Ahogy a nyári napok véget érnek és beköszönt az ősz, szinte törvényszerű, hogy sokkal rosszabb lesz a kedvünk. De miért? És mit tegyünk ellene?

Így kerüld el az őszi depressziót, ez a legjobb trükk

Hosszabb nappalok, rövidebb éjszakák, több szabadban töltött idő, gyakoribb találkozások a barátokkal – érthető, ha megvisel minket, hogy a jó idővel együtt ezeknek is búcsút kell intenünk. Ám ahelyett, hogy mély depresszióba zuhannánk, tanuljuk meg kezelni a helyzetet!

Ez komoly?

Az egyik évszak átmenete a másikba bizony eltölthet minket szomorúsággal. Ez is egyfajta gyász, amelyet akkor élünk meg, amikor valami véget ér. A legtöbben a nyár végén szenvedünk ettől, melynek oka, hogy ilyenkor érezzük, a nappalok rövidülnek és az agyunk felismeri az idő múlását, ami tudat alatt vagy tudatosan a halandóság érzését keltheti bennünk. Ez nem egy komoly pszichés betegség, ellentétbe a SAD-al, ami a depressziós zavar egy olyan típusa, melyet az évszakok váltakozása okoz. Ilyenkor jelentős hangulati ingadozásokat tapasztalhatunk, amelyek az év más időszakaiban nem jelentkeznek. Tünetei közé tartozhat a túl sok alvás, de mégis kimerültnek érezzük magunkat, elveszítjük az érdeklődésünket a kedvenc tevékenységeink iránt, valamint előtérbe kerülhetnek a halállal kapcsolatos gondolatok. De szerencsére ez különbözik a nyár végi letargiától, amelytől „csak” szomorúnak érezzük magunkat, de nem olyan szinten, hogy klinikai beavatkozást igényelne, mint a SAD esetében. A nyár végi letargiától könnyen megszabadulhatunk, ehhez ad nekünk remek tanácsokat dr. Makai Gábor pszichoterapeuta.

Fogadjuk el!

A változás az egyetlen biztos dolog az életben. Ahelyett, hogy harcolnánk a mindenképpen bekövetkező évszakváltás ellen, és megállás nélkül rettegnénk tőle, próbáljuk meg inkább elfogadni. Gondoljunk az ősz és a tél azon aspektusaira, amelyeket élvezünk! Ez lehet az enyhébb idő, hogy végre nagyokat túrázhatunk, a közeledő ünnepek, amikor végre újra együtt lesz az egész család, az ízletes finomságok, amelyeket a hűvösebb hónapok hoznak el számunkra. Igen, a nyár véget ér, és ha ez a kedvenc évszakunk, akkor ez szomorúsággal tölthet el minket, de próbáljunk meg előre gondolkodni, tervezni, mert mielőtt észrevennénk, már megint itt a június.

napló írás

fotó: Shutterstock

Készítsünk tervet

A nyár gyakran egyet jelent a nyaralással. Sokunk számára ez az évszak lehetővé teszi, hogy eljussunk egy tó vagy egy tenger partjára, hogy meglátogassuk a távolabb élő rokonokat, vagy felfedezzünk új helyeket, ahol korábban még nem jártunk. Az ősz beköszöntével ráadásul nagy valószínűséggel a munkahelyünkön is beindul az élet, sokkal több feladatot kapunk most, hogy vége a vakációnak. Mielőtt a nyár hivatalosan is véget érne, próbáljunk meg egy olyan késő őszi vagy téli utazást szervezni, amelyet mostantól teljes lelkesedéssel várhatunk. Ha viszont mi valamiért kizárólag nyáron szeretünk utazni, akkor kezdjük el megtervezi a jövő évi nyaralásunkat. Írjuk össze a helyeket, amelyeket szívesen megnéznénk, nézzünk utána minden apró részletnek, hogy mit érdemes ott megkóstolni, megnézni, megtapasztalni.

Gyűjtsük be a nap sugarait

A nyár azért olyan kedvelt, mert a meleg, napsütéses napokat a szabadban töltött szórakozással töltjük. Nem véletlen, hogy a hangulata ebben az évszakban mindenkinek sokkal jobb, ahogy az sem, hogy a déli országokban vidámabbak az emberek. A napfény bizonyítottan közvetlen összefüggésben van a boldogsággal és a stressz csökkenésével. Csak azért, mert már szeptember van, még nem jelenti azt, hogy hirtelen be kell bújnunk a házba és el kell fogadnunk, hogy a napsütötte napoknak vége. Ez a hónap, de még talán az október is rengeteg napos idővel ajándékoz meg minket, és most erre koncentráljunk! Használjunk ki minden értékes pillanatot, amikor magunkba szívhatjuk a nap éltető erejét.

