Ne legyünk álságosak, nincs olyan szilveszteri buli, ahol csak málnalevet és narancsdzsúzt szolgálnak fel. Legfeljebb a gyerekek pizsipartiján. Egy-két abszolút absztinens vendégtől eltekintve, a legtöbben bizonyára koccintanak egyszer-kétszer (vagy sokkal többször, de ezt ne is feszegessük) az új esztendő örömére. Az alkohol azonban maga tömény, folyékony kalória. Úgyhogy, ha már belefogytunk a szilveszteri bulira szánt kis feketénkbe, ne igyunk magunkra túl sok súlyfelesleget.

Koccintson diétásan!

Az alkohollal több baj van. Az egyik az, hogy étvágyat gerjeszt. Ha többet ittunk a kelleténél, iszonyatosan éhesnek érezzük magunkat és azonnal olyan ételeket fogunk enni, amelyek zsírosak, szénhidrátban gazdagok. Egyrészt azért, hogy azonnal csillapítsuk az éhségünket, másrészt azért, hogy közömbösítsük az ital hatását. aminek persze egyenes következménye, hogy amint megcsap minket a józanság szele, még többet igyunk. Nehogy már lemaradjunk a jókedvű többiektől.

A másik probléma – az eufórián és a beszámíthatatlanságon túl –, hogy az alkohol rengeteg kalóriát tartalmaz. Sokkal többet, mint gondolnánk. Ezért hiába ettünk keveset, az ünnepek környékén alkohollal bőségesen ki tudjuk egészíteni a kalóriabevitelt, hiszen – sokan tartanak elő- és elő-elő- vagy éppen utószilvesztert is. Aztán meg csak pislogunk a mérlegen állva, ez hogy történhetett. Összeállítottunk egy listát, amely a leggyakrabban fogyasztott italok kalóriáját tartalmazza. Így mindenki eldöntheti, mit és mennyit iszik.

Bor

A leginkább diétabarát alkohol. Ha inni szeretne, a lehető legjobb választás a bor. nem túl magas az alkoholtartalma, a kalóriatartalma is teljesen baráti. Nem száll túl gyorsan a fejbe, ráadásul nem terheli a koleszterinszintet, alacsony a nátrium- és a zsírtartalma. Ez a vörös- és fehérborokra egyaránt igaz.

Tömény italok

A tömény italok jóval több kalóriát tartalmaznak, mint a könnyű borok. Ráadásul sokkal több folyadékot vonnak el a szervezettől. Vannak olyan tömények is, amelyeket előszeretettel kevernek valamilyen üdítővel. Ha már keveri, tegye okosan. alacsony kalóriatartalmú vagy nulla kalóriát tartalmazó üdítővel vagy kólával.

Koktélok

A legveszélyesebb alkoholfélék. Viszonylag alacsony az alkohol tartalmuk, hiszen az alkoholt szirupokkal, üdítőkkel, különféle cukros adalékanyagokkal dúsítják. És mivel lassan fejtik ki a hatásukat, ellenben finomak és lecsúsznak az ember torkán, hajlamosak vagyunk sokat inni belőlük. Egy-két pohár koktél azonban felérhet akár egy komplett vacsorával is!

Sör

A férfiak kedvencei, sört akkor is hajlamosak inni, amikor sem karácsony, sem szilveszter nincs. Elég a sörözéshez egy fűnyírás, egy jó ebéd vagy csak a munka utáni hazaérés öröme. Szerencsére ma már kaphatók light vagy alacsony kalóriatartalmú sörök is, de a legnépszerűbb továbbra is a hétköznapi, hagyományos változat. Azonban a sörhas kifejezés nem véletlenül született.

Likőrök

A likőrök többnyire nagyon édes italok. Alkoholtartalmuk nem vészesen magas, ám a kalóriatartalmuk annál magasabb. Rendszerint émelyítően cukrosak. nagyobb mennyiséget nem is javasolt fogyasztani belőlük, mert az arra érzékenyeknél gyomorégést okozhatnak. Többnyire vacsora vagy ebéd utáni desszerthez szolgálják fel őket.

Tudjuk jól, hogy a buli fényében nem feltétlenül az italok kalóriatartalma lesz az első, második vagy akár sokadik gondolatunk. De ha vége a bulinak és napközben vagy a hétvégeken úgy éreznék, lecsusszanna egy-két ital, akkor érdemes fontolóra venni, megér-e egy-két koktél egy kiadós vacsorányi kalóriát. És azt se feledje, ha túl sokat iszik – napi egy, maximum két pohárnál többet –, azzal bizony nagyban akadályoztatja a diétáját. A vacsit pedig abszolút nem éri meg kihagyni egy-két pohár sörért, nem igaz? Csak ésszel, mértékkel és tudatosan kortyolgasson!

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.