A kezdeti szenvedély után néha előfordul, hogy elillan a vágy, megkopik a varázs. A jó hír az, hogy újra fel lehet lobbantani a tüzet és visszatérhet az izgalom a kapcsolatba – persze csak akkor, ha tesz is érte. Ne hagyja, hogy ellaposodjon a kapcsolata, érezze magát egész nap szexinek, hogy újra hódíthasson a hálószobában.

Érezze magát szexinek!

Jógázzon rendszeresen

Jógázás során több oxigén szabadul fel, a vérkeringés intenzívebb lesz és javul a nemi szervek vérellátása. A jóga alapja a helyes légzés, amelynek segítségével növelhető a szexuális vágy, illetve lehetőség van elnyújtani az élvezetes pillanatokat. A gyakorlatoknak köszönhetően oldódik a lelki és a testi feszültség is, teljesen ellazulhat, ez pedig jótékonyan hat a szexuális energiákra és a teljesítőképesség is megnő.

A jóga filozófiájában a szex természetes funkció, amely alapvetően szükséges egy szerető, gyengéd kapcsolatban.

Próbálja rávenni a párját, hogy közösen jógázzanak! Meglátja, az érintés ereje nem hagyja hidegen a kedvesét.

Változtasson bátran

Az újdonság varázsára szükség van akkor is, ha már évek óta együtt van partnerével. Kutatások bebizonyították, hogy a szexuális vágy életben tartásához elengedhetetlen a folyamatos újítás. Rendezze át a hálószobáját, esetleg állítson egy tükröt az ágyhoz (ez utóbbi nemcsak a változatosságot biztosítja, hanem a még forróbb szexet is, hiszen a látvány növeli az adrenalinszintet), de az is izgalmas, ha egy szállodában randizik a párjával.

Érkezzenek külön egy szórakozóhelyre és játsszák el, hogy akkor ismerkednek meg. Izgalmas, de bonyodalmaktól mentes egyéjszakás kalandba keveredhetnek.

Kávézzon

Vacsora után rendeljen egy csésze kávét. Energiával tölti fel, a hangulata is javul és nem utolsósorban a koffein fokozza a vágyat.

Az esti kávéját ízesítse tejszínhabbal. A tejszínhabot finoman nyalogató nőkről minden férfinak ugyanaz jut eszébe: egy mesés együttlét ígérete.

Romantikázzon kedvesével

A romantikus pillanatok egy többéves kapcsolatban is nagyon fontosak. ne praktikussági szempontok alapján válasszanak éttermet vagy döntsenek arról, hogy hol töltsék a szabadságukat. Ha kedvese már nem kényezteti úgy, mint régen, emlékeztesse arra, hogy milyen sokat jelent önnek egy-egy csokor virág, csoki vagy az ajándékba kapott izgalmas fehérnemű.

Ha párja apró ajándékokkal kedveskedik, jutalmazza masszázzsal, esetleg „segítsen” neki a zuhanyozásban.

Érezze az illatát

Lehet, hogy brutálisan hangzik, de egy szippantás az imádott férfi testszagából növelheti a szexuális vágyat. Gyors ölelés az edzőteremből hazatérő vagy a kerti munkát éppen befejező férfivel, és lehet, hogy csak a fürdőszobáig jutnak el.

Akkor sincs baj, ha esténként ön előbb tér nyugovóra: szorítsa magához kedvese pólóját, pizsamafelsőjét – nem fog elaludni, ne aggódjon.

Olvasson erotikus regényeket

Míg a férfiak a pornófilmeket kedvelik, a nők inkább az erotikus regényeket részesítik előnyben. Az erotikus regények szexi jelenetei nemcsak a vágyat ébresztik fel, de az is előfordulhat, hogy új ötleteket kap és bővül a szexuális repertoárja.

Töltsön le néhány erotikus tartalmú könyvet és olvasson el pár oldalt, ha úgy érzi, szüksége van egy kis vágykeltőre.

Kényeztesse a bőrét

Miután lezuhanyozott, ne feledkezzen meg a testápoló használatáról. Egy nemrég készült tanulmány megállapította, hogy azok a nők, akik rendszeresen kényeztetik magukat illatos testápolókkal, érzékibbek és gyakrabban élnek át orgazmust a szexuális aktusok során.

Kényeztesse bőrét vágyfokozó ilang-ilang- és grépfrútolajat tartalmazó testápolóval. Használjon rózsaolajat: a rózsa illata dopamint szabadít fel, ami sajátos boldogsághormon. Szépnek és kívánatosnak fogja magát érezni.

Ezek is érdekelhetnek

Egy hetes diéta eperrel: itt a pontos program
A május minden évben az eperről szól: gyakorlatilag alig akad olyan, aki nem szereti ezt a csodálatos, zamatos gyümölcsöt. Nemcsak finom íze, de az egészségre gyakorolt jótékony hatásai miatt is érdemes pár napos eperdiétát tartani. Alább egyhetes menüt ajánlunk, középpontban a szuper bogyós gyümölccsel.
Mutatjuk, hogy szépít meg a kávé! Most figyelj!
Összegyűjtöttük, mire használhatja szépségápolási rutinjában a kávét, illetve a kávézaccot.
Ezek a gyógynövények segíthetnek, ha allergiás vagy
A pollenszezonnal járó szénanátha hónapokig megkeserítheti az érintettek életét: bedugult, kipirosodott orr, gyakori tüsszögés, viszkető szemek… Számukra jó hír, hogy rengeteg olyan növény van, ami enyhíti a szervezet által adott túlzott reakciókat.
Így eddz, ha városban élsz!
Sok városlakó figyeli irigykedve a zöldövezetben, agglomerációban, vidéken lakókat: ők bezzeg mindennap kirándulhatnak, ha akarnak. Pedig a nagyváros is megannyi lehetőséget rejt, felfedezni valót kínál, szóval túracipőt fel, indulhat az urbánus túra!
Hasizom a konyhából: edd laposra a hasad!
Igaz a fitneszalaptörvény: a kockás izmok a konyhában készülnek. Hiába edzünk gyakran, ha az étkezésünkkel szabotáljuk a végeredményt. Együk okosan laposra a hasunkat!
A tavasz diétás kedvence: csőben sült brokkoli (videó)
Elronthatatlan csőben sült brokkoli, amit muszáj kipróbálni és megkóstolni. Nagyon finom egészséges húsmentes étel a mindennapokra.
Durva! Ezért jó, ha sokkal több epret eszel!
Ha eddig még nem voltunk rajongói ennek a pirosló finomságnak, akkor itt az ideje, hogy azzá váljunk! Nemcsak lédús, nyárias és isteni finom, de valóságos szuperélelmiszer is.
Egészséges vagy felejtős a szója? Ezt tudnod kell!
A szója sokáig nem hiányozhatott az egészséges életmódot követők étrendjéből. Az utóbbi években azonban egyre többször jelentek meg olyan hírek, tanulmányok, amelyek cáfolták a szója egészségre gyakorolt jótékony hatásait.

Ajánlataink