Ez a három csodaital mindegyike kivételesen hatékony alkotókat tartalmaz.

3 zseniális ital, amit ismerned kell, ha diétázol

Minden fogyókúrázó álma, hogy kényelmesen, ágyban fekve szabadulhasson meg a súlyfeleslegtől. Bár a testmozgást megúszni nem lehet, ezek a fantasztikus összetételû italok úgy felpörgetik a fogyást, hogy az eredményt centikben mérheted!

Bár e gyógyhatású szerek összetétele az alapanyagtól függően más és más, a velük kitűzött cél azonban mindig ugyanaz: a fogyás elősegítése és gyorsítása! Az este fogyasztandó italok hatása akkor teljesedik ki igazán, ha váltogatod őket, így kellő dinamikával és sejtszinten veheti fel szervezeted a harcot a pusztító hatások ellen.

1. Kurkumás fogyókúrás ital: fiatalítja a testet

Hozzávalók:

  • Két csésze kókusztej
  • 1 teáskanál kurkuma
  • 1 darabka (kb. 2,5 cm) friss gyömbér, reszelve (vagy 1 tk. gyömbér por)
  • 1/4 teáskanál őrölt fekete bors
  • 1 evőkanál méz

Így készítsd:
A méz kivételével tedd az összes hozzávalót egy serpenyőbe, és keverd össze. Melegítsd addig, amíg forrni nem kezd, alacsony lángon főzd 5 percig. A végén csorgasd bele a mézet, és kész is! Még melegen idd meg, lefekvés előtt.

– Erősíti az immunrendszered, fiatalít!
Szabályozza a magas vérnyomást
– Élénkíti a memóriát és az agyműködést
– Véd a rák ellen és fiatalít

2. Lúgosító zöldturmix: felpörgeti a fogyást

Az új lúgosító turmix a szervezet számára nélkülözhetetlen vitaminokat és ásványi anyagokat tartalmaz. Magas rosttartalmának köszönhetően tisztítja a beleket – már ez elképesztő segítség a fogyásban.

A zsírbontást segítő koktél hatóereje a zöld színében rejlik: minél mélyebb árnyalatú az italod, annál biztosabb lehetsz abban, hogy érdemben tettél az egészségedért! Fontos, hogy minél több zöld színű finomság kerüljön bele, jöhet minden, amit szeretsz: saláta,spenót, rukkola, zeller, uborka. A merészebbek káposztát, brokkolit vagy avokádót is tehetnek bele!

zöldturmix

Fotó: shutterstock

Hozzávalók:

  • 1 db zellerszár
  • 1/2 csésze petrezselyem
  • 1/2 csésze spenót
  • 1/4 uborka
  • kis darab gyömbér
  • 1/2 citrom, meghámozva
  • 2 csésze víz

Így készítsd:
Nincs más dolgod, mint turmixold össze a hozzávalókat! Minden este lefekvés előtt igyál egy pohárral a zöld italból!

3. Frissen facsart céklalé: totális méregtelenítő

A cékla a legegészségesebb magyar zöldség: számos vitamin (A, B és C és folsav), illetve ásványi anyag (foszfor, kén, kálium, nátrium és magnézium) található. Ennek köszönhetően gyógyhatása igen szerteágazó. Bevetheted influenza, nátha, gyomorpanaszok, visszér, magas vérnyomás, daganatos betegségek, emésztési problémák, menstruációs zavarok, vérszegénység, de még depresszió esetén is.

vesetisztító italok céklalé

Fotó: Shutterstock

Hozzávalók:

  • 30 dkg friss cékla
  • 1 dl ásványvíz

Így készítsd:

A meghámozott és apróra vágott céklát nyersen turmixold össze a vízzel. Akkor jó, amikor a folyadék már teljesen sima. Frissen fogyaszd is el.

TIPP: Ha nem szereted a cékla nyers ízét, adj a turmixodhoz sárgarépát, almát vagy narancsot. De tehetsz bele uborkát illetve zellerlevet is.

Lúgosít, kivalló antioxidáns

Segíti a vörösvérsejtek képzését

Méregteleníti a szervezetet

Gátolja és megelőzi a ráksejtek szaporodását

Tisztítja a gyomrot és a bélcsatornát, regenerálja a nyálkahártyát

Szabályozza az anyagcserét

A hagyományos indiai gyógyászatban mitesszerek, pattanások és korpásodás ellen is javasolják.

 

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.