Mi is a társfüggőség?
Ennek a párkapcsolati mintázatnak az egyik legjellemzőbb tünete, hogy az ebben a betegségben szenvedő személy szinte feladja önmagát a párkapcsolatában. Akaratát, érzéseit, igényeit, valójában az egész életét a partnerének rendeli alá. Állandósult tudattalan félelem jellemzi az ilyen karaktereket, hogy elveszítik a másikat. A párkapcsolatot tehát a mérhetetlenül erős szeparációs szorongás vezérli, ettől alakul ki a vágy, hogy szinte feltétel nélkül szeretne megfelelni a másik félnek. De ne gondoljuk, hogy ezt a kapcsolatot alapvetően a szeretet jellemzi.
Valójában a kölcsönös szorongás és indulat tartja egyben. A társfüggőség általában olyan párok esetében jön létre, ahol a párválasztás alapja már eleve a másik fél érzelmi sérülése, szenvedélybetegsége volt. Ez aztán előállítja azt az állapotot, ahol a társfüggő személy legfőbb életcéljának azt érzi, hogy meg kell mentenie a másikat, bármi áron.
A mindennapokban
Sokszor látjuk, hogy egy társfüggő karakter egy szenvedélybeteg partnerrel él, és bár valójában boldogtalan, mégsem képes kilépni ebből a mérgező kapcsolatból. Irracionális viselkedésére millió magyarázattal szolgál, ami azt mutatja, hogy a játszmázás és a manipulatív viselkedés egyfajta ideológiával tartható csak fenn. Azt már tudjuk, hogy a sérült párkapcsolati működések hátterében kora gyermekkori érzelmi élményeket találunk, ahol a szülők hozzáállása, személyisége és viselkedése problémás vagy traumát okozó volt.
Az érzelmileg elhanyagoló vagy agresszív légkör korai élménye megteszi a magáét, a felnőtté vált gyerek tudattalan ismétlési kényszernek engedelmeskedve, újra létrehozza azt a helyzetet, amely érzelmileg sérültté tette őt. Ennek következménye lesz aztán, hogy mivel önmaga is sérült intimitással jellemezhető, valódi kötődésre nem lesz képes, negatív önértékelése megakadályozza abban, hogy olyan partnere legyen, akire felnézhet és aki tiszteli őt. Ahogy egy ilyen párkapcsolatban a társfüggő él, az tehát sokszor ismétli a régi helyzetet, amikor a gyerek háttérbe szorult, mert a család minden energiáját felemésztette a szenvedélybetegséggel való küzdelem.
Gyakori, hogy gyerekkorban a szerepek felcserélődtek, mert a gyerekek voltak a felelős „szülők” a csak önmagukkal törődő felnőttek helyett, a párkapcsolatban pedig a szenvedélybeteg társból lesz a gyerek, akiről gondoskodni kell. Minden ilyen légkörben felnőtt kisgyerek azzal a tudattalan meggyőződéssel él, hogy „őt nem lehetett szeretni”. Így megteremti azt a felnőtt helyzetet, melyben a legfenyegetőbb a magány, vagy, hogy ezt elkerülje, jöhet a „nehéz” kapcsolat, amiben első perctől kezdve ott a rettegés, hogy mikor hagyják el.
A főbb érzelmi és magatartási jellemzők
A kényszeres gondoskodás az egyik ilyen jellemző, melyet az a meggyőződés tart fenn, hogy az illető úgy érzi, felelős a másik ember érzelmeiért, gondolataiért, cselekedeteiért, választásaiért, jólétéért vagy végzetéért. Az alacsony önértékelés következtében egy ilyen nő, például, gyakran hibáztathatja önmagát, de ezzel együtt felháborodhat, amikor mások bírálják a kapcsolatát és az életvezetését. Ellentmondásos személyiségnek látszik, aki ugyan elhárítja a dicséretet és méltánylást, de letörtté válik, ha nem dicsérik.
A negatív énképe miatt valósággal retteghet attól, hogy hibázni fog, és mindent tökéletesen szeretne elvégezni. Ha ilyen személy van a környezetünkben, érzékelhetjük, hogy valójában állandóan kontroll alatt tart mindenkit. Nem engedi, hogy a dolgok a maguk természetes útján történjenek meg körülötte. Úgy hiszi, ő tudja jobban, hogyan kellene másoknak viselkedniük.
