Dübörög a grillszezon! Kertekben, erkélyeken füstölnek a grillek, különféle pácolt húsok illatoznak a rácsokon, vaslapokon. A napközbeni forróságban kitikkadt, kiéhezett népség estére farkaséhesen kering a finomságok körül, lecsapva a legjobb falatokra. A grillezés alapvetően egészséges, de néhány apróságon azért könnyen elcsúszhatunk.

Egészség a grillen

Grillezni többnyire este szoktunk, illetve akkor érdemes. A napközbeni forróságban nem túl jó ötlet a forró sütő mellett állni. Másrészt, nagy forróságban a szervezet inkább hideg italokra, gyümölcsökre vágyik, nem pedig meleg ételre. Estére azonban, a hőség csökkenésével egyenes arányban jön meg az étvágy is. Elő a sütővel és a húsokkal, jöhet a vacsora. Ha azonban nem szeretne az ilyen kiadós grillezések eredményeképpen beleszorulni a fürdőruhába, tartson szem előtt néhány apróságot.

Válasszunk  húst  helyesen

A zsírosabb húsok, mint például a sertéstarja, akkor is zsírosak maradnak, ha grillen sütjük meg őket. Szintén rengeteg kalóriát tartalmaznak a csirkeszárnyak és a combok, különösen akkor, ha a bőrét rajta hagyjuk. Márpedig rajta hagyjuk, különben semmi értelme. A bőrös sertéshús igazán ínycsiklandó ropogósra sütve, de szintén túl sok benne a kalória. Ha nem szeretnénk felesleges zsírpárnákat, válasszuk a soványabb húsokat. A fehérjében gazdag, ám kalóriában szegény húsok – mint a csirke- vagy a pulykamell – gyorsan elkészülnek akár grillen vagy vaslapon is, nem száradnak ki. Választhatunk halat is, ami kalóriában szegény, de gazdag ómega 3 és ómega 6 zsírsavban, amelyek jó hatással vannak a szívre és az érrendszerre.

Pácok

Hiába választunk okosan húst, ha később több száz kalóriával toldjuk meg a pácolás során.
Sokan esnek abba a hibába, hogy eláztatják olajjal a hússzeleteket. Teljesen felesleges. Másrészt az üveges szószok, az előre elkészített gyorspácok rengeteg cukrot és sót tartalmaznak, nem beszélve az adalékanyagokról. A fűszerkeverékek túl sok sót rejtenek, ami vizet von ki a húsból, ezáltal könnyebben kiszárad. Az üveges szószok inkább cukorban gazdagok, ezek a rejtett cukrok pedig sok felesleges kalóriát jelenthetnek. Pácolni  csak okosan a nyár nem csak a grillezés, de a fűszernövények csúcsidőszaka is.

Akár cserépben, a legkisebb erkélyen is nevelhetünk friss fűszernövényeket. a rozmaring, bazsalikom, oregánó, majoránna, kakukkfű különféle változatai egész nyáron változatos és pikáns lehetőségeket kínálnak húsok, saláták, mártások ízesítésére. Nevelhetünk koktélparadicsomot vagy csilipaprikát is. Sütés  egészségesen süthetjük a húsokat nyílt lángon, vaslapon, grillrácson vagy tálcán. Ebben az esetben ügyeljünk a rendszeres forgatásra. annak érdekében, hogy ne száradjon ki a hús, kenegessük a maradék páccal. Igyekezzünk minél kevesebb olajat használni a sütéshez. Ha valóban egészségesen szeretnénk grillezni, használjunk alufóliát vagy sütőpapírt.

Ezek is érdekelhetnek

Fogyás cukrászként: Benjamin fogyás története!
Nagy Benjámint édesanyja életmódváltása és fogyása ösztönözte arra, hogy ő is belevágjon a nagy kihívásba. Azóta kölcsönösen inspirálják egymást, sőt, edzésre is közösen járnak…
Diétás napok, isteni ízekkel– levestől könnyebb az élet
A levest nemcsak a tested melegítésére fogyasztod, hanem egyúttal folyadékpótlásra és energiabevitelre is kiváló megoldás.
Hizlaló zöldségek, ezektől óvakodj, ha diétázol
Jobb, ha körültekintő vagy, mert ha ezeket választod a diétádhoz, súlyod nemhogy csökkenni nem fog, de több kilót fel is szedhetsz magadra. Érdemes mindig utánajárni, mitől kell óvakodni!
Esküvő előtti diéta
Minden menyasszony arra vágyik, hogy amikor oltár elé áll, tökéletesen mutasson rajta a ruha, és ragyogjon. Ez a diéta minden álmot valóra vált!
Színek és anyagok, melyek vékonyítanak
A megfelelő ruházati anyagok és minták megválasztása elősegítheti az áramvonalasabb sziluette kialakítását.
3 édesség, amit fogyni vágyóként is nyugodtan ehetsz húsvétkor
Húsvétkor sem kell lemondanod az édességekről, ha figyelsz az alakodra! Mutatok három egyszerű és finom desszertet, amit bűntudat nélkül élvezhetsz az ünnepi asztalon.
Nem tudsz fogyni? 5 dolog, amitől piszokul lelassul az anyagcseréd
Hiába edzel és eszel tudatosan, a fogyás mégsem indul be? Lehet, hogy az anyagcseréd lassult be – mutatjuk az 5 leggyakoribb hibát, amit érdemes mielőbb elkerülnöd!
Gyaloglással fogynál 50 felett? Íme egy heti edzésterv!
Nézd meg, hogyan építheted be ezt a mozgásformát a mindennapjaidb

Ajánlataink