Szinte mindenkivel előfordult már, hogy a téli hónapokban erősen korpásodni kezdett a haja. Vajon mi lehet ennek az oka és mit tehetünk ellene? Ez egy betegség vagy pusztán csak esztétikai kellemetlenség?

Nem hullik többé hajunkról a hó: így tűnik el a téli korpa

Miből lesz a korpa?

Bőrünk, életünk minden pillanatában hámlik, s nincs ez másként a fejünkön sem. Ha viszont a korpásodás, már erősen látszani kezd, semmiképpen nem tekinthetjük természetes folyamatnak. Becslések szerint minden második ember küzd ezzel a problémával, tehát komolyan kell foglalkoznunk vele. A korpásodás az év bármelyik hónapjában megjelenhet, de ilyenkor a téli hónapokban azért erősödhet fel, mert a fűtéstől és a meleg sapkák alatt kiszárad a fejbőr, nem szellőzik, ettől aztán gyorsabban kezdenek elhalni a hámsejtek. Azt azonban tudnunk kell, hogyha rendszeresen küzdünk a korpa kellemetlen tüneteivel, annak hátterében a genetikai adottságokon túl, bizony rengeteg féle betegség is rejtőzhet, aminek érdemes utánajárnunk. Ha sikerül megfelelő szakemberhez fordulnunk, akkor is nagy türelemre lesz szükségünk, mert a fejbőr hámlása egy makacs tünet, ami sajnos rendszeresen kiújulhat. Ha azonban kitartóak vagyunk a jutalom, vagyis a gyönyörű ápolt hajkorona nem marad el!

Tipp!

Ilyenkor télen, ha korpás a hajunk, ügyeljünk arra, hogy a sapka természetes anyagból készüljön, jól szellőzzön, ugyanakkor melegítsen. Sűrű szövésű fejfedő helyett, hordjunk inkább ritka szövésűt vagy kötöttet, amely alatt a fejbőr szellőzik, de mégsem fázik meg.

A korpásodásnak külső és belső okai is lehetnek, ha ezeken változtatunk máris sokat tettünk a korpa eltűnéséért:

Belső okok:

– hormonháztartás felborulása

– immunrendszer gyöngesége

– allergia

– kialvatlanság

– depresszió

– túlzott zsír, cukor, vagy keményítő fogyasztás

– kevés folyadékfogyasztás

– dohányzás

Külső okok:

túlzott hajlakk vagy zselé használat

hajfestékek, hajszínezők helytelen alkalmazása

túl forró hajformázó, hajsütő

hajmosás után a fejbőr nem megfelelő öblítése

rossz minőségű, szárító hatású sampon használata

Jó tudni!

Bár a szakemberek nem értenek teljesen egyet, de egyre több kutatás bizonyítja, hogy a korpásodásért egy bizonyos gomba a felelős. Ez mindenkinek megtalálható a fejbőrén, de néha elszaporodik a hajas részen, végül hámlást, vagyis korpát okoz.

Hogyan deríthetjük ki?

Ha gombásodásra gyanakszunk, forduljunk szakemberhez, aki egy egyszerű vizsgálattal képes kimutatni a kórokozót. Az eljárás során a bőrre egy ragasztó csíkot tesznek, ami a lehúzáskor eltávolítja a legfelső hámréteget. Ezután ezt megfestik és mikroszkóp alatt láthatóvá válnak a gombák. Ha viszont közvetlenül hajfestés után jelenik meg a korpa érdemes allergia tesztet végeztetnünk az adott hajfestékre. Ha az eredmény pozitív térjünk át egy másikra.

Mit válasszunk?

Ha súlyos az állapot, mielőtt bármilyen kenőcsöt, sampont választunk, kérjük ki bőrgyógyász tanácsát. Ha csak enyhék a tüneteink, jó hatásúak lehetnek a kén tartalmú samponok, kenőcsök, melyek a hámsejtek működését is befolyásolják, és gombaellenes, fertőtlenítő hatásuk is van. Hasonlóan jó eredménnyel használhatók a cink-pirition, szalicilsav tartalmú szerek. Kapható gombaellenes gyógyszert tartalmazó sampon is. Ezeket kezdetben célszerű naponta használni, később hetente egyszer. Tartósan egyféle készítmény használata azonban nem célszerű, mert elveszíti a hatását, ezért néhány havonta hasznos váltani.

Gondosan válasszuk meg samponunkat!


