A feszes, hidratált bőr záloga a megfelelő kollagénszint megőrzése.

Mit érdemes tudni a kollagénről?

A kollagént, a sejtek egyik alapvető alkotóelemét a szervezetünk képes előállítani. A kollagén vázfehérje rugalmasan köti össze szöveteket, segít feszesen tartani a bőrt. Természetes módon bomlik le és termelődik újra. Idővel azonban egyre kevesebbet állít elő belőle a test, ezért lesznek lazábbak, kevésbé feszesek a kötőszövetek, ezáltal a bőrünk is. Lehet, hogy sokakat meglep, de a termelődés lassulása akár már 20 éves kor után is elkezdődhet és 60 éves korra teljesen le is állhat.

A kollagén nemcsak fiatalítja a bőrt, hanem a mozgásszervek épségéhez is hozzájárul, támogatja az izmok, ízületek egészséges működését. Így nem is lehet kérdés, miért szükséges a kollagén pótlása, hiszen nemcsak a bőr öregedésének lassítása a cél, hanem egészségügyi szempontból is fontos, hogy azt a szervezetbe juttassuk. A nem megfelelő életmód, a tápanyagszegény táplálkozás, a dohányzás vagy a túlzott UV sugárzás is csökkentheti a kollagén termelődését. Ha pedig szervezetünkben csökken a vázfehérje, kevésbé lesz rugalmas a bőr és finomráncok is kialakulhatnak. Aztán idővel a ráncok mélysége nőhet, a sebek pedig lassabban gyógyulhatnak. Ilyenkor érdemes bevetni a kollagént, a titkos szépségvitamint.

Fotó: multi-vitamin.hu

A megelőzés fontos, a fényvédők és antioxidánsok használatával lassíthatjuk a szervezetben lévő kollagén lebomlásának folyamatát. Viszont a kollagén molekula méretéből adódóan nem képes a bőr mélyebb rétegeibe beszívódni. Hidratáló hatása viszont vitathatatlan. A kollagén krém a bőr strukturális szerkezetét javítja, felületét szilárddá és puhává varázsolja. Érdemes olyan terméket választani, amelynek hatóanyagai képesek mélyebbre hatolni a bőrben és serkentik annak természetes kollagénszintézisét. Ilyen hatóanyag például a C-vitamin, az A-vitamin, a glikolsav és a peptidek.

C-vitaminnal együtt

Fotó: multi-vitamin.hu

A kollagén több formában kapható. Étrend kiegészítőként is beszerezhetjük, kapszula vagy italpor formájában jótékonyan hathat a szervezetünkre. Vannak, akik a kapszulára esküdnek, szerintük a kollagén kapszula a gyönyörű bőr titka. A legjobb, ha a kollagént C-vitaminnal együtt fogyasztjuk, mert úgy könnyebben szívódik fel és épül be. Arra azonban érdemes figyelni, hogy amit választunk, az hidrolizált kollagén legyen. A hidrolizálás során peptidek keletkeznek, azokra a könnyen emészthetőség miatt van szükség. Minél kisebb a molekula tömege, annál jobban hasznosul. A hal, a sertés és a marha kollagének közül a hal kollagén peptidnek a legkisebb a mérete. A kollagén kapszula rendszeres fogyasztásával természetes módon, tartósan tölthetjük fel ráncainkat.

A kollagén és a hialuronsav legyőzhetetlen páros. A szép bőr, a gyönyörű haj, az egészséges, fitt ízületek és csontok természetes doktorai ezek. Amikor belsőleg fogyasztjuk együtt a kollagén és hialuronsav hatékony kettősét, támogatjuk bőrünk, hajunk, körmeink, porcaink és ízületeink egészségét. Kíméletesen „vasalhatjuk ki” ráncainkat a segítségükkel, és még csontjaink, ízületeink fittségéről is gondoskodhatunk általuk. A hialuronsav hozzájárul a bőr és a kötőszövetek, valamint az inak, ízületek víztartalmának, rugalmasságának, hidratáltságának elősegítéséhez, és ahhoz, hogy a szervezet a tápanyagokat a megfelelő helyre szállítsa. A kollagén nagy teherbírású, rostos fehérje, aminosav – amely fontos alkotóelemét képezi ízületeinknek, porcainknak, valamint ínszalagjaink, csontjaink és egyéb kötőszöveteinknek. Támogatja, rugalmassá teszi, és erősíti őket.

