Elképzelhető, hogy már a termék színe jelentősen emelje az árát? Természetesen. Főként a nőknek szánt termékek esetében lehet észrevenni a különbséget. A jelenség ellen már jogászok is harcolnak, nem is eredmény nélkül.

Rózsaszín adó

A nők többet költenek magukra. Tudjuk ezt nagyon jól, hiszen még a magukra sokat adó férfiak sem járnak olyan gyakran fodrászhoz, mint mi, nők, a manikűrről, pedikűrről, szőrtelenítésről és egyéb szépészeti beavatkozásokról, illetve a nőgyógyásznál tett látogatásainkról nem is beszélve.

De mielőtt női panaszáradatunk igaztalannak tűnne, érdemes kicsit a hétköznapi eszközök, krémek, samponok, miegyebek árait közelebbről is megnézni. Ha összehasonlítjuk a férfiak által vásárolt termékekkel, kiderül, hogy a nők tényleg többet fizetnek csak azért, mert nők. Angol nyelvterületen már külön szót is alkottak erre a jelenségre: ez a pink tax, vagyis a rózsaszín adó.

Drágít a szín

Az elnevezést talán nem is kell magyarázni, elég csak visszagondolni gyerekkorunkra: a lányos dolgok rózsaszínek, a fiúsak kékek. Ahogyan felnőttként is a rózsaszín borotvát vesszük le a polcról, míg párunk a férfi as kék vagy fekete után nyúl. Pedig lehet, hogy jobban tennénk, ha mi is azt választanánk, hiszen nem egy márka esetében fordul elő, hogy hiába ugyanaz a széria, a női borotva egyszerűen többe kerül, még ha ugyanazt „tudja” is.

A felháborodott női vásárlóknak pedig széttárt karokkal válaszolnak a gyártók: a férfiak gyakrabban használják a borotvát, ebből következik, hogy többet vesznek belőle, tehát hosszabb távon ugyanannyit költenek. És persze további indok lehet az is, hogy mi, nők egyszerűen többet fogyasztunk. Könnyebben nyitjuk ki a pénztárcánkat, mint a férfiak, ha például szépségápolási termékről van szó. És válogatunk a különböző termékek között, mert nem mindegy, hogy milyen összetevőt tartalmaz az arckrém, vagy milyen illatú tusfürdővel, szappannal mosakszunk.

Tudják ezt jól a cégek is, gond nélkül emelik magasabbra a női cikkek árát – hiszen úgyis kifizetjük –, ráadásul a nőket célzó marketingre is többet költenek, és ez a többletköltség is az árban jelenik meg. A pink tax nem csak egy-egy drogériatermék esetében jelenik meg. Mélyebben kell a zsebbe nyúlni a ruhaboltokban is, sőt már a játékboltokban is feltűnik a különbség a kislányoknak és kisfiúknak szánt játékok között. A legnagyobb eltérés a luxustermékek, például a parfümök között található, amit tapasztalhatott már az, aki a párjával ugyanannak a márkának a női, illetve férfi termékét használja. A „for women” és a „for men” üvegcsék között nem ritkán hatalmas az árkülönbség, például ugyanazon márka férfiaknak szánt illata 20 990 forint, míg ugyanennek a női változatáért 24 700 forintot kérnek. A felháborodás nem csak női hiszti.

Egy 2015-ös New York-i felmérés például 800 termék árát megvizsgálva arra jutott, hogy az esetek 42 százalékában a nők kénytelenek többet fizetni. De több felmérést is végeztek, és mindegyik hasonló következtetéssel zárult.

Meghátráló óriás

Hiába a kereskedők és a szupermarketek magyarázata, a dühös nőket ezek nem békítik meg. Idén január elején a Tesco úgy döntött, enged a nők akaratának. Hála Paula Scheriff brit jogásznak, aki felhívta az áruházlánc figyelmét, hogy a legolcsóbb borotva kétszer annyiba kerül náluk, ha rózsaszín, mint az ugyanolyan márkájú termék, ha férfiak számára árulják. A Tesco a Nagy-Britanniában található 3500 üzletének árukínálatát megvizsgálta, és azt az ígéretet tette, hogy megszüntetik ezt a jelenséget. Álláspontjuk szerint a jövőben nem kerülnek majd többe a nőknek szánt termékek.

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.