Újdonságként jelent meg az egészségmegőrzés piacán a fasciakezelés vagy masszázs. A fascia, más néven izompólya maga a kötőszövet, amely minden szövetet, szervet, izmot behálóz, összeköt, támaszt ad és összetart. Almásy Csilla gerinctréner-gyógytornászt kérdeztük arról, hogyan is működik ez a rendszer, miért kell rá figyelni.

Fasciakezelés

Hogyan fedezték fel a fasciarendszert?

Az ötvenes években egy amerikai terapeuta, Ida Rolf vetette fel, hogy a testünkben létezhetnek bizonyos erővonalak, amelyek összekötik például az egyik lábujjunkat az ellentétes oldali vállal. Létrehozott egy technikát, ezeken az útvonalakon végzett lazításokat, és szép eredményeket ért el – meséli Csilla. Később egy Thomas Myers nevű anatómus bizonyította Ida Rolf elméletének igazságát. Konkrétan, boncolás során felfejtette ezt a szövetet.

Bebizonyította ezeknek az „útvonalaknak” a létezését. Azt mondja, 12 fasciavonal létezik rajtunk. Emellett a pólya körbeveszi, beburkolja a szerveket, izmokat, csontokat, idegeket, ereket. Épsége, normál működése elengedhetetlen, hiszen sokrétű feladata van. Az előbb említett határolás mellett fontos szerepet játszik a mechanikai és immunvédekezésben, a tápanyag-raktározásban, az információszállításban, a mozgások során a helyes mozgásláncok kialakításában, így közvetetten az ízületek védelmében is – magyarázza Csilla. – Ott van a bőrünk alatt, elképzelhetjük egy harisnyaruhának, amely, ha elmozdul, elcsúszik, az kényelmetlenséget okoz.

Ezt ennél a hálónál még nem vesszük észre, mert a szervezet intelligens és kompenzál egy darabig. Aztán eljön a pillanat, amikor már megjelenik a fájdalom. Mert elmozdultak a fasciák, és nem engedik, hogy például a váll ugyanúgy működjön. De amint visszaigazítjuk a rendszert, a váll felszabadul. Amikor egészséges a rendszer, mint egy laza pulóver, könnyű, akadálymentes mozgást biztosít. Ha viszont valami miatt korlátozott, az előbb-utóbb fájdalom kialakulásához vezet.

Ráadásul olyan fájdalomhoz, amelynek oka nem diagnosztizálható könnyen, hiszen semmilyen képalkotóval (MR, röntgen) nem mutatható ki. A kutatók rájöttek arra, hogy a fasciarendszer tele van idegvégződéssel, a leggazdagabb érzékszervünk, és jól szállítja a fájdalmat. Lehet, hogy a hason van elcsavarodva ez a pólya, mégis a lapockánál okoz fájdalmat. Így ma már, ha valakinek fáj a válla, nem elég a vállal foglalkozni, hanem át kell nézni az egész rendszert.

Az is előfordul, hogy ezek a pályák összefonódnak, összecsavarodnak. Ha valaki sok egyoldalas mozgást végez vagy túl sokat emelgeti és tartja a karját, mint a fodrászok, a testhelyzete miatt összeszövődnek a szövetek. Ilyenkor már megakad a mozgás, nem lesz olyan gördülékeny, egészséges. A felületes fasciák kezelése nagyon kellemes, a mélyebbeké azért már nem annyira, de havonta-kéthavonta kötelezően előírnám mindenkinek, mert nagyon szépen rendbe teszi az embert – folytatja szakértőnk.

Hogyan kezelik, lazítják a fasciát?

A fascia lazítása történhet kézzel, de ma már kapható az erre a célra fejlesztett SMR-henger is. A kezelés után a kötőszövet fellazul, a keringés javul az adott területen, megindulnak az egészséges, normális mozgások, az ízületre nehezedő kompresszió csökken, sőt a helyes ízületi pozíció is helyreáll.

A jó hír az, hogy a hengerrel saját magunkon tudjuk lazítani ezeket a fasciákat, oldani a bennük lévő feszültségeket, korlátozásokat, javítani a keringésüket, felszabadítani az ízületi blokkokat. Sportolóknak meg egyenesen kötelező – mondja Csilla. – Edzés, sporttevékenység előtt mindenképpen ajánlatos azért, hogy szabad, normális ízületi mozgásokkal kezdjék meg a test nagyobb terhelését. Edzést követően pedig a regeneráció segítése miatt fontos. De még mielőtt ráfeküdnénk a hengerre, jó tudni, hogy a hengerezést szakembertől érdemes megtanulni.

Ezek is érdekelhetnek

Villámgyors és egészséges: diétás süti air fryerben percek alatt
Ha imádod az édességeket, de szeretnél egészségesebb alternatívákat kipróbálni, akkor az air fryer a legjobb barátod lehet a konyhában!
Ezért hízhatsz alvás közben: meglepő összefüggés, amiről kevesen tudnak
Alvás közbeni fény hatással lehet az anyagcserére és fokozhatja a súlygyarapodást. Egy friss kutatás szerint érdemes teljes sötétségben aludni!
Segíti a fogyást vagy árt? Itt az igazság a reggeliről
Talán te is hallottad már, hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezése, de lehet, hogy még nem teljesen érted, miért tulajdonítanak neki ekkora jelentőséget.
Valóban ehető az arany? Végre fény derült a titokra!
Mindannyian szeretjük a csillogást, ami magában hordozza a különlegesség érzését, nem véletlen, hogy ünnepléshez előszeretettel választunk tündöklő kiegészítőket. Ám ma már nemcsak viselni, de meginni is megenni is lehet az aranyos kellékeket. Eláruljuk, mennyire egészséges mindez!
Olcsó magyar gyógynövények, melyek remekül segítik a fogyást
A vízhajtók segítenek a testnek megszabadulni a fölösleges folyadéktól, főleg a víztől és a nátriumtól, mivel stimulálja a veséket, hogy több nátriumot ürítsen a vizelettel és ezáltal a test kiüríti a felesleges vizet a szervezetből.
Teszteld magad! Ki vagy te a párkapcsolatodban?
Bizonyos élethelyzetekben más és más szerepben mutatkozhatsz meg. Tesztünk segítségével kiderítheted, hogy jelenleg mennyire dominálsz a párkapcsolatodban.
Olcsó, mégis sokat tesz az egészségedért: ezért remek választás a retek!
Lehet kicsi piros, nagy fehér vagy akár fekete is, gömbölyű vagy hosszúkás. Bármelyiket is választod, jól döntesz!
Cowboy diéta: Avagy mit ettek a cowboyok
Ha a régi vadnyugatra gondolsz, valószínűleg a poros ösvények, a marhahajtók és a vad cowboyok jutnak eszedbe. De vajon milyen ételeket fogyasztottak ebben az időszakban?

Ajánlataink