Érdemes pótolni

Életkorunk előrehaladtával nemcsak a vitaminok pótlása fontos a szervezetnek. Sem kollagénből, sem hialuronsavból nem tud már annyit termelni testünk, hogy a folyamatos terhelésnek kitett csontok végét borító porcok idővel el ne kopjanak, körmeink, hajunk is elvékonyodhat, bőrünk szintén rugalmatlanná válhat, csökkenhet a feszessége. Ezért is érdemes a kollagént és a hialuronsavat belsőleg pótolni. Míg a kollagén belülről, a sejtek belsejéből erősíti a szöveteket, a hialuronsav a sejtek között vagy kívülről hidratálja, tartja rugalmasan és feszesen a szöveteket – ezzel is megőrízve fiatalságunkat.

Amennyiben szeretné, ezen a linken megrendelheti!

Fotó: multi-vitamin.hu

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Durva! Ezért jó, ha sokkal több epret eszel!
Ha eddig még nem voltunk rajongói ennek a pirosló finomságnak, akkor itt az ideje, hogy azzá váljunk! Nemcsak lédús, nyárias és isteni finom, de valóságos szuperélelmiszer is.
Egészséges vagy felejtős a szója? Ezt tudnod kell!
A szója sokáig nem hiányozhatott az egészséges életmódot követők étrendjéből. Az utóbbi években azonban egyre többször jelentek meg olyan hírek, tanulmányok, amelyek cáfolták a szója egészségre gyakorolt jótékony hatásait.
Hasznos gyógynövény: Így használd a pitypangot a diétádhoz
Kevesen tudják, hogy a mezők egyszerű kis virága, a gyermekláncfű ehető növény. Pedig érdemes közelebbről is megismernünk, mert méregtelenítő hatásának köszönhetően rengeteg bajtól megszabadíthat.
Szeretnél igazán hatékonyan edzeni? Ezekre a szabályokra figyelj!
Akár régi, rutinos, akár új edzőtermi látogató vagy, akár gyorsulni, erősödni vagy éppen fogyni szeretnél, a motiváció időnként alábbhagy. Hogy átlendülj a holtponton, vagy, hogy még többet kihozz izzasztó edzéseidből, érdemes pár jó tanácsot megfogadnia. Nem nehéz vagy bonyolult trükkök ezek, azonban jelentősen növelhetik a sportolás hatékonyságát.
Ezek a legjobb tavaszi vitaminbombák, így fiatalítsd meg a tested
A téli hideg időben lemerülnek szervezetünk vitaminraktárai, így tavaszra legyengül az immunrendszer. A friss zöldségek és gyümölcsök azonban óriási energiával töltik fel testünket!
Maradj fitt a mobiloddal: öt applikáció, ami segít ebben
Az okostelefonunk mindig a zsebünkben van. Miért ne használnánk arra is, hogy segítsen az egészséges életmód kialakításában?
Epres álom sütés nélkül, és nincs benne cukor!
Ez a csodálatos epres süti nem csak az ízlelőbimbóidra lesz kedvező hatással, de az alakodat sem kell féltened, ráadásul percek alatt elkészíthető!
A barátai sem ismerték meg Gábort, annyit fogyott! Mi a titka?
Egész nap nem evett, este viszont már alig látott az éhségtől. Nem mozgott, állandóan az autóban ült, így szép lassan rakódtak egymásra a fölösleges kilók... Egy magánéleti válság kellett hozzá, hogy Miklay Gábor drasztikusan változtasson az életmódján.

Ajánlataink