A legtöbb diétázónak az a legnagyobb gondja, hogyan lehet könnyen, gyorsan finom fogást készíteni, amely lehetőleg egészséges és nem hizlal. Ezúttal olyan ételeket mutatunk, amelyek mindössze 4 hozzávalót tartalmaznak, pillanatok alatt elkészíthetők, ráadásul egyik sem tartalmaz 400 kalóriánál többet.

Gyorsan, finomat, diétásan 4 alapanyagból

Tonhalas avokádó

Hozzávalók:

  • 1 avokádó
  • 1 konzerv tonhal (olajat leöntve)
  • 1 zellerszár
  • 2 evőkanál feta sajt

Elkészítés:

Az avokádót vágjuk félbe, a magot távolítsuk el, majd kaparjuk ki az avokádó húsának nagy részét. Villával törjük össze, keverjük el a tonhallal, az apróra vágott zellerrel és a morzsolt feta nagy részével. Az avokádót töltsük meg a tonhalas keverékkel, a maradék feta sajtot morzsoljuk a tetejére.

Gyümölcsös joghurt

Hozzávalók:

  • 1 nagyobb doboz natúr joghurt
  • ½ csésze fagyasztott/friss bogyós gyümölcs
  • 2 evőkanál aprított mandula
  • 1 teáskanál kendermag
görög joghurt

Fotó: unsplash.com

Elkészítés:

Keverjük össze a hozzávalókat. A joghurtot kendermaggal megszórva tálaljuk.

Szivárványos saláta

Fotó: shutterstock

Hozzávalók:

  • ½ csésze konzerv fekete bab
  • ¼ csésze csemegekukorica
  • 2-3 koktélparadicsom
  • 1/3 avokádó

Elkészítés:

Az avokádót hámozzuk meg, a magot távolítsuk el, a húsát kockázzuk fel. Keverjük el a többi hozzávalóval.

Banános sushi

Hozzávalók:

  • 1 teljes kiőrlésű tortillalap
  • ½ evőkanál mogyoróvaj
  • 2 teáskanál mazsola/1 teáskanál chiamag
  • 1 közepes banán

Fotó: shutterstock

Elkészítés:

A tortillalapot kenjük meg mogyoróvajjal, szórjuk meg mazsolával vagy chiamaggal, majd fektessük rá a banánt és tekerjük fel. Vágjuk kisebb „sushi” darabokra.

Lazacos pirítós

Hozzávalók:

  • 1 szelet teljes kiőrlésű kenyér
  • 3 evőkanál görög krémsajt
  • pár szelet kígyóuborka
  • 80-90 g füstölt lazac

Fotó: shutterstock

Elkészítés:

A kenyeret pirítsuk meg, kenjük meg a sajttal, pakoljuk meg a lazaccal. Felkarikázott kígyóuborkával díszítsük.

Pulykás-édesburgonyás szendvics

Fotó: shutterstock

Hozzávalók:

  • 1 szelet teljes kiőrlésű kenyér
  • ½ főtt édesburgonya
  • 2 szelet paradicsom
  • 3 kisebb pulykamellfilé (kb. 80 g)

Elkészítés:

A puhára főtt burgonyával kenjük át a kenyeret, Pakoljuk meg paradicsom- és főtt pulykamellszeletekkel.

EZ IS ÉRDEKELHET:

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

3 zseniális joghurtos desszert, ha diétázol
A lassan melegedő időben egyre gyakrabban vágyunk a fagyira, jégkrémre, hűs édességekre. Ugyanakkor a bikiniszezonra készülve... nos, nem a legegyszerűbb megtartani a diétánkat. Szerencsére görög joghurtból is isteni fagyos édességeket készíthetünk.
3 isteni paradicsomsaláta, ha diétázol – egyszerű, friss és laktató
Diétázol, de nem akarsz lemondani a finom ízekről? Fedezd fel azt a három egyszerű, friss paradicsomsalátát, amelyek gyorsan elkészíthetők, laktatnak, és tökéletesek a könnyed étrendedhez.
5 perces jeges nyári nasi, ha diétázol
Fagylalt helyett is szuper megoldás, ha nyáron is figyelsz a vonalaidra, ráadásul pillanatok alatt elkészül. Egy baj van csak vele, nem tudsz eleget készíteni belőle.
4 gyümölcs, ami segít a koleszterinszinted csökkentésében – természetes módon
Tudd kordában tartani a koleszterinszintedet természetes módon! Négy finom gyümölcs segíthet csökkenteni a „rossz” LDL-szintet és támogatni a szív egészségét – egyszerűen beillesztve a mindennapi étrendedbe.
South Beach diéta: modern fogyókúra éhezés nélkül
Fogyás éhezés nélkül? Fedezd fel a South Beach diéta titkait és kezd el az életmódváltást még a nyáron! Mutatjuk, hogyan csináld!
9 tanács, hogy könnyebb legyen elhagyni a cukrot
Íme, 9 tipp, amivel kizárhatja a cukrot az életéből.
Netről rendelsz fürdőruhát, vigyázz mert beteg lehetsz!
Egyre több üzlet kínál online vásárlási lehetőséget, így már fürdőruhát és fehérneműt is könnyedén rendelhetsz. De vajon rejt mindez egészségügyi kockázatokat? Ennek járunk most utána.
Egészséges diéta akkor is, ha nincs pénzed szuperfoodokra
Sokan azt hiszik, hogy az egészséges étkezés csak drága alapanyagokkal, különleges porokkal és egzotikus magvakkal működik. De ez tévhit. Ha tudatos vagy, akkor szuperfoodok nélkül is tudsz jól enni, sőt, akár sokkal táplálóbban és olcsóbban is. Az egészséges diéta nem pénz kérdése – hanem szemléletmódé.