A legfontosabb öt elemet mindenki ismeri. A fa, a tűz, a fém, a föld és a víz elem örök körforgásának jelentőségét azonban csak kevesen értik igazán. Pedig ezek az elemek különösen fontosak akkor is, ha az egészséges táplálkozásról van szó.

Táplálkozás az öt elem jegyében

Az elemek táplálkozástani jelentőségét először a kínaiak fedezték fel, mint ahogy az elemekkel kapcsolatos gyógyítás minden egyéb módját is. Az elemek örök dinamikus körforgásban vannak, ezáltal egész életünket, testünk működését is befolyásolják, csakúgy, mint az évszakok vagy a napszakok.

Mit jelképeznek?

Fa

Az újjászületés jelképe. A tavaszt, a szelet, az új lendületet, a belső dinamizmust testesíti meg. A fa szerve az epe és a máj. A fának különös jelentősége még, hogy a tűz éltetője.

Tűz

Nő, szétterjed, izzik. Évszak szerint a forró nyarat jelképezi. Szerve a szív és a vékonybél. A földdel mutat némi párhuzamot, ugyanis a tűzből lesz a hamu, amely ismét a földbe tér vissza.

Föld

Semleges elemnek tartják, ám a beteljesedést, a dolgok megfelelő érettségét és a termékenységet képviseli. Szervrendszer szerint a gyomorral és a kötőszövetekkel hozzák összefüggésbe. Különös kapcsolatot ápolhat a fémmel, amely benne képződik.

Fém

Az ősz jelképe, hiszen a fém is hűvös, tiszta és száraz. A tüdővel és a vastagbéllel áll összefüggésben.

Víz

Tél, hideg, megnyugvás, halál. Ezek talán nem túl biztató fogalmak, de gondolni kell arra, hogy a víz ad energiát a növényeknek, ezzel együtt a fának is, hogy kirügyezhessen, így elmondhatjuk, hogy a víz által kezdődhet el egy új élet, egy újabb körforgás. Szerv szerint pedig a vese és a húgyhólyag köthető hozzá.

Az öt elem szerinti táplálkozás a ciklikusság elvét követi. Az elemek csak akkor tudnak ideálisan működni, ha szabályozzák és kiegészítik egymás tevékenységét. A fa egyensúlyban tartja a földet, a föld a vizet, a víz a tűzet, a tűz a fát és így tovább, körbe-körbe. A táplálkozás is hasonlóképpen működik. Mindenből akkora mennyiséget kell magunkhoz vennünk, amennyi kiegészíti a másikat. Ha ugyanis egyik vagy másik elemből túl sok vagy túl kevés kerül a szervezetbe, a harmónia megbomlik, és különféle betegségek kialakulására lehet számítani. A kínai orvoslás a betegségek között tartja számon az elhízást és a túlzott soványságot is.

A különböző elemekhez a kínaiak különféle ételeket társítottak. Ezeknek az ételeknek különféle ízeket, ízhatásokat tulajdonítottak, mint az édes, savanyú, keserű, csípős, sós. Mind a mennyiségnek, mind az ízvilágnak harmóniát kell mutatnia, s akkor még nem említettük az ételkészítési eljárások fontosságát.

Élelmiszerek, fűszerek, adalékok az öt elem szerint

  • Fa: búza (tönkölybúza), paradicsom, petrezselyem, sóska, ananász, citrusfélék, málna, eper, meggy, élesztő
  • Tűz: hajdina, rozs, cékla, salátafélék, alma, körte, retek, sajtok, grillezett húsok, kávé, tea, kakukkfű, oregano, kurkuma, pirospaprika, rozmaring
  • Föld: árpa, köles, rizs, korpa, avokádó, hüvelyesek, kukorica, brokkoli, burgonya, dinnyefélék, barackfélék, paprika, padlizsán, szilva, szőlő, uborkafélék, tejtermékek, tojás, szezámmag
  • Fém: zab, hagymafélék, karalábé, kapor, kömény, mustár
  • Víz: csicseriborsó, lencse, halfélék, tengeri herkentyűk

Az elemek ízei

  • Fa: savanyú
  • Tűz: keserű
  • Föld: édes
  • Fém: csípős
  • Víz: sós

Miben segítenek?

  • A fa elemű élelmiszerek például a gyulladásos folyamatok csökkentésében segítenek. Ha a szervezetben valahol gyulladás zajlik, fa elemű élelmiszerek fogyasztásával lehet orvosolni.
  • A fém elemű, csípős élelmiszerek baktériumölő hatásúak. Megfázás, influenza esetén felpezsdítik az energiákat, serkentik a gyógyulás folyamatát. Nátha esetén fogyasszunk hagymát, retket, tormát.
  • A víz elemű, sós élelmiszerek megfelelő mennyiségben hasznosak, ám, ha túl sok kerül belőlük a szervezetbe, kiszárítják a szerveket.

