelyen jelzik az UVA-sugárzás elleni védelmet is.

A tavalyi napvédő krémet használja

Gyakori, hogy nyár elején előkerül a tavaly vásárolt naptej maradéka. Ellenőrizze a termék eltarthatóságát: van olyan gyártó, amely a felnyitástól számított felhasználhatósági időt tünteti fel, és van, amely a lejárati dátumot pecsételi a flakonra.

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.