A fogyókúra egyik legnehezebb része: este is egészségesen enni. Nem akarjuk teletömni magunkat alvás előtt, viszont éhesen sem jó ágyba bújni. Ráadásul nagyon csábító egy fárasztó nap után a tévé előtt valami finomsággal jutalmazni magunkat… Nem kell azonban egészségtelen ételekhez nyúlni vacsora után sem. Íme, pár finom harapnivaló, amit bűntudat nélkül ehetünk lefekvés előtt – sőt még az elalvásban is segítenek!

Altató finomságok

Görög joghurt

Fehérjetartalma magas, cukortartalma viszont elenyésző. Az előbbi segít, hogy már pár falat után jóllakottnak érezzük magunkat, illetve támogatja az izmok regenerációját alvás közben. Sőt egy, az American Journalban közzétett tanulmány szerint, akik lefekvés előtt görög joghurtot ettek, azoknak eredményesebb volt a fogyásuk, hiszen ez az élelmiszer csökkenti a testzsírt és segíti az izomépítést. Egy kiadós esti edzés után a legjobb, ha görög joghurtot eszünk, így növelni tudjuk az edzőtermi munka hatékonyságát.

Cseresznye

Ha vacsora után egy kis édességre vágyunk, hagyjuk a csokit, inkább együnk egy kis cseresznyét (aki előrelátó volt, nyáron eltett belőle, de a legtöbb boltban télen is lehet kapni fagyasztott cseresznyét). Ez a gyümölcs segít az elalvásban, hiszen természetes melatoninforrás – ezt a hormont a köznyelv csak „alváshormonnak” nevezi. Kutatások bizonyítják, hogy azok a felnőttek, akik elalvás előtt isznak egy pohár cseresznyelevet, jobban és mélyebben alszanak. Arról már nem is beszélve, hogy a cseresznye tele van antioxidánsokkal, így a hideg téli hónapokban a betegségek legyőzésében is segíthet.

Teljes kiőrlésű kenyér mogyoróvajjal

Ezt az ételt ne közvetlenül lefekvés előtt együk, de vacsorára (három órával ágyba bújás előtt) tökéletes választás. A mogyoróvaj kellemesen eltelít a nap végén. Ráadásul triptofán aminosavat tartalmaz: ezt az esszenciális aminosavat a szervezet nem képes előállítani, viszont nagy szerepe van a melatonin termelésében. Vagyis segíti az elalvást. (Mindemellett a rostban gazdag teljes kiőrlésű kenyér segít, hogy reggel ne farkaséhesen ébredjünk, ráadásul B-vitamint is tartalmaz.) Együnk minél több mogyoróvajat, ami az izomépítésben is segít, egyszeresen telítetlen zsírsavként pedig hosszú órákon át eltelít.

Fehérjeshake

Akik jobban szeretnek este edzeni, azoknak nem kell sokat gondolkodni, mi legyen a vacsora. Egy nagy pohár fehérjeturmix tökéletes választás, segíti az izomépítést, az izomregenerálódást az éjszaka folyamán. Ráadásul finom is, a boltok polcain ezernyi íz közül választhatunk, így mindenki megtalálhatja a kedvencét.

Túró

Az egyik legtökéletesebb snack alvás előtt. Kazeinfehérjében gazdag, ami segít, hogy a szervezet megőrizze a „felépített” izomtömeget, sőt segíti az építését is (ezért edzés után is szuper választás). Kellemesen eltelít, de nem fekszi meg a gyomrot. Cukor- és szénhidráttartalma elhanyagolható, és még triptofán aminosavat is tartalmaz, vagyis könnyebben elalszunk, ha este majszolunk egy kevés túrót.

Banán

Ez a déligyümölcs is tartalmaz triptofánt, tehát, ha vacsora után édességre vágyunk, remek választás. Ne essünk túlzásba, kalória- és szénhidráttartalma magas, elég egyet megenni belőle. De össze is keverhetünk egy fél banánt egy kevés túróval: ez a könnyű vacsora biztosan segít elaludni.

Pulyka

Nem véletlenül álmosodunk el egy kiadós ünnepi vacsora után, ahol a főszereplő a ropogósra sült pulyka. E szárnyas húsa ugyanis szintén gazdag triptofánban, ami elálmosít. De inkább azt javasoljuk, egész pulyka helyett eszegessünk pár szelet pulykasonkát sok zöldséggel vagy abonettel. Rostban gazdag, így reggel nem ébredünk nagyon éhesen, a magas fehérjetartalmának köszönhetően pedig, míg alszunk, segít az izmok építésében és regenerálódásában.

Ezek is érdekelhetnek

Cukros üdítők helyett: erjesztett gyömbérital egyszerűen
10 perces diétás barackleves - ennél jobb a melegben nem kell!
A nyár legízletesebb gyógyító gyümölcse a barack. Ez a rostokban gazdag, lédús csemege tisztítja és méregteleníti az egész testet és rengeteg variációban elkészíthető. Most egy levest készítettünk belőle.
Hűsítő édesség, amit nyáron is ehetsz – így csináld!
Nyáron sem kell lemondanod az édességről, csak okosan válassz! Ez a könnyű, hűsítő finomság pár perc alatt elkészül, tele van friss gyümölccsel, mégis barátságos a diétádhoz – próbáld ki, és élvezd a nyár minden falatját bűntudat nélkül!
15 perces otthoni edzésterv, ha nincs időd semmire
Nincs időd órákig edzeni? Nem gond! Ez a 15 perces otthoni edzésterv tökéletes, ha gyorsan, eszközök nélkül szeretnél formába lendülni. Csak a saját testsúlyodra és egy kis kitartásra lesz szükséged!
5 étel, amit este is nyugodtan ehetsz fogyókúra alatt
Este rád tör az éhség, de nem akarod tönkretenni a diétádat? Nem kell éhezve lefeküdnöd! Mutatunk 5 egyszerű és finom ételt, amit bátran ehetsz este is, ha fogyni szeretnél – bűntudat nélkül.
Életmódváltás 40 felett - Zoltánnak sikerült, neked is fog!
Az életmódváltás ne legyen egy távoli terv, kezdd el most, Zoltán példája alapján! Sosem késő elkezdeni. Mutatjuk hogyan csináld!
Nincs időd edzeni? Íme a trükk, amit bárhol bevethetsz
Nincs időd hosszú edzésekre? Egy orvos szerint már napi néhány perces mozgással is látványos eredményt érhetsz el – ha jól illeszted be a napirendedbe.
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.

Ajánlataink