Sokan egyszerűen nem hajlandóak hinni a jeleknek. Azoknak a jeleknek, amelyek könyörtelenül az arcunkba vágják: reményteljes párkapcsolatunk bizony a végéhez közeledik. Ne ámítsa magát, inkább legyen résen és vegyen számításba minden apróságot.

7 intő jel, hogy veszélyben van a párkapcsolata!

1. Soha nem beszélnek a jövőről

Természetesen nagyon jó, sőt felszabadító érzés az adott pillanatban élni. De ha soha nem beszélnek a jövőről, nincsenek közös, hosszabb távú terveik, akkor a kapcsolat is pont annyira illékony lesz, mint a boldogan, közösen töltött, de gyorsan tovatűnt pillanatok. A közös jövő tervezése nagyon fontos, hiszen ez jelzi, mennyire elkötelezettek a felek egymás iránt.

2. „Nem vagyok nősülős fajta” – mondja a férfi

Sok nő ott követi el a legnagyobb hibát, hogy elengedi a füle mellett ezt a megjegyzést és azt gondolja, ugyan már, majd ő megneveli, megszelídíti a pasit. Ő lesz álmai nője és egy szép napon bizony ott csillog majd a gyűrű az ujján. ébresztő! Ha egy férfi ilyen kijelentést tesz, higgyen neki! Ha nem így tesz, az egész párkapcsolat merő időpocsékolás, hiszen ez azt jelenti, hogy a pasinak esze ágában sincs hosszú távon vagy végleg lehorgonyozni valaki mellett.

3. Több vasat tart a tűzben

Ha nem kizárólagosan egyetlen pasival randizgat, hanem úgy érzi, nyitva kell tartania a szemét, akkor bizony valami gond van. Ez ugyanis azt jelenti, úgy érzi, találhat a jelenlegi partnerénél jobbat, vagyis a jelenlegi kedvese nem elég jó az ön számára. csak idő kérdése, és amint adódik jobb jelölt, dobni fogja jelenlegi párját.

4. Már csak a szex a jó

A forró, heves, szenvedélyes szex fontos része a párkapcsolatnak. De ez nem jelenthet elegendő alapot egy bizalmas, hosszan tartó viszonyhoz. Ha az ágyon kívül nem élvezik egymás társaságát, nem szerveznek közös programokat, nem beszélgetnek, akkor hamarosan a szexuális vágy is alábbhagy majd. Akkor azonban már nem biztos, hogy békében képesek lesznek elválni.

5. Mindenben passzolnak, csak az ágyban nem

Sokan erre azt mondanák, ha már egyszer megtalálta a lelki társát, akkor mit számít, ha langyos a szexuális élet? Igenis számít, hiszen a jó párkapcsolat fontos része a jó szex. Hiába klappol minden más, ha az ágyban nem illenek össze. Ilyenkor vagy próbálják megoldani a dolgot, vagy a homokba dugják a fejüket a párok. Ha egymás mellett maradnak, annak biztos félrelépés lesz a vége. Egy jó párkapcsolatban a felek társak, barátok és szeretők egyszerre. Ha nincs szex, az nem párkapcsolat, legföljebb egy mély barátság. Azzal meg tele a padlás.

6. Hosszas együttélés

Természetesen nem rossz dolog, ha házasság előtt kipróbálják, képesek-e együtt élni. Ám ha már hosszú évek óta élnek együtt, akkor talán egyikükben sincs meg a kellő motiváció ahhoz, hogy a következő szintre emeljék a kapcsolatukat. Így azonban lassan elhidegülnek egymástól, és hiába hangoztatják, hogy nem számít a papír, a nők sokszor egy idő után belekeserednek ebbe a helyzetbe és továbblépnek.

7. Elvált szülők

Azok a felnőttek, akiknek a szüleik elváltak, hajlamosak kevesebb bizalmat vetni nem csak magába a házasság intézményébe, de a mindenkori partnereikbe is. Nem hisznek abban, hogy tartós is lehet egy kapcsolat, ezért sokkal zárkózottabbak és sokkal lassabban nyílnak meg, mint azok a felnőtt férfiak vagy nők, akik teljes családban nőttek fel. Minden ilyen esetben alaposan meg kell beszélni a problémát és rávilágítani arra, hogy a statisztikák ellenére rengeteg remekül működő kapcsolat létezik.

Mit tesz a pasi… szakítás után?

Fotó: NBC/Ron Batzdorff/NBC – © 2017 NBCUniversal Media

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Egy korty, és pörög az anyagcsere – így készíts gyömbérshotot otthon
A gyömbér nemcsak fűszer, hanem igazi szuperélelmiszer: serkenti az anyagcserét, erősíti az immunrendszert, és egy frissítő házi shot formájában a diéta és a fitnesz program tökéletes kiegészítője lehet.
Ez az almás süti még diéta mellett is belefér – és mennyei finom!
Az alma és a zab találkozásából született ez a puha, omlós finomság, ami még az alakodra is vigyáz.
Diétás ropogtatnivaló: házi répachips
Egészséges snackre vágysz, ami belefér a diétába is? A házi répachips pár perc alatt elkészül, és garantáltan bűntudat nélkül ropogtathatod.
A változókor titkos tünete: ezért szökik fel a vérnyomásod
A változókor számos kellemetlen tünettel járhat, mint a hangulatingadozás, hőhullám vagy álmatlanság. De vajon tudtad, hogy mindez a vérnyomásodra is hatással lehet?
Őszi ízorgia: saláták, amikbe beleszeretsz
Az ősz a színek, ízek és vitaminok időszaka. Ha szeretnél változatos, tápláló és könnyen elkészíthető salátákat az asztalodra, ezek a receptek tökéletesek: lédús sült paradicsom, fűszeres édesburgonya, ropogós céklacsipsz, grillezett ananász – mindez egy tálban, hogy a hűvösebb napokon is tele legyél energiával és vitaminnal.
5 magyar étel, amit soha ne egyél vacsorára, ha diétázol
Ha fogyni szeretnél, nem mindegy, mi kerül a tányérodra este. Vannak magyar ételek, amelyek bármilyen finomak is, vacsorára igazi kalóriacsapdát jelentenek. Mutatom az 5 legrosszabbat, amit jobb, ha elkerülsz, ha tényleg látni szeretnéd az eredményt a diétádban.
Érzékeny bőr nyáron: így ápold biztonságosan
A nyár a szabadságról, a napsütésről és a könnyedségről szól – de a bőrünk számára ez az időszak gyakran komoly kihívást jelent.
Borok, ízek, élmények: jön a Budapest Borfesztivál
Idén szeptemberben ismét poharainkat emeljük Magyarország legelőkelőbb borfesztiválján. A Budapest Borfesztivál négy napon át, szeptember 11. és 14. között a Budavári Palota történelmi falai között kínál felejthetetlen élményt a bor, a gasztronómia és a kultúra szerelmeseinek.