A pulykahús az egyik legsoványabb hús, zsírtartalma az 1 százalékot sem éri el, így tökéletesen beilleszthető a legtöbb diétába.

Diétázók kedvence a pulyka: mutatjuk, miért nagyon egészséges

A pulyka az egyetlen olyan állat, aminek a húsa vörös is és fehér is, így mindkét húsféle előnyeit megtalálhatod benne. Rengeteg jó tulajdonsága mellett azt is meg kell említeni, hogy a pulykahús rendkívül sokféleképpen feldolgozható: bacont is készítenek belőle. Ez a szalonna kinézetében, ízében és felhasználásában is remek alternatívája a sertésből készült változatnak, ráadásul egészségesebb zsírsavakat és vitaminokat is tartalmaz. Semmmivel sem nehezzebb vele dolgozni, mint hagyományos baconnal, a különbséget viszont a szervezetünk fogja meghálálni. A pulykahúst gyerekek is fogyaszthatják, ugyanis hipoallergén.

Segíti az anyagcsere folyamatokat

A pulykahúsban megtalálhatók a szervezet metabolikus folyamatainak normalizálásához szükséges B-vitaminok, illetve az ereket erőstő K-vitamin is. Magnézium, kálcium, foszfor és kálium tartalma a szervezet normál működéséhez szükségesek.

Megőrzi a csontok és izületek egészségét

A pulykahúsra szintén jellemző, hogy a csontok építéséhez és az izületek egészséges megtartásához szükséges foszfor, ugyanolyan összetételű, mint a halban, ennél fogva sokkal több, mint más típusú húsokban.

A foszfor feladatai a szervezetben

  • igen nagy a jelentősége a fehérje-, zsír- és szénhidrát anyagcserében, valamint az energia tárolásában,
  • szerepe van az idegrendszer funkcióihoz, szükséges az izmok egészséges működéséhez,
  • enyhíti az ízületi gyulladás okozta fájdalmakat és a csökkenti a cukorbetegek fáradtságérzetét. A foszfor segít egészségesen tartani a fogínyt is.
  • Szerepe van a B1, B6 vitaminok képződésében, illetve segíti a B3 vitamin hatásosságát.

Pulykabaconbe tekert spárga

Hozzávalók:
24 db zöld spárga
12 szelet pulykabacon
1 evőkanál olívaolaj

bors
fokhagymapor

ELKÉSZÍTÉS:

Először előmelegítjük a sütőt 200 fokra, és kiolajozunk egy sütőlapot. A spárgákat megtisztítjuk, levágjuk a fás végeket, majd egy tálba téve meglocsoljuk olívaolajjal, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk és megszórjuk egy csipet fokhagymaporral. A pulykabacon szeleteket hosszában félbe vágjuk, hogy minél vékonyabbak legyenek, majd minden szelet bacont egy szál spárga köré tekerünk. Az elkészült tekercseket rátesszük a sütőlapra és 10 percre az előmelegített sütőbe helyezzük. Ha letelt az idő, megfordítjuk a spárgákat és a másik oldalukat is 10 percig sütjük, végül a sütőt grill fokozatra állítva, két perc alatt, a feltekert bacon szeletek tetejét ropogósra pirítjuk.

A PulykaTrendet a Gallicoop támogatta.

 

 

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.