Szomorú tény, hogy a hasi zsírpárnáktól a legnehezebb megszabadulni. és ami még rosszabb: az úszógumi jelenik meg először, ha nem fogjuk vissza magunkat. Íme, néhány étel, amely az elfogyasztása után szinte azonnal hasi zsírpárnává alakul.

Mitől hízik a hasunk?

Burgonyachips

Ha a hasunk számára legrosszabb ételt keressük, megtaláltuk a nyertest. Nem csak azért, mert telis-tele van telített zsírsavakkal, amelyek a zsírpárnák növekedéséért felelősek; vagy, mert túlsózott, ami puff adáshoz vezethet. És nem is csak azért, mert rengeteg kalóriát tartalmaz – ilyen egészségtelen rágcsát találni millió-egyet a boltok polcain. Ami a burgonyából készült chipset a legrosszabbak között is nyertessé teszi, az az, hogy soha nem lehet betelni vele.

Nem telít el, így gond nélkül elfogyasztunk belőle egy egész csomaggal (igen, tudjuk, a zacskó nagy része levegő, ez azonban nem mentség), ráadásul könnyen függővé is válhatunk, anélkül, hogy valaha is úgy éreznénk, jóllaktunk a chipstől. Kevésnek tűnik, éhesek is maradunk utána, mégis hízunk tőle. Kutatók szerint, ha semmi mást nem is változtatunk az étrendünkön, mindössze annyit, hogy nem eszünk több chipset, már akkor látványos fogyásra számíthatunk a hasi zsírpárnánkból. A nyertes mellett szorosan áll a dobogón a gyorséttermek királya, a sült krumpli, jobb, ha annak fogyasztását is minimálisra redukáljuk.

Mit egyek helyette?

Ha mindenképpen valamilyen rágcsálnivalóra vágyik, egyen friss, nyers zöldséget, sárgarépát vagy karalábét; sós rágcsának pedig tökéletes a vékonyra szeletelt édesburgonya: megszórva sóval, zöldfűszerekkel, enyhén meglocsolva olívaolajjal. forró sütőben süsse készre.

Diétás üdítők

Ha fogyni akarok, érdemes felcserélnem a cukros üdítőket a diétás verzióra, ugye? Hát nem! Különböző kutatások kimutatták, hogy azok, akik diétás üdítőt isznak az eredeti helyett, ugyanúgy küszködnek a hasi zsírpárnákkal, sőt. A probléma az lehet, hogy azt gondoljuk, elég kalóriát spórolunk az italon, ezért többet iszunk belőle, pedig cukrot, édesítőt ez is tartalmaz nagy mennyiségben. ugyanez vonatkozik a cukormentesnek titulált ivójoghurtokra is. Mert ha nem is a cukortól, ám valamitől biztosan édes ízt kap az üdítő vagy a joghurt, a helyettesítő szer pedig a legtöbb esetben garantáltan egészségtelen.

Mit igyak helyette?

Legjobb, ha elkerüli a cukrozott és a diétás szénsavas üdítőket egyaránt. Igyon helyettük vizet, zöld vagy fehér teát. Az utóbbiak segítenek a zsírlebontásban is – persze egyedül nem végzik el a piszkos munkát, a sport ezúttal is elengedhetetlen. Ha mindenképpen valami édesre vágyik, ízesítse a teát mézzel vagy igyon házi szörpöt.

Ribeye steak

Nem minden steak egészségtelen, sőt, az igazán jó steak mértékkel fogyasztva még egészséges is! Azonban ez nem igaz minden steakre. A rendkívül népszerű ribeye steak sajnos épp a kevésbé egészséges fajták közé tartozik. A marha bordájának gerinc felőli része különösen zsíros, ami intenzív ízt kölcsönöz a húsnak, ugyanakkor a zsírpárnák is gyarapszanak, ha rendszeresen fogyasztjuk.

Mit egyek helyette?

Nyugodtan maradhat a steaknél, csak válasszon a ribeye helyett egészségesebb változatot, kevésbé zsíros fajtát. Például a filémignont, amely kevésbé faggyús, kevésbé zsíros, a bélszín vékonyabb végéből vágják.

Pizza

Nem túl meglepő, jól tudjuk, hogy nem egészséges, mégis nehezen engedjük el a pizzát. pedig érdemes lenne, és nem csak a pluszkilók miatt, de az egészségünk érdekében is. A telített zsírsavak – amelyeket a pizza is nagy mennyiségben tartalmaz – a hasi tájon rakódnak le, ellentétben más, jó zsírokkal. Megnehezíti az emésztésünket már egy szelet elfogyasztása is, és a koleszterinszintünket is megemelheti.

Mit egyek helyette?

Vagy zöldségből készült pizzát (karfiolból, brokkoliból is remek pizzatésztát lehet készíteni), vagy bruschettát. Az utóbbi finom, ropogós, és könnyen, gyorsan elkészíthető, ráadásul jóval kevesebb kalóriát tartalmaz, mint a pizza.

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.