Mire a gyerekek óvodába kerülnek, többnyire kialakul a saját ízlésviláguk, amely az idő haladásával egyre változik – és nem feltétlenül a szülő által kívánt irányba. ahogy nőnek a kicsik, úgy szűkül egyre a szívesen elfogyasztott ételek köre. Ahelyett, hogy erővel próbálnánk meggyőzni őket az egészséges táplálkozás előnyeiről, észrevétlenül vezessük be a gyerekeket a megfelelő mindennapi menü rejtelmeibe.

Egészséges kiskukták

Ennek a legjobb módja az, ha bevonjuk a gyerekeket a főzésbe. Akár már 5-6 éves gyerekek is lehetnek kiskukták, a nagyobbak pedig komolyabb folyamatokban is segíthetnek. Ha látják, hogyan készülnek az ételek, ha a kezükbe vehetik a zöldségeket, akkor nagyobb kedvvel fogyasztják majd őket. Természetesen néhány alapszabályt érdemes betartani. Hegyes, éles kést ne adjunk a gyerekek kezébe. A kisebbek használjanak műanyag kést, a nagyobbak pedig legfeljebb tompa kenőkést. A puhább zöldségeket ezekkel is fel lehet darabolni.

Tartsuk távol őket a forró fazekaktól, serpenyőktől és a sercegő olajtól. minden zöldséget, gyümölcsöt mossunk meg. Ezt együtt is megtehetjük akár a mosogatónál, akár egy mélyebb tálban a konyhapulton. Fogjuk fel az egész együtt főzőcskézést játékként. Adjunk a gyerekekre kis színes kötényt, akár egy jópofa szakácssapka is kerülhet a fejükre. Kerítsünk színes műanyag fakanalakat, és nevezzünk ki a gyerekeknek saját edényeket. Beszéljék meg, mit fognak készíteni és miből. majd készítsék ki a hozzávalókat, és mindenről beszéljék meg, mi az, mit fognak belőle készíteni, mire lehet még felhasználni. Fontos, hogy a gyerekek megismerjék a különféle élelmiszereket, ételtípusokat. Vonjuk be őket a főzési folyamatba.

A puhább zöldségeket, például a gombát nyugodtan feldarabolhatják. segíthetnek pucolni, darabolni, reszelni, kevergetni, fűszerezni. Ha éppen nem akad dolguk, adjunk nekik egy tálat, amelybe elcsenhetnek pár darabot a felhasznált zöldségekből, majd kevergethetik kedvükre, mintha tényleg főznének. igen, a gyerekekkel főzőcskézés jár némi járulékos veszteséggel, de ennyit megér! Főzés közben biztassuk őket arra, hogy kóstolják meg nyersen a zöldség- és gyümölcsféléket.

Tálaljunk közösen!

Minden az alapokkal kezdődik. Ahhoz, hogy a gyermek megtanuljon egészségesen étkezni, példát kell mutatni neki. méghozzá a szülőknek. Így a közös főzésen túl a közös tálalás és a közös étkezés is fontos része a folyamatnak. Éppen ezért tálaljanak és étkezzenek is közösen. Ügyeljünk arra, hogy minden étkezés mellé kínáljunk friss zöldséget, salátafélét vagy párolt, grillezett zöldségeket. Készítsünk a reggeli vagy a vacsora mellé zöldségtálat. Erre akár együtt is feldarabolhatjuk a paprikát, paradicsomot, retket, kígyóuborkát. Tegyük az asztalra, hogy mindenki számára elérhető legyen. Ne tegyük közvetlenül a gyerek tányérjára, mert akkor esetleg úgy érezheti, kötelező elfogyasztania. Muszájból pedig semmi nem fog jólesni.

Tegyük a színes zöldségekkel teli tálat az asztal közepére. Fontos, hogy a szülők is fogyasszanak a zöldségekből. Amennyiben a gyerek rendszeresen szembesül azzal, hogy a szülei szívesen ropogtatják a zöldségeket, egy idő után ő is felnőttesen szeretne viselkedni, és megkívánja azokat. Nagyon fontos azonban, hogy ez ne legyen erőltetett. ugyanez lehet a helyzet a friss zöld salátákkal. Húsok mellé készítsünk közösen salátát. A gyerekek szívesen tépkedik a salátaleveleket egy nagy tálba vagy kevergetik a salátakeverékeket. Ők lehetnek a salátafelelősök. Készítsék elő nekik a salátát, a paprikát, a paradicsomot, a kukoricát, bármit, amit a salátába szánnának. Ők pedig szórhatják, téphetik, keverhetik kedvükre és feltálalhatják, mint az általuk készített ételt. Így talán szívesebben is fogyasztják, ha azt látják, hogy anya és apa milyen szívesen vesz belőle és milyen jóízűen eszi.

Ezek is érdekelhetnek

Fogyás cukrászként: Benjamin fogyás története!
Nagy Benjámint édesanyja életmódváltása és fogyása ösztönözte arra, hogy ő is belevágjon a nagy kihívásba. Azóta kölcsönösen inspirálják egymást, sőt, edzésre is közösen járnak…
Diétás napok, isteni ízekkel– levestől könnyebb az élet
A levest nemcsak a tested melegítésére fogyasztod, hanem egyúttal folyadékpótlásra és energiabevitelre is kiváló megoldás.
Hizlaló zöldségek, ezektől óvakodj, ha diétázol
Jobb, ha körültekintő vagy, mert ha ezeket választod a diétádhoz, súlyod nemhogy csökkenni nem fog, de több kilót fel is szedhetsz magadra. Érdemes mindig utánajárni, mitől kell óvakodni!
Esküvő előtti diéta
Minden menyasszony arra vágyik, hogy amikor oltár elé áll, tökéletesen mutasson rajta a ruha, és ragyogjon. Ez a diéta minden álmot valóra vált!
Színek és anyagok, melyek vékonyítanak
A megfelelő ruházati anyagok és minták megválasztása elősegítheti az áramvonalasabb sziluette kialakítását.
3 édesség, amit fogyni vágyóként is nyugodtan ehetsz húsvétkor
Húsvétkor sem kell lemondanod az édességekről, ha figyelsz az alakodra! Mutatok három egyszerű és finom desszertet, amit bűntudat nélkül élvezhetsz az ünnepi asztalon.
Nem tudsz fogyni? 5 dolog, amitől piszokul lelassul az anyagcseréd
Hiába edzel és eszel tudatosan, a fogyás mégsem indul be? Lehet, hogy az anyagcseréd lassult be – mutatjuk az 5 leggyakoribb hibát, amit érdemes mielőbb elkerülnöd!
Gyaloglással fogynál 50 felett? Íme egy heti edzésterv!
Nézd meg, hogyan építheted be ezt a mozgásformát a mindennapjaidb

Ajánlataink