Kell egy nagy adag elszánás ahhoz, hogy az ember felhúzza a cipőt és nekivágjon először a kijelölt távnak. De aztán rutinná válhat az elindulás, s csakhamar könnyű szárnyalásnak a futással töltött idő. Gyere, tarts velünk te is, hajrá!

A futásnál nincs jobb, így kezdj neki

Sokan gondolják, hogy a futás unalmas, pedig ez nem igaz: a legizgalmasabb sportok alapja is a kocogás. Ez a mozgásforma ráadásul rendkívül hasznos, hiszen zsírégető, alakformáló és stressz űző hatású. Nem kell hozzá extrafelszerelés vagy edzőtermi bérlet, elég egy jó futócipő, és hamar észreveszed: az egész világ egy nagy futópálya. Budapesten a Margitsziget a futók legkedveltebb célpontja, és a bűvös “szigetkör” minden futó első célja. Ez a szakasz 5,2 kilométer, ráadásul gyönyörű panorámával a fővárosra. Természetesen nem muszáj itt futni, de tekintheted első célodnak épp ennek a távnak a teljesítését. Íme egy remek edzésterv, mely segítségével egy hónap után könnyedén futod végig a bűvös távot.

Itt a nagy alkalom, segítünk elkezdeni a futást Fotó: Shutterstock

Tanácsok teljesen kezdőknek:

– Lehetőleg mindig ugyanabban a napszakban eddz!

– Elérhető célokat tűzz ki magad elé, hogy élvezni tudd a sikerélményt!

– Csökkentsd a sérülések esélyét bemelegítéssel és az edzést tövető nyújtással!

– Ügyelj a megfelelő folyadékbevitelre – minimum 300-500 ml edzés után!

Tanácsok futóknak

  1. Ha a kezdő vagy, akkor az első és legfontosabb feladat egy jó futócipő beszerzése. A futásra nem alkalmas, illetve a túlhasznált cipő térd-, csípő-, és derékfájdalmakat okozhat. Ha lehet, olyan cipőt használj, ami vásárlás után a lábfejre simul. Az ilyen cipő belseje ugyanis mezítlábas mozgást imitálva megmozgatja a talp izmait.
  2. A hatékony futóedzés másik kulcsa a fokozatosság bevezetése. Amíg nincs megfelelő kondíciód, a kocogási szakaszokat váltogasd tempós sétálással.
  3. A teljesíthetőnek véltnél mindig egy kicsit nagyobb távot tűzz ki magadnak. Gondolatban döntsd el, hogy egy bizonyos fáig vagy oszlopig nem állsz meg, és ezt tartsd is be! A következő ilyen távot sétálva tedd meg és így tovább.
  4. Eleinte egyszer, a későbbiekben 2-3 alkalommal is futhatsz hetente. Ahogy kezd hozzászokni az izomzatod a terheléshez, időről-időre úgy csökkentsd a sétával megtett távokat.
  5. 1-2 hónap elteltével azt fogod tapasztalni, hogy számodra is teljesen természetessé válik a futás. Próbáld ki, tarts velünk! Érdemes!

5+1. Nagyon fontos a nyújtás

Ahogy hosszú távok megtétele előtt hihetetlenül nagy jelentősége van a bemelegítésnek, úgy a futást követően nyújtásnak is! A sportolással megterhelt izmok ugyanis az edzés végére megrövidülnek. Szakszerű nyújtással esetleges sérüléseket előzhetsz meg!

EZ IS ÉRDEKELHET

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.