Ezek az egészséges, viszonylag alacsony kalóriatartalmú snackek kielégítik a sóvárgását, és segítenek, hogy elérje a súlycsökkentésben a célját. Az sem lényegtelen, hogy fenntartják az anyagcsereritmusát és energiaszintjét. Szilveszterkor is bevethetőek, ha nem akar kajakómát kapni.

10+1 egészséges snack szilveszterre

Sok nő számára a diéta egyenlő a táplálék megvonásával. Snackek? Ki vannak zárva, hiszen kalóriát kell spórolni, bármi áron. Pedig a snackek pont abban segítenek, hogy két étkezés között egészséges ételeket együnk, így a főétkezések során elkerüljük a túlevést. Sokan reggel csak egy kávéval kezdik a napot, amit aztán megfejelnek még kettővel, és délben már majd kiugrik a szemük az éhségtől, alig tudnak jóllakni, és a desszertet ki nem hagynák. Pedig sokkal jobban tennék, ha bevezetnék étrendjükbe a snackeket.

A jó snack arról ismerszik meg, hogy egészséges alapanyagokból készül, tartalmaz vitaminokat, ásványi anyagokat, viszont nem tartalmaz értéktelen és felesleges cukrokat,

A diétabarát snackek nem alacsony kalóriatartalmúak szükségszerűen, hiszen az olajos magvakról ez nem mondható el, de ezt ellensúlyozza rendkívüli hasznosságuk. A legfontosabb szempont a snackek esetében is: az adagolás.

1. Házi magmix (2 főre)

Hozzávalók: 10 dkg kesudió, 10 dkg mandula, 10 dkg aszalt sárgabarack.

Keverjük össze és osszuk be a hét öt munkanapjára, tízóraira.

2. Sült tök

20 dkg tököt vágjunk kockákra, majd 10 perc alatt süssük meg. Hidegen másnap is remek snack. Telít is, energiát is ad, kiváló rostforrás.

3. Tojássaláta (2 főre)

Hozzávalók: 2 főtt tojás, 2 főtt tojás fehérjéje, 2 kanál csökkentett zsírtartalmú majonéz.

Vágjuk apró kockákra a tojást, tegyük rá a majonézt és ízesítsük egy csipet sóval.

4. Gyümölcsfagyi (2 főre)

25 dkg fagyasztott gyümölcsöt (eper/málna/ ribizli/szeder) turmixoljunk össze 1,5 doboz alacsony zsírtartalmú eperjoghurttal. Szükség esetén ízesítsük 1 kiskanál mézzel vagy xilittel.

5. Popcorn

A pattogatott kukorica nem feltétlenül az ördög találmánya. Kiváló snack, rosttartalma miatt sokkal hasznosabb és egészségesebb, mint ropi. A lényeg, hogy ne a vastagon vajazottat válasszuk, hanem a natúrt. Azonban a popcorn-diétától óvakodjunk! Erről dietetikus szakértőnk itt beszélt részletesen!

1 adag: ½ mikrószacskó.

6. Savanyú káposzta

Ha jól bírja a gyomrunk a savanyú ízeket, akkor fogyasztható rögtön a piacról is, ha nem, akkor azért öblítsük át a káposztát a csap alatt. Nyugodtan megehetünk egy kis tálkával, nagyszerű C-vitaminbomba és székrekedés ellen is kiváló.

7. Körözött (2 főre)

20 dkg túró kikeverve 2 kanál 12%-os tejföllel, kevés sóval és őrölt paprikával, beleaprítva kevés lila vagy póréhagyma. Töltsük bele 2 kisebb kaliforniai paprikába.

8. Avokádó pitában (2 főre)

1 avokádót szeleteljünk csíkokra és helyezzünk el 2 extrudált kenyéren, vagy csavarjuk pitába.

9. Tonhalkrém

Egy ½ doboz saját levében eltett tonhalat keverjünk ki 1 ek. light majonézzel, aprítsunk bele egy kisebb csemegeuborkát. Extrudált kenyérrel vagy puffasztott rizzsel fogyasszuk.

10. Mártogatós zöldcsíkok

Hozzávalók: 1 db pritaminpaprika, 1 db zöldpaprika, 1 db kígyóuborka, 2 db sárgarépa, 1 db cukkini, 2 dl kaukázusi kefir, kapor, só, bors, kevés fokhagyma.

Válasszunk friss, ropogós zöldségeket. Alaposan mossuk meg őket, és tetszés szerint csíkokra vagy fél karikákra szeleteljük mindegyiket. A kaukázusi kefirt keverjük ki a fűszerekkel.

11. Héjában sült burgonya

Fejenként egy nagy burgonyát héjában süssünk meg a sütőben. Vágjuk félbe, vájjuk ki a belsejét, melegen keverjük össze egy kockasajttal, sózzuk, borsozzuk, és töltsük vissza a kivájt fél burgonyákba.

ASZPARTÁMTÓL A NÁTRIUM-NITRÁTIG – MIT JELENT, AMIT A CÍMKÉN LÁTUNK?

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.