Nem lesz kánikula, de ettől még számos program várja a sportra nyitott embereket!

Sportos programok egy őszies júliusi hétvégére

Irány Szentendre!

Több okból is érdemes Szentedre felé venni az irány hétvégén! Szombaton gördeszka verseny és pályanyitó lesz. Ezen a napon lehet első körben használatba venni a friss pályát. Bár a verseny meghívásos, ez azt jelenti, hogy a verseny alatt csak ők használhatják a pályát, de a Best Trick mindenki számára nyitott, illetve a verseny lebonyolítása után bárki használhatja a pályát.

Vasárnap már Skanzenfutás lesz Szentendrén. „Ha még nem futsz, de már komolyan elgondolkoztál rajt, ha már voltál kint szurkolóként, ha mér elkezdted, ha már haladó vagy, ha van gyermeked és futnál vele, ha kijönnél szurkolni, egyszóval ha szeretnél eljönni egy különleges helyre és futni, csak úgy az öröm kedvéért, akkor itt a helyed!” – írják a szervezők! Itt nem lesz szintidő, ahogyan záróbusz sem.

Tatamira fel!

Július 12-14. között kerül megrendezésre a Judo Grand Prix Budapest 2019. A korábbi évekhez hasonlóan a Budapest Aréna ad otthont a rendezvénynek. Szurkoljon a helyszínen a magyar csapatnak! A versenyek 9:30 és 10:00 között kezdődnek.

Irány Horány!

Idén ötödik alkalommal szervezik meg Horányban a Kékevező Fesztivált. Az esemény 12-én kezdődik és vasárnap estig tart. „Célunk a rendezvénnyel, hogy visszahozzuk azt a régi vízparti hangulatot, amely Horányt és a Szentendrei- Szigetet jellemezte a világháború előtt, természetesen a mai kor igényei szerint. Az itt élők büszkék településükre, ezért szívesen mutatják be Szigetmonostor nevezetességeit, valamint üdülőövezetének (Horány) névadóját, és történelmét”- írják a szervezők. Ízelítő a programokból: állatsimogató, játszóház, pónilovaglás, repülési lecke bátraknak,gátfutás, sárkányhajózás, horgászverseny , örömtánc és a kedvencünk: Szúnyogűző tábortűz a parton.

10 bizonyíték, hogy néhány tervezőnek ideje szabira menni

A hatékony életmódváltás a sztárok edzője szerint

 

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.