Sok titka van a hosszú, egészséges életnek, most épp a fűszerekről derült ki, hogy mennyi hasznos és fontos élettani hatásuk van. A fokhagymáról rég tudjuk, hogy erősíti az immunrendszert, de hogy milyen fűszernövényekkel támogathatjuk egészségünket hosszabb távon, ennek néztünk utána.

A hosszú élet fűszerei

A fűszerek és a gyógynövények lehetnek jó barátaink, de azt sose felejtsük el, hogy a gyógynövények adagolását érdemes szakemberre, fitoterapeutára bízni. Ha krónikus fájdalmaink vannak, akkor meg nem kerülhetjük el, hogy orvos is lásson bennünket. De alkalmi panaszaink megoldásában és az egészség megőrzésében nagy segítségünkre lehetnek ezek a növények is.

Zsályát
A MEMÓRIÁNAK

Egy adag zsálya azonnal élesíti a memóriát, és könnyebben idézzük fel a neveket, helyszíneket és más tényeket. Persze ez nem tart örökké, de három órán keresztül biztosan, ez derült ki a newcastle-i egyetem kutatásából. A zsályában található vegyületek segítik a józan gondolkodást és javítják a memóriát.

Kurkumát
A CUKORBETEGSÉG MEGELŐZÉSÉRE

A nyugati orvostudomány már a ’90-es évek óta lázasan kutatja a kurkuma tulajdonságait és hatását. Az már nem kérdés, hogy kiváló hatása van az immunrendszerre, gyulladáscsökkentő, és a rákellenes kutatásokban is ígéretes eredmények mutatkoznak. Az aranysárga és kissé csípős kurkuma az ázsiai, indiai és afrikai konyhák alapfűszere. Az egyik thaiföldi egyetem kutatása azt derítette ki, hogy rendszeres fogyasztása csökkenti a 2-es típusú diabétesz kockázatát.

Gyömbért
A FÁJDALMAKRA

Indiában a gyömbér univerzális népi gyógyászati szer, ezt használják az ízületi és izomfájdalmakra, gyomorbántalmakra, meghűlésre és fejfájásra is. Egy kanál frissen reszelt gyömbér rendszeres fogyasztásával nőknél már két hét alatt csillapodtak az ízületi fájdalmak a miami egyetem kutatása szerint.

Kardamommal
A VÉRNYOMÁS CSÖKKENTÉSÉÉRT

Ez az illatos fűszer az arab konyha kedvence. Egy tanulmány szerint rendszeres fogyasztása – napi fél kávéskanál – segít normalizálni a magas vérnyomást 12 hét alatt.

A rozmaring
MEGSZÜNTETI AZ ORRDUGULÁST

A tavaszi nátha idején jó szolgálatot tehet, ugyanis segít kitisztítani az eldugult orrüreget, hozzájárul a gyorsabb felépüléshez. Lassú tűzön egy csésze vizet forraljunk fel 2 evőkanál szárított rozmaringgal, hagyjuk állni öt percig, majd szűrjük le. Kortyolgassuk ezt a teát náthás időszakban.

Sáfránnyal
A DEPRESSZIÓ ELLEN

A teheráni egyetem klinikai vizsgálataiból az derült ki, hogy ez az aranysárga fűszer nőknél enyhíti a depresszió tüneteit.

A borsmenta
SEGÍTI AZ EMÉSZTÉST

A Marylandi Egyetem kutatóinak tanulmánya szerint ez a fűszer enyhíti a puffadást és az émelygést, segít megszüntetni a hasi görcsöket. Támogatja a bél izmait, és az epehólyag működését is szabályozza.

Szerecsendióval
A STRESSZ ELLEN

Indiában már régóta tudják, hogy a frissen reszelt szerecsendió enyhíti a stresszt és a szorongást. Csak 1/8 teáskanálnyit kell belőle fogyasztani a jó hangulatért, mondják az amerikai Stanford Egyetem kutatói.

Cayenne-i bors
A FOGYÁSÉRT

Már jó ideje kering a neten a cayenne-i borsital példája, mint amivel gyorsan le lehet dobni a kilókat, pláne, hogy egy léböjtről van szó. Friss tanulmányok szerint ez a fűszernövény akkor is hat, ha az ételeinkbe tesszük, ugyanis csökkenti az étvágyat anélkül, hogy észrevennénk, emellett serkenti a zsírok felhasználását.

Ezek is érdekelhetnek

Liszt nélkül készül ez a mangós piskóta – a nyár egyik legfinomabb süteménye
Könnyű, puha és ellenállhatatlanul gyümölcsös desszert, amely tökéletes választás a nyári napokra. Ez a mangós piskóta liszt nélkül készül, mégis légiesen könnyű, miközben a joghurt és a tojás gondoskodik a krémes állagról és a fehérjedúsabb összetételről.
Futás melegben: erre kell figyelni!
A futásra könnyű nemet mondani. Nem szeretünk futni, ha esik az eső vagy a hó, ha fúj szél, ha túl hideg van, és persze akkor sem, ha túl meleg.
Sárgabarackos gyümölcskenyér cukor nélkül
Jelszó: liszt helyett rost! Legyen egészséges ami finom, mutatjuk a megoldást!
A legjobb diétás nyári limonádék
Ha nyáron is figyelsz az alakodra, de nem szeretnél lemondani a hűsítő finomságokról, akkor ez a diétás limonádéválogatás neked szól. Könnyű, frissítő, kalóriaszegény italok, amelyeket pár perc alatt elkészíthetsz otthon – és még a diétádat sem veszélyeztetik.
Ha fogyni szeretnél, ezt a 20 élelmiszert ismerned kell
A rendszeres mozgás mellett érdemes figyelni az étrend összeállítására is. Ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása nemcsak a zsírégetésben segít, számos egyéb pozitív egészségügyi hatásuk is ismert.
A legjobb nyári szépségtrükkök, amelyek valóban beválnak
Lehet, hogy idén nyáron nem a legújabb ruhadarab vagy a trendi smink lesz a legjobb befektetésed, hanem néhány egyszerű szépségápolási szokás. A tudatos bőrápolás segít abban, hogy a bőröd egészséges, hidratált és ragyogó maradjon még a legforróbb napokon is. Mutatjuk, mire érdemes figyelned, ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet ezen a nyáron.
A nyár egyik legegészségesebb levese: kovászosuborka-leves
A nyári hőségben kevés dolog esik jobban, mint egy hideg, frissítő és könnyű leves. A kovászos uborka nemcsak savanyúságként állja meg a helyét, hanem egy különleges, krémes leves alapanyagaként is.
Édes pillanatok – Finomságok 100 kalória alatt
Negyven felett az anyagcsere megváltozik, és előfordulhat, hogy a „bűnözések” bizony már nyomot hagynak egy-két pluszkiló formájában. Ha azonban okosan választ, könnyen csillapíthatja édesség utáni vágyát úgy, hogy kihagyja az extra cukrot és a felesleges kalóriákat. A jó döntések hozzájárulnak a diéta sikeréhez, a boldog, egészséges és energikus élethez.