Egyesek számára a pihentető alvás csak vágyálom: nekik teljesen természetes, hogy éjszakánként többször is felébrednek. Mások könnyedén elalszanak, pihenten ébrednek, hírből sem ismerik az alvásproblémákat. És akadnak olyanok is, akik azt hiszik, hogy minden rendben, jókat alszanak, de valójában nem így van. Apró, meglepő jeleket gyűjtöttünk össze, amelyek arról árulkodnak, hogy nem olyan nyugodt és mély az alvása, mint amilyenre valójában szüksége lenne.

A kialvatlanság jelei

1.  LEGSZÍVESEBBEN EGÉSZ NAP KÁVÉZNA

A Yale Egyetem professzora, dr. Kryger szerint a rossz alvásra leggyakrabban az egész napos kávézás hívja fel a figyelmet. Az alvásproblémákkal küzdő betegeknek ugyanis nem elég a reggeli „ébresztő” kávé, naponta többször, gyakran még késő délután is vágynak a koffein élénkítő hatására. Azt javasolja, ha egy nap már a harmadik, negyedik kávéjára gondol vágyakozva, kérdezze meg magától, hogy vajon miért van szüksége a barna nedűre. Vajon a kávé ízére vágyik, a kávézás élményére, vagy valóban csak így tudja leküzdeni a fáradtságot? Ha az utóbbi igaz, érdemes felkeresnie egy alvásspecialistát.

2. A SZABADNAPJAIN SOKÁIG ALSZIK

Hétfőtől péntekig korán kel a munkája, a családja miatt, hétvégén pedig sokáig lustálkodik? Bár úgy tűnik, ez jó megoldás, hiszen végre kipiheni magát, alvásszakértők szerint ez sajnos nem igaz. Az alvási szokások rövid ideig történő megváltoztatása ugyanis megzavarja a szervezet természetes ritmusát, minek következtében csökken a „jó” koleszterin és nő a trigliceridek szintje, megnövelve a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát. És ha ez még nem lenne elég, az is kiderült, hogy akik rendszeresen ilyen drámai módon változtatják meg az alvási szokásaikat, nagyobb eséllyel válnak túlsúlyossá és alakul ki náluk 2-es típusú cukorbetegség.

3. INGERLÉKENY

Ha könnyen elveszíti a fejét, és a legkisebb problémára is felcsattan, nagy eséllyel rosszul alszik. Kryger doktor szerint nem kétséges, hogy a kialvatlanság, az álmosság komoly hatással van a hangulatra. Vizsgálatai szerint azok, akik csak 4-4,5 órát alszanak egy nap, többször dühösek vagy szomorúak, mint azok, akik legalább 7 órát pihennek. A jó hír az, hogy a hangulatingadozás drasztikusan javul, amint az alvás normalizálódik.

4. GYAKRAN ÉBRED SZÁJSZÁRAZSÁGGAL, TOROKFÁJÁSSAL, FEJFÁJÁSSAL

Ezekkel a tünetekkel ébred az allergiában szenvedők nagy része is, de valójában ezek jellegzetes tünetei az alvási apnoénak. Az alvási apnoé szindróma a leggyakoribb alvásfüggő légzészavar, amely a garat alvás alatti ismételt elzáródása következtében alakul ki. A betegség hátterében lévő garatelzáródás kizárólag alvás, illetve szendergés közben alakul ki. A tipikus csikorgó-horkoló hangok mellett a száj kiszárad, plusz a légzéskimaradások következtében az agy nem jut elegendő oxigénhez, fejfájást okozva. A betegség összefüggésbe hozható különböző szívbetegségekkel, magas vérnyomással és stroke kialakulásával.

5. NAPKÖZBEN EL-ELSZUNYÓKÁL

Hazatérve a munkából egy gyors edzés helyett inkább ledől a kanapéra? Hiába megy a kedvenc műsora a tévében, képtelen nyitva tartani a szemét? Ha hajlamos arra, hogy nagyokat szundítson, vagy néha gondot okoz, hogy ébren maradjon, előfordulhat, hogy alvászavarral küzd. Sok beteg ilyenkor aktivizálja magát, hogy ne aludjon el, de ez nem normális – állítja a szakértő.

6. GYAKORI ÉJSZAKAI VIZELETÜRÍTÉS

Persze különböző hólyagproblémák, férfiaknál a prosztata megnagyobbodása is okoz ilyen tüneteket, de alvási rendellenességekre (például apnoéra) is utalhat, ha éjszaka többször felébred arra, hogy pisilnie kell. Ilyenkor többnyire csak azért megy el a beteg vécére, mert fent van, nem alszik mélyen, és nem feltétlenül azért, mert tényleg ki kell mennie – állítja dr. Kryger. Ha éjszaka háromszor-négyszer kimegy a fürdőbe, érdemes időpontot egyeztetnie egy alvásspecialistával.

Ezek is érdekelhetnek

Villámgyors és egészséges: diétás süti air fryerben percek alatt
Ha imádod az édességeket, de szeretnél egészségesebb alternatívákat kipróbálni, akkor az air fryer a legjobb barátod lehet a konyhában!
Ezért hízhatsz alvás közben: meglepő összefüggés, amiről kevesen tudnak
Alvás közbeni fény hatással lehet az anyagcserére és fokozhatja a súlygyarapodást. Egy friss kutatás szerint érdemes teljes sötétségben aludni!
Segíti a fogyást vagy árt? Itt az igazság a reggeliről
Talán te is hallottad már, hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezése, de lehet, hogy még nem teljesen érted, miért tulajdonítanak neki ekkora jelentőséget.
Valóban ehető az arany? Végre fény derült a titokra!
Mindannyian szeretjük a csillogást, ami magában hordozza a különlegesség érzését, nem véletlen, hogy ünnepléshez előszeretettel választunk tündöklő kiegészítőket. Ám ma már nemcsak viselni, de meginni is megenni is lehet az aranyos kellékeket. Eláruljuk, mennyire egészséges mindez!
Olcsó magyar gyógynövények, melyek remekül segítik a fogyást
A vízhajtók segítenek a testnek megszabadulni a fölösleges folyadéktól, főleg a víztől és a nátriumtól, mivel stimulálja a veséket, hogy több nátriumot ürítsen a vizelettel és ezáltal a test kiüríti a felesleges vizet a szervezetből.
Teszteld magad! Ki vagy te a párkapcsolatodban?
Bizonyos élethelyzetekben más és más szerepben mutatkozhatsz meg. Tesztünk segítségével kiderítheted, hogy jelenleg mennyire dominálsz a párkapcsolatodban.
Olcsó, mégis sokat tesz az egészségedért: ezért remek választás a retek!
Lehet kicsi piros, nagy fehér vagy akár fekete is, gömbölyű vagy hosszúkás. Bármelyiket is választod, jól döntesz!
Cowboy diéta: Avagy mit ettek a cowboyok
Ha a régi vadnyugatra gondolsz, valószínűleg a poros ösvények, a marhahajtók és a vad cowboyok jutnak eszedbe. De vajon milyen ételeket fogyasztottak ebben az időszakban?

Ajánlataink