Használjunk bőrsemleges, gyógynövényes sampont. Ha sűrűn kell hajat mosnunk, kissé hígítsuk fel fejbőrünk kímélése céljából. Ha bőrünk zsírosan korpásodik, azaz a pikkelyképzősés mellett zsíros tapintású, akkor segíthet a csalán- vagy zsályasampon. Ha száraz korpásodás áll fenn, azaz a fejbőrünket megdörzsölve ujjunk száraz marad, de van pikkelyképződés, sőt viszketés is, akkor a méz alapú növényi samponok használata javasolt. Semmiképp ne dörzsöljük fejbőrünket, inkább lágyan masszírozzuk, majd hajmosás után alaposan öblítsük le.

Házi módszerek, természetes hajápolás

Aki a természetes megoldások híve, olyan szert válasszon, ami gombaölő és fertőtlenítő hatással is rendelkezik.

Az almaecet

Az almaecetes öblítővíz, nagyon hatékony lehet. Hajmosás után keverjünk össze 1:1 arányban langyos vizet és almaecetet, ezzel öblítsük át a hajat és dörzsöljük be jól a fejbőrbe.

A teafa olaj

Az Új-Zélandról származó aromaterápiás olaj is nagyon erős fertőtlenítő hatással rendelkezik. Három evőkanál olíva olajba, vagy mandulaolajba keverjünk el 10 csepp teafaolajat. Este lefekvés előtt ezt a keveréket masszírozzuk bele gondosan a bőrbe, ezután tegyünk egy nejlon zuhanyzó sapkát a fejünkre. Hagyjuk az olajakat hatni egy éjszakán keresztül. Reggel samponnal mossunk hajat. Hat héten keresztül hetente ismételjük meg a kezelést.

A joghurt

Erről a tejtermékről már régóta tudjuk, hogy képes egyensúlyban tartani a bélrendszerben az egészséges gombák egyensúlyát. Éppen ezért külsőleg is nyugodtan használhatjuk. Kenjünk a korpás fejbőrre két deci joghurtot és hagyjuk hatni húsz percen keresztül. Ezután alaposan öblítsük le a hajat.

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Puffad a hasad? Segítünk kideríteni az okát!
Mindenki lapos hasra vágyik. És sokan igencsak kitartóak, ha áramvonalas testről van szó. Mégis, vannak helyzetek, amikor minden igyekezet dacára a has puffadt, feszes, még behúzni is képtelenség. Mi lehet az oka?
Egy hetes diéta eperrel: itt a pontos program
A május minden évben az eperről szól: gyakorlatilag alig akad olyan, aki nem szereti ezt a csodálatos, zamatos gyümölcsöt. Nemcsak finom íze, de az egészségre gyakorolt jótékony hatásai miatt is érdemes pár napos eperdiétát tartani. Alább egyhetes menüt ajánlunk, középpontban a szuper bogyós gyümölccsel.
Mutatjuk, hogy szépít meg a kávé! Most figyelj!
Összegyűjtöttük, mire használhatja szépségápolási rutinjában a kávét, illetve a kávézaccot.
Ezek a gyógynövények segíthetnek, ha allergiás vagy
A pollenszezonnal járó szénanátha hónapokig megkeserítheti az érintettek életét: bedugult, kipirosodott orr, gyakori tüsszögés, viszkető szemek… Számukra jó hír, hogy rengeteg olyan növény van, ami enyhíti a szervezet által adott túlzott reakciókat.
Így eddz, ha városban élsz!
Sok városlakó figyeli irigykedve a zöldövezetben, agglomerációban, vidéken lakókat: ők bezzeg mindennap kirándulhatnak, ha akarnak. Pedig a nagyváros is megannyi lehetőséget rejt, felfedezni valót kínál, szóval túracipőt fel, indulhat az urbánus túra!
Hasizom a konyhából: edd laposra a hasad!
Igaz a fitneszalaptörvény: a kockás izmok a konyhában készülnek. Hiába edzünk gyakran, ha az étkezésünkkel szabotáljuk a végeredményt. Együk okosan laposra a hasunkat!
A tavasz diétás kedvence: csőben sült brokkoli (videó)
Elronthatatlan csőben sült brokkoli, amit muszáj kipróbálni és megkóstolni. Nagyon finom egészséges húsmentes étel a mindennapokra.
Durva! Ezért jó, ha sokkal több epret eszel!
Ha eddig még nem voltunk rajongói ennek a pirosló finomságnak, akkor itt az ideje, hogy azzá váljunk! Nemcsak lédús, nyárias és isteni finom, de valóságos szuperélelmiszer is.

Ajánlataink