Ételkészítés

Az öt elem jegyében való táplálkozásnak maga az ételkészítés is fontos része a kínaiak szerint. Alapvető követelmény, hogy sütés vagy főzés esetén az elemek körforgása szerinti sorrendben kell a hozzávalókat a lábasba vagy a serpenyőbe helyezni. Tehát először a tűz, majd a föld, fém, víz és fa jegyű hozzávalók kerülnek az ételbe. Ha elkészült az étel, annak az elemnek lesz a legerőteljesebb az íze és a hatása, amely legutoljára került az ételbe. Minden elemnek szerepelnie kell minden ételben! Ez továbbra is a harmónia és az egyensúly fenntartása miatt fontos.

Zsírégetés

Mi más is lehetne felelős az égetés folyamatáért, mint maga a tűz. A kínaiak nem pártolják a villámkúrákat, mert szerintük a gyorsaság megbontja a harmóniát, és késlelteti a szervezet regenerálódását. Havonta maximum két kilogrammos fogyást tartanak egészségesnek, amely számunkra kevésnek tűnhet. A kínaiak szerint a túlsúlyosság miatt a legtöbbször a tűz elem hiánya a felelős, hiszen nem égeti el a szervezet a felesleges zsírt, így a víz és zsír egyre csak halmozódik a szervezetben. Ezt úgy lehet orvosolni, ha túlnyomórészt tűz elemű ételeket fogyasztunk. A tűz elemet a legjobb a semleges föld elemmel párosítani, így az egyensúly is megmarad, és az anyagcsere is felgyorsul.

Mintaétrend a zsírégető tűz elem segítségével

Minden étkezés előtt érdemes elfogyasztani egy csésze meleg zöld teát. Ez felkészíti a gyomrot a táplálék befogadására és emésztésére.

  • Reggeli: 1 szelet teljes kiőrlésű pirítós sovány margarinnal, 2 szelet sajt, retek
  • Tízórai: 1 evőkanál méz, 1 darab alma
  • Ebéd: zöldségleves, grillezett hús barna rizzsel, céklával
  • Uzsonna: körte
  • Vacsora: 1 szelet teljes kiőrlésű pirítós sovány margarinnal, fokhagymával. Esténként a kínai táplálkozás javasol egy pohár röviditalt, leginkább a vodkát pártolják, vagy 2-3 dl száraz vörösbort. Szerintük ez is serkenti a fogyást és a zsírégetés

Hozzászólások

Gyulladáscsökkentő ételek a krónikus betegségek ellen
A legtöbben az alakunk megőrzésére gondolva utasítjuk vissza a fánkot vagy a pizzát. Pedig a megfelelő táplálkozással a gyulladások, a krónikus betegségek ellen is küzdhetünk!
Ne dobd ki, talán még ehető! Pénztárcabarát konyhai újrahasznosítás
Évente több millió tonna étel kerül a szemétbe, aminek nagy része ehető lenne...
Folyton nassolsz? Tippek, hogy leszámolj a kínzó farkasétvággyal!
Ha az alábbi néhány élelmiszert beépíted az étrendedbe, valamint odafigyelsz a mértéktartó táplálkozásra, legyőzheted az állandó éhségérzetet!
Kalóriaszegény desszert: dinnyés-ribizlis joghurtfagyi
Ha egy könnyű fogyókúrás édességre vágysz a kánikulában, ezt a receptet mindenképpen próbáld ki!
Tippek az edzőtől: A formás kar 5+1 titka
Szeretnél szép, nőies vállakat, feszes tónusú karokat? Szalka Andrea Hot Iron master trainer elmondja, mire figyelj, és mit tegyél, hogy elérd a célodat.
Pajzsmirigyproblémára jódszegény diéta? Erre figyelj!
Egyes pajzsmirigybetegségekben a jódszegény diéta képes a sérült pajzsmirigyfunkciót támogatni. Szabó Lucia, a Budai Endokrinközpont dietetikusa elmondja, hogy mit kell tudni erről az étrendről.
Életmódváltás szakértői szemmel – A személyi edző tanácsai
A fogyásban, az életmódváltásban az orvos és a dietetikus mellett az edző is sokat segíthet – nem csak a testmozgással kapcsolatban. Kiss Gergely személyi edző elmondja, mik a közös munka lépései.
Magyarország cukormentes tortája: íme a 2020-as győztes!
A Szentivánéji Álom elnevezésű süteményben nincs hozzáadott cukor, és szeletenként 13,3 g szénhidrátot, valamint 252,5 kcal-t tartalmaz.
Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.