Nőként meg vagyunk róla győződve, hogy a negyedik vagy az ötödik X után már nem várhatunk sokat az élettől. De ki mondja, hogy csak a húszas éveinkben érezhetjük jól magunkat? Nyilván ön is sok híres embert tudna kapásból felsorolni, akik a negyvenes éveikben is jól néznek ki. Higgye el, a negyedik X után is formában maradhat!

Az a bizonyos 40...

Lassuló anyagcsere

Idővel valóban kevesebb energiát igénylünk, ami azt is je­ lenti, hogy egyre kevesebbet és kevesebbet lenne szabad ennünk, a szakértő mégsem az értelmetlen koplalásban látja a kiutat, hanem a kiegyensúlyozott, egészséges életmódban. Az anyagcsere különben is túl sok mindentől függ, mintsem hogy egyetlen tényezőre, az életkorra alapozzuk. Függ a nemünktől, a táplálkozási szokásainktól, a fizikai aktivitásunktól és attól, hogy milyen élvezeti cikkeket fogyasztunk. Még ha a koffein valamelyest segíti is az anyagcserét, ebben a korban nem ajánlott a kávé fogyasztása literszámra. „A pluszkilók elleni harc kizárólag az egészséges életmódra épülhet, hiszen csak így érhető el tartós, mellékhatásmentes, a szervezetre pozitívan ható fogyás” – állítja a szakember.

Megoldás: változtasson!

Az idő múlásával az alapanyagcsere mellett az alap­ vető életfunkciók (mint a szívműködés, a légzés, az idegi működés) biztosításához szükséges energiamennyiség folyamatosan csökken, ez a belső folyamat pedig a külsőnkön is nyomon követhető. Megjelenhetnek a makacsul ragaszkodó úszógumik és a kis zsírpárnák ott, ahol cseppet sem vágyunk rá. Ezért kell a szokásainkon változtatni. Aki ötven­hatvan évesen ugyanannyit eszik, mint harmincévesen, az minden bizonnyal hízni fog. A megoldást azonban továbbra sem a tápanyag­ és vitaminhiányt előidéző drasztikus fogyókúra jelenti, a legjobb fegyverünk idősebb korban is a rendszeres mozgás és a megfelelő étkezés.

Elhízás vs. megelőzés

A pluszkilókat megelőzni mindig jóval egyszerűbb, mint a már kialakult súlyfelesleget ledolgozni. Kutatások bizonyították, hogy a napi egy óra testmozgást végző, normál testsúllyal és BMi­értékkel rendelkező nők képesek megtartani eredeti testsúlyukat az idő múltával is, viszont az ennél kevesebbet mozgóknál súlyfelesleg jelentkezhet.

Sport a negyedik, ötödik és hatodik X-ben

Sokan hiszik, hogy a napi egyórás mozgás kizárólag megerőltető, kemény edzéseket takar. Erről szó sincs! A napi 60 perces mozgás nagy részét olyan hétköznapi tevékenységek is kitehetik, mint a séta, a kerékpározás vagy az unokákkal való közös játék. Az ennél intenzívebb mozgásformák, például kocogás, teniszezés, csoportos fitneszórák esetében már napi 30 perc mozgás is elég ahhoz, hogy megtartsuk eredeti súlyunkat. „Megfelelő táplálkozás és rendszeres testmozgás mellett tehát az évek múlásával sem kell tartanunk a zsírpárnák megjelenésétől.

Aki már felszedett egy kis felesleget, annak sem kell elkeserednie, hiszen személyre szabott edzésprogrammal, illetve heti 3­4 jó hangulatú csoportos órával hatékonyan és egészségesen megszabadulhat a kilóktól – hangsúlyozza Lóránth Kata. A túlsúly leadásával pedig nem csak szebbek, fittebbek lehetünk, de számos súlyos elváltozás – szív­ és érrendszeri betegség, diabétesz – kialakulását is megelőzhetjük.

Ezek is érdekelhetnek

Puffad a hasad? Segítünk kideríteni az okát!
Mindenki lapos hasra vágyik. És sokan igencsak kitartóak, ha áramvonalas testről van szó. Mégis, vannak helyzetek, amikor minden igyekezet dacára a has puffadt, feszes, még behúzni is képtelenség. Mi lehet az oka?
Egy hetes diéta eperrel: itt a pontos program
A május minden évben az eperről szól: gyakorlatilag alig akad olyan, aki nem szereti ezt a csodálatos, zamatos gyümölcsöt. Nemcsak finom íze, de az egészségre gyakorolt jótékony hatásai miatt is érdemes pár napos eperdiétát tartani. Alább egyhetes menüt ajánlunk, középpontban a szuper bogyós gyümölccsel.
Mutatjuk, hogy szépít meg a kávé! Most figyelj!
Összegyűjtöttük, mire használhatja szépségápolási rutinjában a kávét, illetve a kávézaccot.
Ezek a gyógynövények segíthetnek, ha allergiás vagy
A pollenszezonnal járó szénanátha hónapokig megkeserítheti az érintettek életét: bedugult, kipirosodott orr, gyakori tüsszögés, viszkető szemek… Számukra jó hír, hogy rengeteg olyan növény van, ami enyhíti a szervezet által adott túlzott reakciókat.
Így eddz, ha városban élsz!
Sok városlakó figyeli irigykedve a zöldövezetben, agglomerációban, vidéken lakókat: ők bezzeg mindennap kirándulhatnak, ha akarnak. Pedig a nagyváros is megannyi lehetőséget rejt, felfedezni valót kínál, szóval túracipőt fel, indulhat az urbánus túra!
Hasizom a konyhából: edd laposra a hasad!
Igaz a fitneszalaptörvény: a kockás izmok a konyhában készülnek. Hiába edzünk gyakran, ha az étkezésünkkel szabotáljuk a végeredményt. Együk okosan laposra a hasunkat!
A tavasz diétás kedvence: csőben sült brokkoli (videó)
Elronthatatlan csőben sült brokkoli, amit muszáj kipróbálni és megkóstolni. Nagyon finom egészséges húsmentes étel a mindennapokra.
Durva! Ezért jó, ha sokkal több epret eszel!
Ha eddig még nem voltunk rajongói ennek a pirosló finomságnak, akkor itt az ideje, hogy azzá váljunk! Nemcsak lédús, nyárias és isteni finom, de valóságos szuperélelmiszer is.

Ajánlataink