Ki ne érezne időnként csillapíthatatlan vágyat finom csokoládé, krémes fagylalt vagy akár sós chips, esetleg egy nagy adag sült hús iránt? A különféle ízek utáni sóvárgás jelzés, hogy valamiben hiányt szenved a szervezet, azaz a probléma elsősorban a nem megfelelő táplálkozásban keresendő.

Bűnös sóvárgás?

A sóvárgás pszichológiája

Az ételek utáni vágyakozásnak több oka lehet. Az egyik leggyakoribb az, hogy az illető fejében túl eleven kép jelenik meg arról a bizonyos ételről. A megoldás azonban nem bonyolult: egyszerűen más vizuális feladattal kell elterelni a figyelmet, és ez a sóvárgás intenzitásának csökkenéséhez vezet. A másik, szintén sokat emlegetett ok az érzelmi állapottal köti össze a sóvárgást. E szerint az elmélet szerint vannak olyan élelmiszercsoportok, amelyek iránti vágy megmutatja, hogy az adott pillanatban milyen érzelmi állapotban van az ember. Ha ropogósra vágyik, az a stressz vagy frusztráció jele lehet, a krémes ételek féltékenységről, zavartságról árulkodnak, a szénhidrátban gazdag ételek utáni vágyakozás stresszel, feszültséggel, félelemmel társítható, míg csokoládéra áhítozni magányosságra utal, a fűszeres ételekről álmodozók pedig egy kis izgalomra vágynak.

MIRE VÁGYNAK A HÖLGYEK?

1. Édességre

Az ok többnyire az, hogy az étrend túl sok egyszerű szénhidrátot tartalmaz, amelyek ugyan gyorsan csillapítják az éhséget, feltöltve a testet (rövid távra) energiával, de a gyorsan zuhanó vércukorszint megint csak sóvárgást eredményez. Ha ilyenkor újra süteményt, cukorkát vagy más finomított édességet fogyaszt, csak tovább ront a helyzeten. Törekedjen a vércukorszint egyensúlyban tartására, és ha rágcsálni szeretne, válasszon egészséges nassolnivalót. A reggeli kihagyása fokozza a sóvárgást, ezért mindennap reggelizzen, és persze nem mindegy, hogy mit: figyeljen arra, hogy a reggelije egészséges, minőségi ételeket tartalmazzon.

2. Csokoládéra

A csokoládééhség utalhat arra, hogy a szervezetben kevés a magnézium. Természetesen kizárólag csokoládéval nem lehet pótolni ezt a fontos tápanyagot, ezért fogyasszon sok napraforgómagot, diót, mandulát, teljes kiőrlésű gabonaféléket. A csoki a nők életében elsősorban energiaforrás és hangulatjavító, serkenti az agyműködést, élénkít és gyulladáscsökkentő hatású – de csak az étcsokoládéról mondható el mindez. A kakaóbabban ugyanis rengeteg antioxidáns található, főként flavonoidok és más polifenolok, amelyek kedvező hatást gyakorolnak a gyulladásos folyamatokra, ám a tejcsokoládéban lévő tej gátolja a polifenolok felszívódását. A jótékony hatáshoz heti 2-3 alkalommal egy kis kocka, legalább 75 százalék kakaót tartalmazó csoki elfogyasztása ajánlott, e mennyiség fölött a kedvező hatás eltűnik.

3. Sós ételekre

A sós ételek iránti vágy a stresszhormon ingadozását jelezheti, de utalhat a pajzsmirigyműködés zavarára is. Ha csillapíthatatlan vágyat érez egy adag chips vagy pattogatott kukorica után, próbálkozzon mélylégzéssel vagy meditációval. A különféle stresszoldó technikák ugyanis akár 25 százalékkal is csökkenthetik a stresszhormonok termelődését, jelentősen mérsékelve a kényszeres evés gyakoriságát. A mellékvesekéreg hormonjainak döntő szerepük van a nehéz fizikai és pszichés megterhelések leküzdésében, ezért fogyasszon sok leveles zöldséget, amelyek gazdagok a mellékvese működését támogató ásványi anyagokban.

4. Vörös húsra

A vörös hús utáni vágy általában vashiányt jelent. Változtasson az étrendjén, és egyen több babot és hüvelyes zöldséget, aszalt szilvát, fügét és egyéb szárított gyümölcsöt, amelynek magas a vastartalma. Az aszalt gyümölcsöket csak mértékkel fogyassza magas cukortartalmuk és savképző hatásuk miatt. A húsfogyasztás ne haladja meg a teljes napi étrend 15 százalékát. A C-vitamin segít a vas felszívódásában, ezért figyeljen a kellő mennyiségű C-vitamin bevitelére is.

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.