Az év utolsó hetei az ünneplésről szólnak: céges rendezvényekről, családi, baráti összejövetelekről és a szilveszterről. Ünnepkor nyilván előkerül az alkohol is – mi pedig, akik eddig szigorúan tartottuk a diétánkat, itt bizony elcsúszhatunk. Hiába tudjuk, hogy az alkoholos italok hizlalnak, hajlamosak vagyunk erről megfeledkezni. Nem kell azonban lemondanunk mindről: összegyűjtöttünk nyolc különféle italt – ezeket fogyasztva nem kell lelkiismeretfurdalást éreznünk.

Sovány vigasz

1. Gyomorkeserűk

Szódával a szóda amolyan jolly joker lesz a válogatás során: a nullkalóriás ital a legjobb választás az alkohol mellé. a keserű és a gyógynövényes röviditalok – amelyekből nem kell sok, amúgy is magas az alkoholtartalmuk, 30–45 százalékosak – ízét is „puhíthatjuk” egy kevés (vagy több) szódával, és így nem ártunk a diétánknak.

2. Pezsgő

Ezt az ünnepi italt legtöbbször – ám igazságtalanul – csak szilveszterkor isszuk. Pedig a félszáraz és száraz habzó italból 1-1,5 dl mindössze 90 kalóriát tartalmaz. És csakúgy, mint a vörösbor, a pezsgő is jótékony hatással lehet a szervezetünkre, mert serkenti a vérkeringést – persze csak mértékkel fogyasztva, napi maximum két pohárral számolva.

3. Kókuszvíz + bogyós gyümölcsös, ízesített vodka

A kókuszvíz remekül ellensúlyozza a vodka dehidratáló hatását, így a másnapi fejfájás esélye is csökkenhet. Ha pedig a röviditalból hosszú lesz, kevesebbszer töltünk újra a magasabb kalóriatartalmú vodkából, az alacsony kalóriatartalmú kókuszvízből pedig szinte bármennyit ihatunk.

4. Tequila + szódavíz

A margarita rendszerint tele van cukorral és édes likőrökkel, ám ha csak tequilát öntünk fel egy kis szódával és pár jégkockával isszuk, alig 100 kalóriát fogyasztunk poharanként. sőt adhatunk hozzá lime-ot vagy bármilyen más citrusfélét is. Így nem csak fi nomabb lesz, de a c-vitamin és az antioxidánsok beviteléről is gondoskodunk.

5. Mojito szirup nélkül

Menta, lime, szódavíz – mind természetes és alacsony kalóriatartalmú összetevők, ráadásul önmagukban is nagyon finomak. Ezekhez egy kevés rumot hozzáadva is, mindössze 100 kalória körüli italt kapunk – persze csak ha nem édesítjük egy nagy adag sziruppal. Aki bírja a kicsit fanyarabb, kesernyésebb ízeket, ne édesítse a mojitót, nem csak kevésbé hizlaló, de egészségesebb italt is fogyaszthat, ráadásul a savanyúbb íz jobban oltja a szomjat.

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.