A társkeresés bonyolult és csodálatos dolog, amit soha nem szabad feladni. Tippek, tanácsok, hogyan vágjon bele a nagy kalandba.

13 működő tanács párkeresőknek

1. Lépjen túl az álmain!

Lehet, hogy mindig is úgy képzelte, gintonicot kortyolgat majd kedvenc bárjában, amikor megismerkedik élete szerelmével. Valószínűleg olyan sokszor lejátszotta már képzeletben, mi fog történni, hogy nem is nagyon tud más ismerkedési helyszínre gondolni. Pedig rengeteg olyan párról tudunk, akik sorban állás közben figyeltek fel egymásra vagy egy parkolóban futottak össze, esetleg bevásárlás közben találkoztak.

2. Engedje, hogy a barátai segítsenek!

Senki sem szereti és senki sem ismeri önt úgy, mint a barátai. A „szeretnélek bemutatni valakinek” azt jelenti, hogy az illetőt már bizonyos mértékben átvilágították, és úgy ítélték meg, hogy lehet esélyük egymásnál. Fontos azonban, hogy előre fektessenek le néhány szabályt. Legyen világos, hogy hol, milyen körülmények között mutatják be a leendő partnert, és legyen joga nemet mondani. Előfordulhat ugyanis, hogy látszólag összeillenek, de a kémia mégsem működik.

3. Válassza ki a legjobb társkeresőt!

Az internet csodálatos dolog, hiszen gyakorlatilag házhoz hozza a világot, miközben – ha okosan alkalmazzák – nagyfokú védelmet jelent. Sok igen népszerű társkereső oldal közül választhat. Gondolja át, mit vár a társkereséstől. Kalandokat? Laza, kötetlen kapcsolatokat? Vagy komolyak a szándékai? Nézze ilyen szempontból a kínálatot, és regisztráljon ott, ahol a legnagyobb esélyt látja álmai beteljesüléséhez.

4. Fókuszban az első benyomások

Szakértők szerint mindössze 12 perc elég annak eldöntéséhez, hogy igazán érdekli-e a másik ember. Árulkodó a szemkontaktus, a mosoly, a gesztusok és számos apró benyomás, amelyből rövid idő alatt összeáll a kép.

5. Keressen barátot!

Sokan úgy érzik, hogy társkereséskor másként kell viselkedniük, mintha csak barátkozni szeretnének valakivel. De miért? A barátok hasonló értékrenddel bírnak, megegyezik az érdeklődési körük, ismerik egymás minden gondolatát – nem ezt várja leendő kedvesétől is?

6. Legyen nyitott és érdeklődő!

A férfiak vonzódnak azokhoz a nőkhöz, akik azonnal reagálnak a beszélgetések alatt elhangzottakra, kedvesek és érzékenyek. Ez nem jelenti azt, hogy minden viccen vagy viccesnek szánt megjegyzésen nevetni kell, de ha ilyenkor jelzi, milyen szórakoztatónak tartja a partnerét, már lenyűgözte a férfit.

7. Kövesse a partnere tekintetét!

Ha a partnere gyakran néz a szemébe, és a tekintetét az arcán tartja, valószínűleg komolyak a szándékai. Ha azonban majd’ felfalja a szemével, és tekintete az egész testét fürkészi, szinte biztos, hogy csak a szexuális vágy lobbant fel.

8. Ügyeljen arra, hogy mit mond!

A férfiak azokat a nőket szeretik, akik játszanak a hangjukkal, és több hangszínen is meg tudnak szólalni. Persze az is nagyon fontos, hogy milyen szavakat használ. Megfigyelték, hogy azok, akik ugyanazokat a kifejezéseket használják, nagyobb valószínűséggel lesznek egy pár és maradnak együtt hosszabb ideig.

9. Ne osszon meg minden információt!

Nem kell rögtön az első randin elismerni, hogy vadul kutatott a neten partnere után és azzal sem szabad riogatnia leendő partnerét, hogy az exéhez hasonlítja. Melyik férfi szereti, ha máshoz hasonlítják?

10. Ne hagyja magát befolyásolni!

Természetesen nagyon fontos, hogy megtudja családja és barátai véleményét az új udvarlójáról, de ha túl hamar végez közvéleménykutatást, a saját érzéseit, benyomásait halványítja el. Hagyjon időt arra, hogy megismerje a partnerét, és csak utána meséljen róla vagy mutassa be azoknak, akik fontosak önnek.

11. Merjen nemet mondani!

Ha pontosan tudja már az első randin, hogy nem akar a férfitől semmit, nem vágyik arra, hogy többször is találkozzanak, és még jobban megismerjék egymást, zárja le azt, ami igazán még el sem kezdődött. Bízzon magában és abban, hogy talál majd valakit, akivel boldog lesz.

12. Ne adja fel a társkeresést!

Az első alkalommal nem sikerült? Próbálja újra és újra! Amikor ismerkedik, nyitott szívvel és szemmel jár a világban, így önmagáról is egyre több mindent tud meg. Ezek az információk segítik és erősítik. Persze az élet nem maratoni társkeresés, de ne adja fel a reményt.

Boldog kapcsolat = EGÉSZSÉG

Élje túl a szakítást!

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Egy korty, és pörög az anyagcsere – így készíts gyömbérshotot otthon
A gyömbér nemcsak fűszer, hanem igazi szuperélelmiszer: serkenti az anyagcserét, erősíti az immunrendszert, és egy frissítő házi shot formájában a diéta és a fitnesz program tökéletes kiegészítője lehet.
Ez az almás süti még diéta mellett is belefér – és mennyei finom!
Az alma és a zab találkozásából született ez a puha, omlós finomság, ami még az alakodra is vigyáz.
Diétás ropogtatnivaló: házi répachips
Egészséges snackre vágysz, ami belefér a diétába is? A házi répachips pár perc alatt elkészül, és garantáltan bűntudat nélkül ropogtathatod.
A változókor titkos tünete: ezért szökik fel a vérnyomásod
A változókor számos kellemetlen tünettel járhat, mint a hangulatingadozás, hőhullám vagy álmatlanság. De vajon tudtad, hogy mindez a vérnyomásodra is hatással lehet?
Őszi ízorgia: saláták, amikbe beleszeretsz
Az ősz a színek, ízek és vitaminok időszaka. Ha szeretnél változatos, tápláló és könnyen elkészíthető salátákat az asztalodra, ezek a receptek tökéletesek: lédús sült paradicsom, fűszeres édesburgonya, ropogós céklacsipsz, grillezett ananász – mindez egy tálban, hogy a hűvösebb napokon is tele legyél energiával és vitaminnal.
5 magyar étel, amit soha ne egyél vacsorára, ha diétázol
Ha fogyni szeretnél, nem mindegy, mi kerül a tányérodra este. Vannak magyar ételek, amelyek bármilyen finomak is, vacsorára igazi kalóriacsapdát jelentenek. Mutatom az 5 legrosszabbat, amit jobb, ha elkerülsz, ha tényleg látni szeretnéd az eredményt a diétádban.
Érzékeny bőr nyáron: így ápold biztonságosan
A nyár a szabadságról, a napsütésről és a könnyedségről szól – de a bőrünk számára ez az időszak gyakran komoly kihívást jelent.
Borok, ízek, élmények: jön a Budapest Borfesztivál
Idén szeptemberben ismét poharainkat emeljük Magyarország legelőkelőbb borfesztiválján. A Budapest Borfesztivál négy napon át, szeptember 11. és 14. között a Budavári Palota történelmi falai között kínál felejthetetlen élményt a bor, a gasztronómia és a kultúra szerelmeseinek.