Életünk minden percét egészségesen élni? Képtelenség! Még szerencse, hogy nem is kell: elég, ha naponta pár percet szánunk az egészségünkre. Egy-egy perc, apró trükkök sora elég ahhoz, hogy egészségesebbek, boldogabbak, kiegyensúlyozottabbak legyünk. Sőt ezek az apró változtatások nem is igényelnek hosszabb „rákészülést”, az itt és most jegyében is tehetünk az egészségünkért.

Egy perc az egészségért

ÜGYELJEN A FÜLRE (IS)!

Arcát, dekoltázsát naptejjel, fényvédőkkel óvja a káros sugaraktól, a fülét azonban rendszerint elfelejti bekenni? Nincs ezzel egyedül, a legtöbben nem figyelünk erre a területre. Pedig jó lenne, ha a fülét is rendszeresen bekenné, hiszen ott is kialakulhat bőrrák. Ráadásul a fül formája miatt nem feltétlenül fedezi fel a betegséget idejében, így komoly szövődményekkel is számolhat. Mindössze napi egy perc – nem csak kánikulában! –, és sokat tehet a megelőzésért.

MÉG EGÉSZSÉGESEBB SMOOTHIE

Míg mostanában mindenki kurkumával ízesíti a smoothie-ját (ami egyébként nagyon egészséges), ön próbáljon ki valami mást – már csak azért is, hogy ne unjon rá hamar az új ízekre. Tegyen koriandert a smoothie-hoz. Nem csak különlegesebb ízt kap, de az emésztést is segítheti, a korianderben található olajok hatékonyak felfúvódás ellen, segítik az emésztést és a gyomor működését, sőt a koriander görcsoldóként is kiváló. Napi egy negyed teáskanálnyi bőven elég.

ELŐRE A NAGYOBB CÉLOKÉRT!

Gondolja végig, milyen apró lépéseket tehet ma azért, hogy elérje a célját. Fittebb szeretne lenni? Töltsön le egy app-ot, amelynek segítségével tervet készíthet, keressen fel egy személyi edzőt, menjen el spinningelni egy barátjával. Kisebb lépésekben haladjon a cél felé, ne azonnal akarjon félmaratont futni vagy a legkeményebb fitneszórán részt venni – hiszen a kudarc hamar elveheti a kedvét a mozgástól. És ne feledje, csak a kezdet nehéz, ha beépíti új teendőit a napi rutinjába, az idővel szokássá válik.

SZAKÍTSON IDŐT A FOGSELYEM HASZNÁLATÁRA!

Igen, tudjuk, egy fárasztó nap után másra sem vágyik, csak minél hamarabb ágyba kerülni. (És legyünk őszinték: ilyenkor a fogmosásra sem szánunk három teljes percet…) Pedig jó lenne még egy percig nyitva tartani a szemét és a száját: hiszen a rendszeres, napi többszöri fogselymezés legalább olyan fontos, mint a reggeli-esti fogmosás vagy a fogorvos félévenkénti meglátogatása. Ha időt szán rá, csökkentheti a fogszuvasodás és a fogínyb etegségek kialakulásának esélyét.

LEGYEN TÜRELMES!

Mielőtt az ebéd utáni csokiért nyúlna vagy felbontana egy nagy csomag csipszet az esti filmhez, várjon egy percet. Gondolja végig, miért is van szüksége erre a pár falatra, valóban éhes, vagy csak kívánós? Mire végiggondolja, talán egészségesebb választás mellett teszi le a voksát: egyen egy maréknyi mogyorót, mandulát, egy-két kocka fekete csokit. Ráadásul, ha naponta eszik egy kevés diófélét, nagyban csökkentheti a diabétesz vagy a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának esélyét. Legyen az irodai fiókjában, táskájában egy-egy zacskó diákcsemege vagy banán – ezekkel elütheti az éhségét.

PLANKOLJON!

Napi egyszeri plankkal már rengeteget tehet a tónusos és erős hát- és hasizmokért. Kezdjen napi 20 másodperccel, majd növelje az időt napról napra, míg eléri, hogy egy percig is könnyedén ki tudja tartani a mozdulatot. Indítsa így a napját.

NÉZZEN A CSÉSZÉBE!

Akár kis- vagy nagydolog, érdemes időnként ránézni, mielőtt lehúzza a vécét. Ha a vizelete sötét vagy sárga színű, dehidratáltságra utalhat: igyon egy nagy pohár vizet. (A legjobb, ha a vizelet tiszta vagy halványsárga színű.) Ha rózsaszínű vagy vöröses árnyalatú, az komoly bajt jelezhet, mindenképpen keresse fel orvosát. A széklet is sok mindenről árulkodik: ha székrekedése van, gyanakodhat dehidratáltságra, de okozhatja az is, hogy kevés rostot vitt be a szervezetébe (napi 25 gramm ajánlott). Ha a széklete rendszerint túl laza, vizes, nyálkás, fekete vagy kátrányos, keresse fel orvosát.

Ezek is érdekelhetnek

Fitness lady lett a nagymama, Gabi 50 évesen kezdett versenyezni
Sokan alig akarják elhinni, hogy Koltai Gabriella túl van a hatodik X-en. Az pedig még meglepőbb, hogy csak 40 éves kora után kezdett el edzőterembe.
Ez a legjobb őszi vacsora, ha le akarsz dobni pár kilót
A francia hagymalevesek ízvilágát varázsolhatod az asztalra ezzel a recepttel. Olcsó, egyszerű és nagyon finom! A fűszeres, krémes mártásban sült cukkinispagetti méltán lehet az ősz egyik legkedveltebb vacsorája nálad is!
Így kerüld el az őszi depressziót, ez a legjobb trükk
Ahogy a nyári napok véget érnek és beköszönt az ősz, szinte törvényszerű, hogy sokkal rosszabb lesz a kedvünk. De miért? És mit tegyünk ellene?
Íme a nagy bőrtípus teszt! Mutatjuk, hogy kell ápolni az arcod
A legtöbben nem vagyunk pontosan tisztában azzal, hogy milyen is a bőrtípusunk, így gyakran nem is olyan termékeket használunk, amelyek nekünk valók. Épp ezért érdemes ennek utánajárni!
Mennyei cukormentes csokitorta őszre
Azt hitted, hogy ha fogyókúrázol, a csokoládé szigorúan tilos? Pedig nem, ha étcsokiról van szó! Építsd bele a diétádba, mutatjuk, miért!
Tésztát és pizzát esznek egész nap, mégsem híznak: íme az olasz titok
Az olaszok híresek arról, hogy imádják a konyhájukat, és aki járt már Itáliában, pontosan tudja, hogy miért: finom ízek, minőségi alapanyagok, és az ember csak utólag gondolkodik el azon, vajon ennyi tészta után hogyhogy nincsenek tele az olasz utcák túlsúlyos emberekkel.
Főtt tojás vagy lágy tojás? Melyik az egészségesebb?
A hatékony diéta titka a fehérjében és tápanyagokban dús reggeli, hiszen így egészen délig nem leszel újra éhes, így a délelőtti nassolás kimarad a napi menüből.
Nem mindegy, miből főzöl: lisztválasztó kisokos
A liszt egy fontos alapanyag, amelyet sokféle étel elkészítéséhez használunk. Egyes fajták azonban egészségesebbek, mint mások. Honnan tudjuk, hogy melyiket válasszuk? Mutatjuk!

Ajánlataink