Éhezni szörnyű dolog. Márpedig egy-egy keményebb fogyókúra során ez szinte elkerülhetetlen. Vagy mégsem? Helyesen megválasztott ételekkel elkerülhető a kínzó éhség, sőt kitolható a teltségérzet hossza is. A lényeg, hogy egészséges, kalóriában szegény, mégis laktató ételeket válogassunk össze.

Maradjon jóllakott!

Kevesebb helyett egyen többet!

Méghozzá olyan ételeket, amelyek hosszú időn át telítenek. Ehhez olyan finomságokat kell összeválogatnia, amelyek lassan, egyenletesen szívódnak fel. Lássuk, miből egyen többet!

VÍZBEN GAZDAG ÉTELEK

Az alábbi ételek mintegy 90 százalékát a folyadék teszi ki.

LEVESEK

Ügyeljen arra, hogy a leves vízalapú, rántás- és habarásmentes legyen, valamint, hogy egy adag ne tartalmazzon többet 200 kalóriánál. Fogyasszon sok zöldségben gazdag levest.

LEVELES ZÖLDSÉGEK

Iktassa be az étrendjébe akár köretként, akár nassként a leveles zöldségeket, így a fejes salátát, a spenótot, a jégsalátát. Azonban arra figyeljen, hogy zsírszegény öntettel tálalja őket!

GYÜMÖLCSÖK

Leginkább a délelőtt folyamán egyen minél több magas víztartalmú gyümölcsöt, például áfonyát, sárgadinnyét, grépfrútot, narancsot, barackot, epret és görögdinnyét.

KEMÉNYÍTŐMENTES  ZÖLDSÉGEK

Salátái nagyobb részét a keményítőmentes zöldségek tegyék ki, mint a spárga, a brokkoli, a sárgarépa, a karfiol, a zeller, az uborka, a paradicsom és a sütőtök.

ROSTBAN GAZDAG ÉTELEK

A rostok mindössze 1,5-2,5 kalóriát tartalmaznak grammonként, míg más szénhidrátok grammonként 4 kalóriát. A rostban gazdag ételek kalóriában szegényebbek, hosszabb időn át telítenek, kordában tartják a vércukorszintet. Teljes kiőrlésű termékek, gyümölcsök, zöldségek és hüvelyesek biztosíthatják.

FEHÉRJE

A fehérje a legjobb választás, ha hosszan tartó teltségérzetet szeretnénk elérni. Lehetőség szerint minden étkezésnek kellene fehérjét tartalmaznia, így biztosítva a jóllakottságot. Fogyasszon sovány fehér húsokat, tenger gyümölcseit, hüvelyeseket és zsírszegény tejtermékeket.

ZSÍROK

Bizonyos mennyiségű zsírra a szervezetnek szüksége van a vitaminok és tápanyagok felszívódásához. Azonban fontos, hogy ne tömény zsírokat fogyasszunk, amelyek hirtelen eltelítenek, de a hatásuk nem tart hosszan. Inkább olyanokat válasszon, amelyek segítik az emésztést.

Válasszon alacsony zsírtartalmú tejtermékeket, fogyasszon avokádót, süssön olívaolajjal.

MAGVAK

A mogyoró- és diófélék két étkezés között remek nassként szolgálnak. Nagyon magas a rost- és a fehérjetartalmuk, és jó zsírokkal telítettek. A lényeg, hogy kis adagokban fogyassza őket, mert sajnos kalóriában is gazdagok.

Válassza két étkezés között a diót, a mogyorót, a kesu-, a pekándiót. De ízesítheti a salátáit különféle magvakkal, például fenyő- vagy szezámmaggal. A lényeg a porciókontroll. Egy adag mogyoróféle nem lehet nagyobb egy golflabdányi mennyiségnél.

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.