Káosz hadművelet

Itt az ideje az át- és megtervezésnek. Ahogy az új évszakba való átmenet következik, megvan rá az esély, hogy úgy érezzük, túlterhelnek minket a feladatok és a kötelezettségek, amelyek az iskolával vagy a munkával kapcsolatosak. Három hónapnyi napsütéses vidámság után szörnyű erre gondolni, nem igaz? Bölcsen tesszük, ha egy-két héttel azelőtt, hogy visszatérnénk a szokásos őszi-téli rutinba, időt szakítunk arra, hogy rendbe szedjük a dolgainkat, hogy ne kelljen majd kapkodni, ne egyszerre zúduljon ránk minden. Az iskolai dolgok vagy az irodai helyiségek rendbetétele és átszervezése hatalmas megkönnyebbülést jelent majd számunkra, és lehetővé teszi, hogy kevésbé stresszeljünk a nyár vége miatt.

Ez a szomorúság nagyon is valós és világszerte érezhető, de fontos, hogy ne feledjük, a változás nem mindig rossz dolog, ráadásul felesleges ellenállnunk, harcolnunk ellene, mert úgyis bekövetkezik. Inkább találjuk meg benne a kedvünkre valót!

Rituálé

Hozzunk létre egy nyár végi rituálét, amellyel méltóképp búcsúzunk a nyártól és üdvözöljük az őszt. Rendezzünk egy nyárzáró összejövetelt a barátokkal, rokonokkal, vagy szervezzünk egy hosszú hétvégét, utazzunk el együtt minél többen, sétáljunk nagyokat, együnk finomakat. A lakás átrendezése is jó rituálé lehet. Szerezzünk be új, őszi színekben pompázó kiegészítőket, például kényelmes díszpárnákat, amelyek majd kellemesebbé teszik a bekuckózást a hűvösebb, esős napokon. Frissítsük fel a ruhatárunkat is, vegyünk magunknak néhány új őszi ruhadarabot.

Egy új hobbi? Miért is ne?

Az ősz kiváló időszak arra, hogy valami újba kezdjünk. Iratkozzunk be egy tanfolyamra, amelyről már régóta ábrándozunk, vegyünk részt különböző nemzetiségű főzőleckéken, tanuljunk nyelvet, próbáljunk ki egy új mozgásformát. Ezek mind csodás lehetőségek arra, hogy újra érezzük magunkban a lelkesedést, és hogy társaságban legyünk, ne pedig otthon gubbasszunk egyedül a szabadidőnkben.

EZ IS ÉRDEKELHET

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ez a legjobb őszi vacsora, ha le akarsz dobni pár kilót
A francia hagymalevesek ízvilágát varázsolhatod az asztalra ezzel a recepttel. Olcsó, egyszerű és nagyon finom! A fűszeres, krémes mártásban sült cukkinispagetti méltán lehet az ősz egyik legkedveltebb vacsorája nálad is!
Így kerüld el az őszi depressziót, ez a legjobb trükk
Ahogy a nyári napok véget érnek és beköszönt az ősz, szinte törvényszerű, hogy sokkal rosszabb lesz a kedvünk. De miért? És mit tegyünk ellene?
Íme a nagy bőrtípus teszt! Mutatjuk, hogy kell ápolni az arcod
A legtöbben nem vagyunk pontosan tisztában azzal, hogy milyen is a bőrtípusunk, így gyakran nem is olyan termékeket használunk, amelyek nekünk valók. Épp ezért érdemes ennek utánajárni!
Mennyei cukormentes csokitorta őszre
Azt hitted, hogy ha fogyókúrázol, a csokoládé szigorúan tilos? Pedig nem, ha étcsokiról van szó! Építsd bele a diétádba, mutatjuk, miért!
Tésztát és pizzát esznek egész nap, mégsem híznak: íme az olasz titok
Az olaszok híresek arról, hogy imádják a konyhájukat, és aki járt már Itáliában, pontosan tudja, hogy miért: finom ízek, minőségi alapanyagok, és az ember csak utólag gondolkodik el azon, vajon ennyi tészta után hogyhogy nincsenek tele az olasz utcák túlsúlyos emberekkel.
Főtt tojás vagy lágy tojás? Melyik az egészségesebb?
A hatékony diéta titka a fehérjében és tápanyagokban dús reggeli, hiszen így egészen délig nem leszel újra éhes, így a délelőtti nassolás kimarad a napi menüből.
Nem mindegy, miből főzöl: lisztválasztó kisokos
A liszt egy fontos alapanyag, amelyet sokféle étel elkészítéséhez használunk. Egyes fajták azonban egészségesebbek, mint mások. Honnan tudjuk, hogy melyiket válasszuk? Mutatjuk!
Roppanó falatok, kirobbanó ízek: Őszi vitaminsaláták
Az őszi elején még mindig vágyunk a friss, nyári ízekre, ezrét érdemes minden étkezésünket kiegészíteni egy finom idénysalátával. Ezekkel nem csak az ételeinket dobjuk fel, de a szervezetünket is feltöltjük vitaminokkal.

Ajánlataink