Nőként az élet sokszor nehéz, hiszen a lényünk részét képezi a másokkal való törődés, amelynek köszönhetően sokszor elfelejtünk törődni a legfontosabb személlyel: magunkkal. Ennek következményeképp a testünk olyan jelekkel próbálja felhívni a figyelmet az életmódváltás szükségességére, mint az erős menstruációs görcsök, vagy extrémebb esetben az endometriózis. Hogy érdemes változtatni az életeden, illetve a gondolkodásodon hölgyként?

Életmód tanácsok, hölgyeknek

Testi és lelki egészség – a legfontosabb szempont

A testi és lelki egészség egy ember életében az egyik legfontosabb. Természetesen mindenki tudja, hogy ezt rendkívül nehéz elérni, hiszen sokat kell tenni érte, valamint tőlünk független, külső tényezők is befolyásolhatják, azonban egy kis munkával és akaraterővel sokat tehetünk az egyensúly megtalálásának érdekében.

Fontos, hogy elsősorban a belső, lelki problémáktól szabadulj meg. Ehhez sok kompromisszumot kell kötnöd, elsősorban önmagaddal, valamint belső feszültségeidnek mélyére kell ásnod, ha kell, szakember segítségével. Emellett a mindennapi stresszt is csökkenteni kell, hiszen enélkül sosem lehetsz teljesen nyugodt.

A lelki egészség mellett a testi egészség is rendkívül fontos. Ha valami probléma van a testben, azt a test jelzi. Épp ezért fontos, hogy ne vedd természetesnek az erős menstruációs görcsöt és menj el kivizsgáltatni magad, hiszen akár endometriózis is állhat a háttérben. Természetesen rendszeres vizsgálatokon kívül rendkívül fontos még a rendszeres mozgás, így érdemes hetedbe legalább három alkalommal becsempészni a sportot.

Te tudod, mi mindent viszel be nap, mint nap a szervezetedbe?

A testi egészség részét képezi továbbá az is, hogy mi mindent hagysz bekerülni a szervezetedbe. A káros anyagok jöhetnek ételek formájában, de a klóros víz, a szépségápolási termékek és a tisztítószerek is okozhatnak problémát sok esetben. Épp ezért amennyiben teheted, szerezd be ételedet ellenőrzött forrásokból, tisztítsd otthon az ivóvizet, valamint vizsgáld meg a használt szerek, termékek összetevőit használat előtt.

Az erős menstruációs görcs és az endometriózis – hogy kerülheted el őket?

Az erős menstruációs görcs, valamint a kialakuló endometriózis nagyban megnehezíti egy hölgy életét, így elkerülésük érdekében mindenképp érdemes a fent említett életmód változtatásokkal kezdeni a megelőzést. Mindezek mellett a megfelelő vitaminok szedése is fontos, valamint a zöldségek és gyümölcsök napi fogyasztása is javasolt.

A női problémák megelőzése és a teljes, egészséges élet érdekében hölgyként tehát fontos, hogy megtaláljuk belső és külső egyensúlyunkat is. Ha mindezeket tudatosabb életmóddal társítjuk, az erős menstruációs görcsök, valamint az endometriózis kialakulásának kockázatai is nagyban csökkenthetőek.

EZ IS ÉRDEKELHET:

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.