Bár a nők nagy része tisztában van azzal, hogy az év minden napján kellene napvédő szereket használni, mégis mindössze 35 százalékuk gondoskodik rendszeresen a bőre védelméről. Érthetetlen, hogy miért nem használják a naptejeket többen, hiszen a fényvédő krémek amellett, hogy segítenek megelőzni a bőr öregedésének jeleit, a ráncokat és a foltokat, védenek a bőrráktól is. Bőrgyógyászok összegyűjtötték, melyek a leggyakoribb kifogások a napvédelem hiányára.

Rossz kifogások - Miért nem védekezünk a napsugárzás ellen?

1. „A szervezet a napkrémek használata mellett nem tud D-vitamint előállítani”

Sokan úgy gondolják, hogy a fényvédők rendszeres használta D-vitamin-hiányhoz vezet, ezt azonban a bőrgyógyászok cáfolják. A fényvédők nem blokkolják teljesen a napsugarakat, ráadásul a kora délelőtti, késő délutáni napsütés fényvédelem nélkül is élvezhető. Ennyi pedig pont elegendő a megfelelő mennyiségű D-vitamin-képződéshez.

2 „A kozmetikumok tartalmaznak fényvédőt”

Szerencsére egyre több arckrém, sminkszer tartalmaz fényvédőt, de a legtöbb ilyen termékből képtelenség akkora mennyiséget a bőrre felvinni, amennyi teljes körű védelmet biztosítana. Ráadásul ezeknek a használata csak az arcon jelent némi védelmet, a test többi részét nem óvja a káros sugaraktól. Első lépésnek tehát nem rossz a fényvédő faktoros smink, ez azonban nyáron nem elegendő. Szabadtéri programok esetén használjon széles spektrumú, legalább 30-as faktorszámú napkrémet.

3. „A napkrémek ragadósak és büdösek”

Ha betér egy drogériába vagy gyógyszertárba, és körülnéz a napkrémek között, meg fog döbbenni a kínálat sokszínűségén. Ma már rengeteg olyan napkrém kapható, amely könnyen felvihető, nem ragadós textúrájú, szín- és illatanyagmentes. A napvédő sprayk biztosan nem okoznak csalódást.

4. „A napkrémek károsak az egészségre”

A naptejekről az elmúlt időszakban többen állították, hogy rákkeltő anyagot is tartalmaznak. Steven Wang, a Memorial Sloan-Kettering Rákkutató Központ munkatársa szerint ez az állítás megalapozatlan, a kutatások laboratóriumi vagy állatkísérletek adatain alapulnak, amelyek nem függnek össze az emberekkel. Az egyik kísérletben például egereknek adagoltak UV-fény-elnyelő hatású oxibenzont, amely gyakran előfordul a napvédő krémekben, és ösztrogénhatást mutattak ki, ami a kutatók szerint felgyorsíthatja a daganatos sejtek növekedését. Dr. Wang azonban úgy véli, hogy 250 évig kellene valakinek naponta naptejet használnia ahhoz, hogy a kísérletben felhasznált oxibenzonmennyiségnek ki legyen téve.

5. „A napkrémek drágák”

Az olcsóbb termékek is megfelelő védelmet jelentenek, állítják a bőrgyógyászok. A lényeg, hogy a termék bevizsgált legyen, és szerepeljen rajta a felirat, hogy széles spektrumú. Ez azt jelenti, hogy az UVA- és az UVB-sugaraktól is véd. Nézze meg az összetevők listáját is. Azok a naptejek nyújtják a legjobb védelmet, melyek a következőket tartalmazzák: cink-oxid, avobenzone, ecamsule és titán-dioxid.

6. „A fényvédők pattanásokat okoznak”

Ez sem lehet kifogás: keressen olyan napkrémet, sprayt, amely nem tömíti el a pórusokat. Keresse a non-comedogenic feliratot, amely azt jelenti, hogy a termék nem mitesszerképző, tehát nagy eséllyel nem tartalmaz olyan összetevőket, amelyek pattanásokat okoznak. 

7. „Barna bőrűeknek nincs szükségük napkrémre”

A bőrgyógyászok szerint a sötét bőrűek ugyanúgy leéghetnek, mint a világos bőrűek. Ráadásul őket még jobban veszélyezteti a bőrrák, hiszen a sötét bőrön nehezebb észrevenni az elváltozásokat, és ezért ők később keresik fel az orvost.

8. „A napbarnított bőr egészséges”

Igen, a fokozatosan napoztatott bőr valóban szép látvány, de ehhez nem kell órákat aszalódni a napon vagy rendszeresen szoláriumba járni. Fogyasszon sok karotinban gazdag ételt, ez segít a szép bőrszín kialakulásában, megőrzésében. Ne feledje: minél sötétebbre barnul, a bőre annál szárazabbá válik – így pedig könnyebben ráncosodik.

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.