Nem mindegy. Sokszor ugyanis összekeverjük a kívánósságot a valódi éhséggel, és akkor is eszünk, ha nincs is szó valódi éhségérzetről. Mielőtt első felindulásban feltépné a hűtőajtót és kifosztaná, tanuljon meg különbséget tenni az érzései között.

Éhes vagy kívánós?

Alapvetően három fogalommal kell megismerkednünk. Étvágy, éhség és sóvárgás. Látszólag nagyon hasonlóak, de mégsem.

Csecsemőként egyszerű volt minden. Ettünk, ha éhesek voltunk, és mindig pont annyit, amennyire szükségünk volt. Ám ahogy telt az idő, a környezet és a minket körülvevő világ elkezdte befolyásolni, mit és mennyit eszünk.

Később már jöttek a reklámok, a nyaralások, a nagymama főztje, így még több inger befolyásolta étkezési szokásainkat, míg összemosódtak a határok a valódi és a nem valós éhségérzet között. Ebből pedig következik a túlevés, a túlsúly, a sikertelen diéták és a depresszió. Ha megtanuljuk élesen elkülöníteni a határokat, sikeres lesz a diétánk és az egész életmódunk is.

Éhség: a szervezetnek ételre van szüksége

A valódi éhség fájdalmas vagy gyenge állapotot jelent. A valódi éhség azt jelzi, hogy a szervezetnek energiára van szüksége. Mind a test, mind pedig az agy jeleket, ingereket küld. A korgó, üres gyomor is egy jel. Jelentkezhet fejfájás, gyengeség, kialakulhatnak koncentrálási nehézségek. Sokan fáradtnak érzik magukat, ha valóban éhesek, hiszen a szervezetnek nincs elegendő energiája, hogy dolgozzon. Ebben az állapotban szinte bármilyen étel megfelelne, hogy csillapítsuk az éhségünket.

A legjobb, ha akkor eszik, amikor a 3. és 4. szint között van. Ha addig vár, amíg eljut az 1. és 2. közötti állapotba, addigra túl éhes lesz, túl sokat fog enni, ráadásul nem is fogja megválogatni, hogy mit tesz a tányérjára. A 3. és 4. szint közötti állapot a megfelelő ahhoz, hogy helyes ételeket válogasson össze. Az evést akkor hagyja abba, amikor a 6-os szinthez ér. Ekkor az agy elkezdi küldeni a teltségérzet jeleit. Nem kizárt, hogy ebben az állapotban még tovább enne, de 15-20 perc elteltével érezni fogja, hogy pontosan elég volt az elfogyasztott étel mennyisége.

Étvágy: az étel kamata sokszor halljuk: „óriási étvágyam van.”

Ez azonban kívánósság, nem pedig valós fizikai állapot. Az étvágy csak azt jelenti, hogy szeretünk enni, szeretjük az ízeket. Amikor úgy érzi, enne valamit, de valójában nem tudja megfogalmazni, hogy mit, az nem éhség. Az csak étvágy. És sajnos ilyenkor kerülnek elő a chipseszacskók, ilyenkor kezd el az ember összevissza enni. És hízni.

Sóvárgás: vágy bizonyos ételek után

A sóvárgás teljesen más, mint az éhség, de hasonlít az étvágyhoz. Amikor sóvárgunk valami után, akkor egy bizonyos étel után sóvárgunk. Hirtelen kínzó vágyat érzünk egy fagyi vagy egy tányér bolognai iránt. Még az is lehet, hogy tízpercenként valami más étel után ácsingózunk. Ezt általában valamilyen tünet váltja ki. Stressz, unalom, ijedtség, kétségbeesés, de akár a boldogság is kiváltó ok lehet vagy egy étel speciális illata. (Például erős curryillat.)

Ez nem valódi éhség, csak kívánósság. Az éhséggel ellentétben ebben a szituációban nem felel meg bármilyen étel az éhség csillapítására. Csak egyetlenegy. Próbálja analizálni az éhségérzetét. Ha hirtelen megkíván egy ételt, gondolja végig, mi válthatta ki a sóvárgást. Unatkozik? Gondok vannak a munkahelyén? Stresszes napja volt? Akárhogy is, próbálkozzon a figyelemelterelés technikájával. Ne csináljon semmi statikus tevékenységet. Ne olvasson, ne nézzen filmet.

Ezektől még befurakodik a kívánósság a gondolatai közé. Menjen el tusolni vagy fürödni. sétáljon vagy biciklizzen egyet. Aktív tevékenységgel igyekezzen elterelni a figyelmét az éhségről.

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.