Egyre inkább úgy tűnik, nemzeti időtöltés a fogyókúra. Napról napra újabb hóbortos diéták tűnnek fel, és ember legyen a talpán, aki lépést tud tartani az újdonságokkal. Ráadásul, ha fogyásról van szó, szinte bármit megteszünk a gyors eredmény érdekében – még őrült diétákat is kipróbálunk. Összegyűjtöttünk párat, a legfurább diétákat – országok szerint. Némelyik vicces, másik ésszerű, de van, ami felett nem tudunk napirendre térni.

Őrült diétákkal a Föld körül

Japán
Hosszú lélegzet diéta

A japánok esetében már alig lepődünk meg valamin. talán ez az az ország, ahol a különleges táplálkozási szokások gyorsabban terjednek, mint az USA-ban. jelenleg az egyik ilyen különös fogyókúra a hosszú lélegzet diétája. A kezdetei Ryosuke Mikihez köthetők, aki hátfájásán szeretett volna segíteni azzal, hogy mély, erőltetett légzési gyakorlatokat végzett mindennap. És egyszer csak azt vette észre, hogy fogy. Lefogyott 12 kilót 50 nap alatt. Talán a napi légzési gyakorlat elsőre furának tűnhet, de ártani nem árthat. Sőt, erősítheti a mellkas izmait, így a légzési gyakorlatokat már-már edzésnek is nevezhetjük… Valószínűleg nem csodamegoldás, amelynek segítségével pillanatok alatt megszabadulhatunk az úszógumitól, mindenesetre nem árt, ha megtanulunk pár helyes légzési technikát.

Kína
Edd meg a napot!

A fényevők nem tartoznak a követendő példák közé. Viszont a Kínában terjedő hóbort, mely szerint napi egy étkezés helyett bámuljuk a napot 45 percig, nem tűnik olyan veszélyesnek. Gyerekkorunkban sokat hallottuk, hogy ne nézzünk a napba. De hát a kínaiak, már akik a napevésre esküsznek, az ablakon keresztül teszik ezt. A diéta követői szerint ez a gyakorlat csökkenti az étvágyat, javítja az alvás minőségét. A különös diéta feltölt napenergiával, amit egyfajta üzemanyagként használnak a „nap-evők”. Az eredmény? Természetesen fogyás (ahogyan az az étkezések kihagyásakor lenni szokott). Mégis jobb, ha inkább anyáinkra hallgatunk, és nem bámulunk a napba. Főleg nem ebéd helyett.

Latin-Amerika
Vérfarkasdiéta

A latin országok hölgyei esküsznek erre a fogyókúrás módszerre – más néven Holddiétára –, ami lényegében a Hold fázisait követi. de népszerűsége már tovább terjedt, még Madonna és Demi Moore is a diéta hívei. Az elképzelés alapja, hogy az emberi test nagy része vízből áll (ez igaz is), illetve, hogy a Hold hatással van a vízre. Itt válik különössé az elmélet, miszerint hasznot húzhatunk mindebből: a Hold gravitációs ereje a testünkben lévő vízre is hatással van, méregtelenít, így pedig segíti a fogyást. Telihold idején például minden dupla hatással van a szervezetünkre: az egészséges és egészségtelen ételek, italok egyaránt. Éppen ezért ezt az időszakot tartják a legalkalmasabbnak a diéta elkezdéséhez. A fogyó hold időszakában kezdődik tehát, újholdkor pedig a salaktalanításra alkalmas a szervezetünk – ezért a diéta követői szerint érdemes ilyenkor rövid léböjtkúrát tartani. Növő holdnál nehezebb diétázni, ilyenkor éhesebbek vagyunk, de érdemes kitartani, hiszen állítólag ilyenkor a kalóriatárolásra is fogékonyabb a szervezet.

Anglia
Paintballdiéta

Rendkívül egyszerű elméleten alapul ez a diéta: semmi nem emeli úgy a pulzusodat, égeti a kalóriát, mint a stressz, mikor az embert meglövik. A paintballdiéta követői alapvetően odafigyelnek az egészséges étkezésre, az alacsony kalóriabevitelre – és persze futnak. Sokat. A paintballpályán ugyanis nem lehet lustálkodni, itt állandóan mozgásban kell lenni. Extrémebb pályákon a szervezők eltüntetik az összes menedéket – a diéta érdekében –, így nincs hova bújni, szóval futni, mozogni kell. Állítólag egy ilyen óra alkalmával 800-1000 kalóriát is el lehet égetni. Extrém, veszélyes – és persze hatásos.

Ezek is érdekelhetnek

Cukros üdítők helyett: erjesztett gyömbérital egyszerűen
10 perces diétás barackleves - ennél jobb a melegben nem kell!
A nyár legízletesebb gyógyító gyümölcse a barack. Ez a rostokban gazdag, lédús csemege tisztítja és méregteleníti az egész testet és rengeteg variációban elkészíthető. Most egy levest készítettünk belőle.
Hűsítő édesség, amit nyáron is ehetsz – így csináld!
Nyáron sem kell lemondanod az édességről, csak okosan válassz! Ez a könnyű, hűsítő finomság pár perc alatt elkészül, tele van friss gyümölccsel, mégis barátságos a diétádhoz – próbáld ki, és élvezd a nyár minden falatját bűntudat nélkül!
15 perces otthoni edzésterv, ha nincs időd semmire
Nincs időd órákig edzeni? Nem gond! Ez a 15 perces otthoni edzésterv tökéletes, ha gyorsan, eszközök nélkül szeretnél formába lendülni. Csak a saját testsúlyodra és egy kis kitartásra lesz szükséged!
5 étel, amit este is nyugodtan ehetsz fogyókúra alatt
Este rád tör az éhség, de nem akarod tönkretenni a diétádat? Nem kell éhezve lefeküdnöd! Mutatunk 5 egyszerű és finom ételt, amit bátran ehetsz este is, ha fogyni szeretnél – bűntudat nélkül.
Életmódváltás 40 felett - Zoltánnak sikerült, neked is fog!
Az életmódváltás ne legyen egy távoli terv, kezdd el most, Zoltán példája alapján! Sosem késő elkezdeni. Mutatjuk hogyan csináld!
Nincs időd edzeni? Íme a trükk, amit bárhol bevethetsz
Nincs időd hosszú edzésekre? Egy orvos szerint már napi néhány perces mozgással is látványos eredményt érhetsz el – ha jól illeszted be a napirendedbe.
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.

Ajánlataink